Mészáros Sára pályájának fő állomásai Debrecen – Pécs – Eger. Hüse Csabáé – kecskeméti kitérővel – elsősorban Eger, bár vendégszerepelt az Operettszínháztól kezdve a Magyar Színházon és Szolnokon át sok helyen. Egerben azután a színpadon és a magánéletben is összetalálkozott a két életút. Rendkívül szimpatikus, szerény és kedves emberek.            




 Magas színvonalon teljesítő és szeretett, népszerű színművészek vagytok…

 Népszerűség? Ez már többedik színházam és mindenhol, ahonnan eljöttem, sok barátom maradt és sok olyan ember, aki kedvelt és szeretett. Mindenhova úgy tudok visszamenni, hogy a portástól kezdve az öltöztetőkön át színész barátaimig szeretettel várnak. Ez talán romantikusan hangzik, de azt hiszem, a legbüszkébb arra vagyok, hogy a szívükben jó emlékezetű vagyok és tényleg őszintén tudunk örülni, beszélni egymással. Az pedig egy nagyon jó érzés, ha megyek az utcán és valaki kedvesen leszólít, szeretne gratulálni, látott valamiben és tetszettem. De a népszerűség meglovagolása, kihasználása annak, hogy ismernek - ez a része egyáltalán nem érdekel, sosem foglalkoztatott. Ilyen értelemben (baráti társaságban persze tudunk abszolút oldottak lenni) mind a ketten tipikusan visszahúzódó emberek vagyunk. Csabit is, engem is a játék öröme izgat. Maga a szakma – színdarabokat elemezni, játszani az előadásokat (* itt még a hangja is izgatottan mosolygóssá válik). A taps, látni a csillogó tekintetű nézőket, az őrületesen jó dolog, de ezen túl – a „celebség” – az nem. És örülök, hogy mind a ketten így gondolkodunk.

 A jó színész nem attól az, hogy hangoztatja. Neki nem kell hangoztatnia – látszik! Magunkból adunk és ha nem tudunk, akkor nem szabad színpadra állni. Mi mindketten nagyon kritikusak vagyunk magunkkal szemben. Igazán nagyon meglepett bennünket és nagyon jólesett az elismerés, amit a blog olvasói szavaztak meg nekünk az évad végén. (* A blog olvasói szerint ők voltak az évad színésznője és színésze.) Ajándék volt! Ezzel elismerték a munkánkat - mert mi ebben az évben is dolgoztunk ugyanolyan lelkierővel, szeretettel… nagyon-nagyon szépen köszönjük.  Én kifejezetten örültem annak is, hogy Ötvös Andrissal megosztva kaptam, mert nagyon szeretem őt.

 Nekem pedig jó befejezés is volt - amíg nem tudok újra színpadra állni, addig jó erre gondolni…
 

 Nemrégiben jött a hír, hogy a Kritikusok díja jelöltjei között ott van Mészáros Sára, a legjobb női főszereplő kategóriában, Paul Claudel A selyemcipő című drámájában nyújtott alakításáért.

 Az ember vágyik arra, hogy a szakma is valamelyest értékelje. Éreztem, tapasztaltam is ezt magánemberként találkozva rendezővel, kollégával, személyes beszélgetésben. De azt is, hogy a kritikusok nem annyira fogadnak el, kedvelnek, látnak értékes színésznek - ami nyilván nyomasztott. Sokszor éreztem igaztalannak, miközben biztosan sokszor meg igazuk volt - hiszen az évek alatt fejlődünk színészileg is. Az adott színházban, ahol éppen voltam, kaptam helyi díjakat. Debrecenben például nívódíjat – de itt Egerben is.
   A selyemcipő nem volt könnyű munka. A mi agyunkat is erősen igénybe vette - játszani is, na meg főleg a próbák alatt. Mi micsoda, sőt néha konkrétan az alany-állítmány, összerakni a mondatot…

 Már nem is tudom hány előadása után voltunk, amikor itthon még elemezgettük, mi mit jelent…

 Rengeteget támadták, többek között azzal is, hogy egy katolikus városban hogy lehet ilyet bemutatni, vagy az imafüzér-díszletet kritizálták. De például a kispapok nagyon szerették. Vitatkoztak, de nem azon, kellett-e, hanem azért, mert vitára, gondolkodásra késztető és alkalmas darab. Voltak köztük, akik többször visszajöttek megnézni és az előadás utáni beszélgetésen is ott voltak, elmondták, mit gondolnak. Egy kicsit „a darab prókátoraként” is örülök, hogy éppen ezzel jelöltek.

