Kettős jubileumot ünnepel Sata Árpád, a Gárdonyi Géza Színház művésze (a képen Görgey szerepében). Prózai és zenés darabokban egyaránt sikeres karakterszínész – írja róla a Magyar Színházművészeti Lexikon.  Negyven éve végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben és húsz éve tagja az egri társulatnak.

  Néhány napja voltam éppen otthon, Erdélyben. Szatmárnémetiben 60 éves a magyar társulat és meghívtak az évfordulóra. Én 1973 szeptemberében kerültem oda.
  Székelyudvarhelyen születtem ugyan, de szüleim a Lövéte nevű faluban éltek, a Hargita aljában. Ott nevelkedtem egészen az érettségiig. Szentkeresztbányán végeztem a középiskolát, majd jött a pályaválasztás kérdése. Azt mondtam, vagy esztergályos leszek, vagy ha sikerül, színész. Az utóbbi furcsának, szinte nevetségesnek hatott a környezetemben. Az iskolában is egyedül a tornatanárom biztatott, ha elhatároztam, akkor tartozom magamnak legalább annyival, hogy megpróbálom. Addigra már rengeteg színházat láttam. Lővéte olyan, 3500 lakosú bányászfalu volt, ahol inkább volt pénz, mint más, csak mezőgazdaságból élő helyeken. A turnékat is szervező hét erdélyi magyar színház mindegyike megjelent egy-két előadással. Szinte több színházat láthattam, mint egy városi ember. Nagyon szerettem, mindig ott voltam. Az érettségi után részt vettem Marosvásárhelyen egy kéthetes felkészítőn, s ezt követően felvételiztem. Első helyen vettek föl. Volt ott egy stúdióterem, a vizsgaelőadások arra a színpadra és közönség elé készültek. És éppen az első darab, amiben játszottam, kapcsolódik Gárdonyihoz, egri színházunk névadójához, mivel ő írta - ez volt A lámpás. Végigjátszottam azt a négy évet, miközben tanultam. Majdnem miden előadásban benne voltam, mert kisfiús arcom volt és sok darabba kellett ez a figura, bár kaptam öreg szerepeket is, például Caragiale Az elveszett levelében a Kótyagos polgárt. Ezzel a bukaresti színházi fesztiválról első díjat hoztam el.
  Megnősültem az utolsó évben, egy marosvásárhelyi lányt vettem feleségül, ott kellett volna elhelyezkednem, a helyi színháznál. Meg is ígérték, hogy felvesznek, de akkor - 1973-ban - megalakították a román tagozatot és a magyar tagozatra lemondták a helyeket. Szembesülnöm kellett vele, hogy nem maradhatok. Jött a kétségbeesés, hova menjek, A szatmárnémeti színház igazgatója, aki látott előadásokban, megkeresett és hívott. Tompa Miklós volt a mesterem, a Székely Színház alapító-főrendezője. Rohantam hozzá, mit csináljak, amire azt felelte: „fiam, fogadd el, mert a szatmári színháznál olyan társulat van, ami lehet, hogy még Magyarországon sincs”. Tényleg nagyszerű társulati szellem működött ott, szívesen, segítőkészen fogadtak, annyit tudtam tanulni, úgy bántak velem, mint saját gyerekükkel.  

 A magyarországi közönség egy része már akkortájt megismerhette. Ahol tudták venni a Román Televízió magyar nyelvű adásait, láthatták Karácsony Benő-Kisfalussy Bálint: Rút kiskacsájának Herceg szerepében.

