Negyedórája ért véget az előadás (Frigyesi András: Bűvös virág), amely a Madách-évfordulóra készült, s amelyben te magát a költőt személyesíted meg. A színész, amikor lejön a színpadról, tudja, jó volt-e aznap este, mennyire lehet elégedett magával. Gondolom, itt a darab felépítéséből, a nagyon rövid jelenetekből adódóan eleve különleges koncentrációra van szükség.



Bűvös virág - partnere Raikovich Viktória
(Fotók: Gál Gábor)

Azt hiszem, a legjobb még a bemutató előtt, az egyik próbán voltam, de ez a mai este sem volt rossz, akkor sem, ha – bár igyekeztem teljesen átadni magam a szerepnek - volt olyan rész, amit még jobban lehetett volna csinálni. A nagymonológ, a vége előtt, az nehéz. De nem könnyű egyébként a haldoklási jelenet sem vagy még korábban a boldog jelenet Erzsivel, amikor a Petőfi verset olvasom fel neki. Ott a szünetekkel kell megfelelően bánni.

Ebben az évadban tiéd volt Trepljov szerepe, Csehov: Sirály című darabjában. Meglepett – azt akkor meg is írtam itt, a blogon és azt is, hogy a meglepetés kellemes volt -, hogy rád osztották, mert korábban ilyen nagy feladatot még nem kaptál.



Trepljov a Sirályban

Nekem is váratlan volt. Féltem, hogy meg tudom-e ugrani, mert nagyon sok múlott rajtam. Ott is volt bajom magammal, de a darab nagyon jó, a szerep is, örültem neki és hálás vagyok, hogy megkaptam. Minden erőmmel azon voltam, hogy tudjak élni a lehetőséggel. Próbálok mindig a száz százalékra törekedni, igazi embert formálni mindenben. És minden előadás után megkérdezem magamtól, mennyire sikerült. Látom, hogy ebben a korosztályban nálam tehetségesebb emberek is vannak. Kell-e csinálnom? A Sirály adott nekem egy új lendületet, újjáélesztette a hitemet. A kollégák egyöntetűen dicsérték, sokat nőttem a szemükben.
   Egy szórakozóhelyen hárman is odajöttek hozzám, de egymástól függetlenül, hogy látták. Örültem neki természetesen, de nem is igen tudom kezelni az ilyen helyzeteket és szerintem nem is jó a színházon kívüli privát dolgokat, hogy én ki is vagyok „odakint” a színpadi létemmel keverni, mert hatással lehet azután arra is, ahogyan az ember alakításait látják.

Kell-e csinálnom – kérdezted magadtól az imént, de mit csinálnál, ha nem ezt?

Egy csomó minden eszembe jut - nyilván olyan dolgok, amelyekről már lekéstem -, orvos szívesen lennék, vagy vonatvezető például, szeretem a járműveket. Sok minden érdekel, de valahogy mindig ide jutok vissza. Megvan bennem ez a vívódás, viszont, amikor azt érzem, hogy nekem ezt kell csinálni, az nagyon erős és szilárd.

Ha egyre többször találna meg nagyobb feladat, mint az idei két szerep, és sikerülne legalább nagy részben úgy megoldanod, ahogyan szeretnéd, a sikerélmények bizonyára csökkentenék a vívódást. De az is igaz, hogy nem csak a szerep terjedelme határozza meg az alakítás milyenségét. Lehet kicsiben is nagynak lenni. 

Igen, ez igaz. Őszintén mondhatom, nem is vágyom arra, hogy mindig főszereplő legyek, a legnagyobb feladatot kapjam. Ráadásul akkor elvéve másoktól a lehetőséget.

Hogyan kerültél egyáltalán kapcsolatba a színjátszással és hogyan kerültél Egerbe?

Szokványos történet az eleje, iskolai versmondások, szavalóversenyek, színjátszó műhely… a gimiben már végig ez volt bennem, hogy én ezt fogom csinálni. Nemes Nagy Ágnes hároméves színészképzésére jártam, Naszlady Éva volt az osztályfőnököm, neki nagyon sokat köszönhetek. És akkor már játszottam a Karinthy Színházban és Székesfehérváron.

Mit?

