Forró nyári délutánon beszélgettünk Tunyogi Péterrel, ha nincs is “55” fok, mint amikor egy reklámfilmet for­gatott a Mafilm stúdiójában. Öitönyt kellett viselnie, a légkondicionálás pedig nem működött. A megoldás egy lavór volt, folyamatosan cserélt hideg vízzel, abban állt, feltűrt nadrággal - a filmen szerencsére csak deréktól felfelé látszott.
— Alig  egy hete ért véget a színházi évad....
— Szerencsés voltam, két nagy ajándékot is kaptam ettől a szezontól. Az egyik a Padlás 100. előadása. Először játszot­tam életemben ennyit egy dara­bot, s nagy éimény volt a meg­előző felfokozott váarakozás, a nézők szeretete. A másik örömöm, hogy egy kivétellel én csu­pa sikeres darabban játszottam, a Szerelemben, a Dzsungel köny­vében, a Montmartre-i ibolyá­ban.
—   Az utóbbit láthattuk a leg­utolsó előadáson is. Nem volt megszokott "sima" este...
— Régi szokás a nyári szünet előtt, vagy egy darab utol­só előadásán a "darabtemetés" A jó izlés határai közt ma­radva meglepjük a kollégákat mindenféle tréfával. Ezek­nek egy része gyanús lehet az előadást először látó nézőnek is, más része csak az újrázóknak  tűnik fel, illetve ne­künk magunknak okoz örömöt. Mi mindnyájan élvezzük, sőt, a nézőtérről nem látható takarásban ilyenkor időnként többen állnak, mint a színpadon. En lelkiismeretes típus vagyok, szeretem a rendet magam körül, de kis móka nincs ellenemre. Megesik persze, hogy tőlünk függetlenül keletkezik némi bonyodalom, mint azon az előadáson, amikor hiába vártunk, nem ment fel a függöny, s már lázasan próbáltuk magunkban az első jelenetet a függöny előtti szűk helyre transzponálni. Szerencsére a legutolsó pillanatban mégis megoldódott a helyzet. Időnként meg a né­zői reagálások késztetnek bennünket nevetésre vagy vala­miféle válaszra. A láthatatlan ember második felvonásá­ban, amikor hörögve haldokoltam a szinpadon, egy ka­maszhangot hallottam: Most megdöglesz, öreg! A fiata­lok, és legfőképpen a gyerekek nyíltan és bátran reagál­nak. Zöld boszorka voltam egy mesejátékban, s amikor megielentem, felszólt egy kisfiú: Hű, de ronda vagy! Hir­telenjében azt válaszoltam: te sem panaszkodhatsz. Onnantól kezdve tátott szájjal figyelt. A gyerekek fogadják el legkönnyebben valóságnak azt, amit a színpadon látnak. Saját óvodás kisfiam bizalmatlanul mérege­tett, amikor KÁ-nak, a kígyónak bőrében látott. A padlás elő­adása után pedig azt kérdezte: te most apa vagy, vagy herceg? El kellett rendeznie magában, meddig vagyok színész és meddig a megszokott apa. Ebből a gyer­meki érzékenységből kell valamit őriznünk nekünk is. Rettentő érzékenynek kell lennünk egymásra és a nézőre is. Ha az ember érzi a közönség szimpátiáját, akkor azon az estén meg tudja fogni az isten lábát. Ettől jó a színház, hogy - mai divatos kifejezéssel azt mondanánk interaktív műfaj. Én csak annyit tudok mondani, hogy jöjjenek színházba a nyári játékokra is és jöjjenek szeptembertől is. A műsorterv népszerű darabokat kínál, én pe­dig igyekszem maximálisan megfelelni az igényeiknek. Ha még valamit kívánhatnék, az lenne, hogy a megye to­vábbra is szeressen bennünket úgy mint eddig, kapjuk meg továbbra is az eddigi támogatást!

* Ez az írás eredetileg a Premier Planban jelent meg.