A női szereplő oldalán ott áll a kis Herceg

1975-ben vette fel a magyar adás az előadást, amely máig emlékezetes. Nagyon szerettem. Országos hírnévre tettem szert vele. Még ma is előfordul, ha haza megyek Székelyföldre, hogy megismernek és azt mondják, ni, itt a kis herceg. Most, amikor ott jártam az évfordulón, levetítették a felvételt. Szívszorító volt magamra ismerni. Azért is nagy dolog volt most látni, mert az 1977-es nagy bukaresti földrengés során ez a felvétel is megsérült, majd amikor Ceausescu felszámolta a magyar adást, akkor az anyagokat elszállították és nagyon rossz körülmények között tárolták. De játszottam A falu rosszában, a Lóvá tett lovagokban, a Hamletben, a Csongor és tündében… Utóbbi révén kerültem bele a ma is használt dráma tankönyvbe. Pál Árpád kritikus írta és van benne egy esszé arról, hogyan készült Harag György híres Csongor és Tünde rendezése, amelyet egy tömbház negyedben játszottunk.

Ezután Kolozsvár következett.



Fenn az ernyő nincsen kas



A kőszívű ember fiai - Leánykérés - Lóvátett lovagok

  Két évet töltöttem Szatmárnémetiben, majd 1975-ben áthívtak Kolozsvárra. Nagy dilemma előzte meg a döntést, de Harag György hívását, akinek neve akkor már jól csengett a szakmában nem lehetett visszautasítani. Nem volt könnyű átkerülni, mert abban az érában egyes városokat (Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár…) zárt várossá nyilvánítottak, oda szinte lehetetlenség volt magyar embernek bekerülni. Az akkori igazgatónőnek, Bisztrai Máriának kapcsolatai révén sikerült mégis elintéznie. Tizennyolc évet töltöttem el köztük. A társulat erős volt, nagy nevekkel, erős közép- és idősgenerációval, akiket csak csodálni tudtam és megtiszteltetés volt velük egy színpadon játszani. Ott írta le rólam egy kritikus: „Sata az a fiatal színész, akit nem csak a közönség, de még a kollégái is szeretnek.”



A falu rossza - Nyitott ablak - Kennedy gyermekei

Szinte le nem jöttem a színpadról, egyik szerep a másik után – és ez az, ami hiányzik a mai fiatal színész generációnak, hogy kis szerepektől elkezdve egyre nagyobbakban gyakorolhasson, tehesse próbára magát. Nekem megadatott. Nagyon szép emlékem például a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, melynek első erdélyi bemutatóját a Kolozsvári Állami Magyar Színház tartotta 1980-ban. Több évadon át maradt műsoron, kezdetben a Tanú szerepe volt az enyém, amit a mostani egri előadásban több szereplőre felosztva látunk, majd játszottam Józsefet is.

Miért vált meg Kolozsvártól és hogyan választotta éppen Egert?

  Mindent megmozgató politikai változások következtek, miközben magánéletemben gondok adódtak, két lányom nevelése rám maradt. 1989 táján több kollégám átjött Magyarországra. Haragudtam, amiért ott hagyták Erdélyt. A színházunk új igazgatója mesterem fia lett. Jól elleszel te itt – mondta nekem, de én nem szerettem volna, hogy csak „valahogy” legyen, én már valahol tartottam. Öreg mesterem szerette volna, ha fia, aki Bukarestben végzett zseniális rendező volt és nem mellesleg gyönyörű verseket írt, nem vállalja el az igazgatóságot, mert ő már kipróbálta, hogy igazgatni és rendezni is nagyon megterhelő.  Engem kért rá, hogy mondjam el ezt a fiának Megtettem, ezután ő eltávolodott tőlem. De mindennek ellenére nem haraggal jöttem el onnan.
  Jártam nyaranta Magyarországra egy barátomhoz Recskre, s benézve az egri színházba, beszélgetve Gali László akkori direktorral, szóba került, hogy valamiféle ösztönzést érzek az elmozdulásra. Innét éppen akkor ment el Ausztráliába Losonczy Ariel, s a megüresedett helyére tudtak felvenni.

Ez évad közepén történt, 1993-ban.