 Nagyon sokat tanultunk belőle, mi színészek.

 Az azért kétségtelen, hogy bátorság volt a bemutatása. Zsótér Sándor rendező vállalta a bizonytalanságot, tudta, hogy hatalmas feladat és nem félt benne elmerülni. Úgy indult neki, hogy itt van ez a hihetetlen nagy horderejű anyag, lehet, hogy megbukik, de annyira izgalmas - dolgozzunk vele!

 Játszottuk az előadást 2-3-szor, amikor azt gondoltuk, nem fog menni többet, de csak lejátszottuk végig - pedig bukott már meg úgy előadás itt Egerben, hogy hiába volt bérletben, a harmadik már nem történt meg. Végül is tehát nem bukott meg, mert megtalálta a rétegét. Volt közönsége Egerből is és Budapestről is jöttek nézni. Amikor elkezdtük próbálni, magam is féltem, de megtaláltam benne azt, ami nekem, mint színésznek, adott pozitív impulzusokat. Talán ha nem ezzel kezdtük volna az évadot, kevesebb lett volna a támadás - de ez adott személyi feltételek függvénye volt. Vállalni kellett.

 Az egri szerepeitek bennünk élnek, de amint a beszélgetés elején említettem, pályátoknak voltak más állomásai is. Az egész eddigi utat tekintve mit emelnétek ki?

 Én 1999-ben végeztem. Az elmúlt 12 évből kettőt „szőröstől-bőröstül” nagyon szerettem. A darabot, a szerepemet, a szerep megkínlódását, az előadást. Az egyik Debrecenben Kárpáti Péter Tóth Ferije, abban voltam „szögén asszon”, a másik már itt volt, a Radoslav Milenkovic-rendezte Emésztő tűzben. Nagyon szerettem a szerepemet és az előadást. Ezeken kívül volt Pécsett egy kis munkánk, Egerben is rendezett Szabó Máté pár évig, vele csináltunk egy Albérleti színjáték című szösszenetet, amit a Máté gondolatai alapján improvizáltunk. Hát az nagyon jól sikerült. Amire igazán én is azt tudom mondani nagyképűség nélkül, hogy szerintem jó voltam, az talán ez a három. És van még sok, amit valamiért szerettem, vagy mert nagyon jó volt a kollégám és sokat tanultam tőle - vagy a rendezőtől, vagy milyen jó volt az a szerep, annak ellenére is, hogy nem birkóztam meg vele igazán.
   Szerettem az elmúlt évek-beli dolgaimat, szerepeimet, életemet Egerben. Mindenképpen több lettem mint színész az itt eltöltött 5 évben.

 Én a Józseffel (* József és a színes, szélesvásznú álomkabát) és itt Egerben váltam színésszé, de helyesbítek is rögtön, mert talán még most sem váltam azzá, mindig tanulni és fejlődni kell tovább. De ebben ismert meg egyáltalán és szeretett meg a közönség. Meghatározója volt a pályámnak, ami a két éves stúdióval kezdődött, majd utána rögtön, a nyáron megkaptam a szerepet. Maga az előadás is nagyon jól sikerült, berobbant! Benne volt csaknem az egész társulat és mindenki szerette, mindenki akarta, hogy jó legyen és ez lejött, érződött. Ettől volt olyan nagy siker. A mai napig emlegetik. Azután nagyon szerettem Csil, a keselyű szerepét A dzsungel könyvében. Közel állt hozzám igazán most a legutóbbi évadban, A Mester és Margaritában Korovljov. Azért, amiért Csil is. Volt időm, energiám, fantáziám, hogy nagyon aprólékosan kitaláljam. Minden pillanatukat meg tudtam keresni s ritkán adatik, amikor ez ennyire sikerül. Attól sikeres egy alakítás, ha nagyon sok apró finomságot bele tudsz csempészni. Ezért azt éreztem, hogy nagyon éltek és nagyon szerettem őket. (Közel állna hozzám egyébként az is, de ez egyelőre csak álom, ha játszhatnék egyszer egy jó kis kosztümös kalandfilmben, ahol lehet úszni, lovagolni… szívesen csinálnám… nagyon jó lenne…)