Momo - a kép forrása a Vörösmarty Színház honlapja

Fehérváron, a stúdiószínpadon volt a Momo című előadás, Michael Ende meseregénye, abban voltam én az egyik gonosz ügynök. A Karinthy Színházban egészen kis szerepeket, éppen csak többet, mint statiszta, de nagyon jó iskola volt, mert végül is egy jelenetben voltam Lippai Lászlóval vagy Pusztaszeri Kornéllal, sok mindent el lehetett lesni, De Fehérváron is például Tűzkő Sándortól, aki régebben társulati tag volt itt Egerben. Ide pedig úgy kerültem, hogy harmad rostán voltam Kaposváron, de nem vettek fel és akkor ott valaki a fülembe súgta, hogy próbáljam meg Egert. Elvonatoztam ide, beszéltem a direktor úrral és azt mondta, próbáljuk meg. És kétezertizenöt óta itt vagyok.

Soroljunk fel pár szerepet a korábbi évekből, amelyeket szerettél!
 

Az Agatha Christie darabban, Radvánszki Szabolccsal

Osrick, az udvaronc, Shakespeare Hamletjében (2016), László Miklós: Illatszertár, Árpi (2018), az Egérfogóban, Agatha Christie krimijében (2019) Christopher Wren.
   A Hamletben ez egy terjedelme szerint kis szerep, de  utánanéztem, és hiába az, mindig jelentős színész játszotta – nyilván, magamat nem nevezném annak -, egy nagyon híres filmváltozatban például Robin Williams. De szerettem a kollégák miatt is, a címszereplő például Nagy Andris volt.
   Az Egérfogóban a jelenléttel vagy… a szerep lelkületével kellett ügyesen bánni. Nagyon ki kellett találni azt a srácot, hogy miért olyan. Hogyan próbál leplezni és aztán hogy miért és kinek nyílik meg, az egy nagyon komplex figura volt.

Jellemző, hogy az olvasópróbán, próbákon, a rendezőtől elhangzó dolgokon túl, magad is utánanézel a fellelhető információknak?

Ez kevésbé, inkább arra fordítok sok időt, hogy magamban kidolgozzam a figurát, de például az Illatszertárnál azt néztem meg, kik játszották: Rudolf Péter, Szemenyei János. Vagy most, a Bűvös virág kapcsán elolvastam még a készülés fázisában a Vesztett édent, Egressy Zoltán drámáját, az azért volt nagyon érdekes, mert azt próbáltam hasznosítani belőle, amit Majthényi Anna és Fráter Erzsébet mondanak el a darabban Madáchról.

Azzal kezdtem, hogy a nemrégen véget ért előadás után beszélgetünk, de amikor még csak terveztük a beszélgetést, felmerült az előadás előtt találkozás lehetősége is. Azt mondtad, azt nem mernéd vállalni, s nekem ez nagyon szimpatikus volt. Egy már több évtizede a pályán lévő, idősebb művésznő mondta nekem egyszer, hogy aznap, amikor előadása van, semmi mást nem vállal, sőt, ha csak lehet, még otthonról sem megy el. Azért, hogy semmi ne befolyásolja, másrészt ne történhessen valami váratlan, mert neki kötelessége a saját részéről mindent megtenni azért, hogy estére, az előadásra a lehető legjobb állapotban legyen.

Hasonlóan gondolom én is. Aznap, ha lehet, akkor semmi mást nem csinálok, még boltba se megyek. Próbálom átgondolni, mi lesz este, mit kell nekem csinálni, hogyan kell eljutni bizonyos pontokra. És hát próbálok nyugodt maradni, mert azért én izgulós típus vagyok. De szerencsére csak addig izgulok, ameddig be nem lépek a színpadra. Örülök neki, hogy sokkal tapasztaltabb kolléga is így gondolja. De én akár még tovább is mennék. Úgy tudom, van olyan környező ország, ahol az a módszer, hogy ha valakinek aznap előadása van, akkor nem kap más feladatot, még csak próbálni se próbál, hanem egész nap az estére koncentrálhat.
   Végül is azért jó, ha mindenki tudja, hogy persze, sokat vívódom, bizonytalan vagyok magammal, de szeretem csinálni. Hálás vagyok, amiért megadatott, hogy professzionális körülmények közt tehetem, nem mint több osztálytársam, nagyon kicsi, független társulatokkal, tornatermekben játszani - a civil munka mellett.

Lassan véget ér az évad. Az új, 2023/24-es, beszélgetésünk idején nincs még meghirdetve, de tudom, van egy produkció, amiben biztosan benne leszel, de nagyon szeretnéd azt is, ha egy bizonyos szerepet kaphatnál meg benne. Kívánom, hogy teljesüljön ez a vágyad!