  Első feladatom Békés Pál darabjában - New Buda – volt, szívembe zártam az előadást és ahogyan fogadtak. Azután jött egy kabaré, majd Queneau Stílusgyakorlatokja, az Ifjúsági Házban, amiben annyi színű lehetett az ember, annyi mindent ki lehetett próbálni. Ezt a színészi szabadságot azóta talán csak a Quartet Fesztivál idején éreztem néhány éve, amikor négy nemzet színészei közösen adott témára rögtönözhettünk, nem volt leírt, előre megkötött dramaturgia.



A Mágnás Miska címszerepében



Sipos úr



A chioggiai csetepaté

Mindent nagyon szívesen játszom, kisebb szerepeket is, ha úgy érzem, hogy tudok velük mit kezdeni. A már említetteken túl kedvesebb volt mégis Az üvegcipő Sipos úrja, A Mágnás Miska, a Liliomfi Kányai professzora, Spagetti úr a Montmartre-i ibolyában, a Három nővér szolgafigurája, a Márton László trilógia. Nem volt soha igazán szerepálmom, mindig függő viszonyban voltam, soha nem kértem szerepet. Most sem tudnék igazán választani, mit játszanék szívesen. Legközelebb a Hyppolit, a lakájban láthatnak, Schneider Mátyásként.

Egerhez kötődik két Napsugár-díja, a Páholy-díj, Nívó-díj és az Aase –díj is. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagja.

   Igen, s valamennyinek szívből örültem, de  a legfontosabb a közönség. Az pedig akkor jár legjobban, ha kap nemes szórakoztatást  is, kísérletező kedvű produkciót is, műfaji sokszínűséget, s kedvére választhat. Természetesen nem mindegy, hogy milyen minőségben kapja meg mindezt. Nem lehet becsapni őket, akik azért jöttek be, hogy téged megnézzenek, de saját magadat sem! Egy igazi színésznek, egy jó értelemben vett profinak képesnek kell lennie arra, hogy minden este feltegye magának a lécet olyan magasságra, amely alatt nem teljesíthet. Lennie kell önbizalomnak és önértékelésnek is. Ha az ember bemegy a színpadra, elfelejti minden nyűgét, baját, betegségét. Kicsit visszakanyarodva a kisebbségi léthez, az erdélyi évekhez, annak a létnek mindig van egy olyan aurája, amely úgy működtet, hogy a többséghez képest neked kétszer annyit kell teljesíteni ahhoz, hogy szintben tudj maradni, s ha kiugró akarsz lenni, akkor háromszor-négyszer annyit. Ez jó felkészítő volt, hiszen eleinte itt sem voltam otthon. Szoknom kellett még ezt a világot, annak ellenére is, hogy befogadtak, nem kaptam igazán bántást, de itt voltam 45 évesen, amikor már nem kezdhettem elölről, továbbhaladnom kellett a pályámon, s amire lehetőség volt, azt igyekezni a maximumon megcsinálni.

Leánya – Sata-Bánfi Ágota is ezt a pályát választotta…

   Nagy gond volt, de hagytam, segítettem is. Ha húsz évvel ezelőtt történik, könnyebben mondtam volna, hogy rendben van, mert akkor sokkal inkább voltak még lehetőségek a fiataloknak is. Ma nagyon ügyesnek kell lenni és nagyon jó rendezői kezekbe kerülni ahhoz, hogy a helyén használjanak valakit. Nagyon, könnyezésig tudok örülni a sikerének. Az elmúlt évadban az alternatív színházi rendezésem során tudtam, hogy tehetsége mellett közös magánéletünk és gyermekkori élményei segíteni fogják a szerep megformálásában. Szeretem, hogy itt van, ha kérdez, őszintén, legjobb tudásom szerit segítem, de nem vagyunk egy ember, neki kell megvívnia a saját harcait.
 

* Facebook hozzászólások:
- Gratulálok és ölellek sok szeretettel!!! Botár Endre
- Kedvenc színészem,sok szerepben láttam,Isten éltesse sokáig! Kiss Lajos