 Valamikor Gali László direktorsága idején, emlékszem természetes volt, hogy gyakran ott ültek a nézőtéren a társulat azon tagjai, akik nem voltak benne az előadásban. Azután lassacskán ez egyre ritkábbá vált. De ti máig nézitek is az előadásokat.

 Hogyne, mindent láttunk, beleértve a táncelőadásokat is.

 Hogyne néznénk. Sőt, én kevésbé, Sári inkább, más városokban is megnézünk egyet-egyet. De a saját társulatunk produkcióit mindenképp!

 Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón a Gárdonyi Géza Színház Csiky Gergely Prolik című darabjával vehetett részt. Az előadás egyik főszereplője, Mészáros Sára azonban nem lehetett ott…

 Annak idején, amikor rám osztották a szerepet, feszült voltam, ideges, úgy éreztem, hogy ebben a társulatban ez nem nekem való, mert korban maximum a húszas évei legelején járó de inkább az alatti  - akit persze az élet meggyötör és akkor egy érettebb nőként látjuk viszont. Hogy fogom tudni megoldani? Örülök, jó szerep, nem arról van szó, hogy nem akarom, csak félelmeim vannak. De nagyon jó volt a próbafolyamat. A POSZT-on Törőcsik Franciska volt az előadás mentőöve, beugrással - egy hete volt rá - és beugrani sosem olyan, mint amikor részt vettél végig a próbafolyamatban, együtt agyaltál a többiekkel. Harmadéves egyetemi hallgatóként szépen megállta a helyét.

 Mondjuk el, miért is kellett beugrania!

 Azért, mert nagy örömünkre megérkezett Hüse Márton!

 Sokat vártunk rá, de biztosan így kellett lennie, mert tényleg sokat dolgoztunk. Sokszor nem alszik, nyűgös napjai tudnak lenni, sokszor nehéz mostanában, de nagyon boldogunk vagyunk! Mindenki azt mondja, Csabira hasonlít.

 Nem mindenki - de a többség. Most biztosan igaz, mert én is kopaszra nyírattam a fejem, hogy hasonlítsunk… De a szeme, az a Sárié.

 Most ő határozza meg a napjainkat
 

 És mit lehet tudni, milyenek lesznek a további napok a szakmát tekintve?

 Ami már egészen biztos, játszom a Sóska, sültkrumpli című előadásban. Bemutató a Stúdiószínpadon, október 14-én.

 Az egri színház jövője most egy nyitott dolog. Jó lenne, ha nem szűnne meg. Szomorú lenne 25 év után….
 

* Hozzászólások:

- Nagyon tetszett ez az interjú! Jó egészséget kívánok a kis családnak :) Adri
- Szerintem, amit Sára csinált a Selyemcipőben, az szinte emberfelettien remek volt – de jó, hogy beszélgetett velük… Egri rajongó
-  Igen – ezek korrekt és hiteles emberek szavai. Ferenciné
- Imádom amikor Csabi énekel! Kitti
- Gratulálok! Jó volt olvasni a két nagyszerű EMBER gondolatait! :)) Kakuk Évi
- Itt vannak, jól vannak (a pici érkezése:)), nekik nagyon örülök! Judit
- A mesterségük, a művészet iránti odaadás és alázat, ami kicsendül a szavaikból – ezt nagyra becsülöm! S.T.
- Köszönjük ezt az írást. (y)