gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* 2010/11-es évad

„…PRÓBÁLJÁTOK EGY KICSIT MEGÉRTENI, AMIT NEM FOGTOK ÉRTENI, AZ A LEGSZEBB…”

BEMUTATÓ: 2010.10.08. NAGYSZÍNPAD

 

    Sokan érdeklődnek, tényleg olyan hosszú-e az előadás. Igen, az. Nem mintha időtartam lehetne a művészi érték vagy értéktelenség mércéje, de megértem, mert mit csináljanak, akiknek ilyen késői befejezés után  nincs mivel hazautazni? Menjenek el a szünetben?  (Volt már példa hasonlóra, Csehov Három nővérét akkor néhány előadás után  korábban, 18.00-kor kezdték.)  Pedig aki ezután nézi meg, nem is egészen azt látja, mint a bemutatón. Akkor még hosszabb volt négy óránál az egyetlen szünettel, majd húztak belőle egy félórányit. Ha mindenképp meg kellett történnie, akkor nem lett volna jobb ezt még a közönség elé kerülés előtt elvégezni?
   És az is igaz, hogy nem könnyű megérteni és feldolgozni a látottakat. Nagyon kell koncentrálni minden egyes mondatra, egy kis lazítás könnyen azzal járhat, hogy elveszti valaki a fonalat.
  Segít, ha előre (!) elolvassák a műsorfüzetben található összefoglalót, amely jelenetről-jelenetre végigvezet és segít a szellemi-lelki azonosulásban a darabot indító monológ, amelynek egyes mondatai kulcsot adnak.
   „Figyeljetek jól, ne köhögjetek és próbáljátok egy kicsit megérteni, amit nem fogtok érteni, az a legszebb, ami a leghosszabb, az a legérdekesebb és amit nem találtok szórakoztatónak, az a legmulatságosabb.”
   De tessék azért felkészülni…  

   A selyemcipő két szerelmes húsz évének története, akik itt a Földön nem lehetnek egymásé. Ez az összegzés is igaz, és milyen hétköznapinak, milyen egyszerűnek tűnik – miközben az előadásról aligha ezek a jelzők jutnának eszünkbe. Claudel merészen kezeli a térbeli és időbeli síkokat. Szintén a kezdő monológ szerint:
   „A dráma színpada a világ, speciálisabban Spanyolország a XVI-ik század végén, hacsak nem a XVII-ik elején. A szerző megengedte magának, hogy összekeverje az országokat és korokat, ahogy egy bizonyos távolságból nézve hegyek vonalai egy horizontot alkotnak”
    Egymásba szeret Doña Prouheze (Mészáros Sára) és Don Rodrigue (Kaszás Gergő). Előbbinek férje van, utóbbi jezsuita atya – ha küldetésük, feladataik (ezeket most nem részletezem) nem is állnának szerelmük útjába ezek a tények önmagukban is lehetetlenné tennék a beteljesülést a mélyen katolikus környezetben, az Istenben és szerelemben egyaránt való hit gyötrődésében.  
   Claudel (1868-1955) darabja ritkán kerül színre, mert játszhatatlannak tartják. Nem csak a hosszúsága miatt, de eredetileg 11 óra a játszási ideje. Maga is már a megírásakor így kezdte instrukcióit: „… Minthogy nem teljesen lehetetlen, hogy a darabot egyszer tíz vagy húsz év múlva részben vagy egészben mégis csak előadják, néhány scenikai útmutatással kezdem.” Az egri közönség elé most idekerülhetett, Ungár Júlia új fordításában, Zsótér Sándor rendezésében.
   Barokkos és mai egyszerre a kép – sokakat már ez is zavarba ejthet. A díszlet (Ambrus Mária) és a jelmez (Benedek Mari) is ezt a kettősséget mutatja.
   A lecsupaszított színpad végtelenje jelzi táj és idő végtelenjét. Közepén egy konténer látható. Ez a cselekménytől függően szobabelső vagy hajó. A függöny helyén egy rengeteg rózsafüzérből szőtt háló, amely azon túl, hogy folyvást emlékeztet a sok kis kereszttel a már említett mélyen katolikus környezetre, képes a térben különféle alakzatokat formálni és díszletelemekként funkcionálni is. A jelenetváltásokkor látjuk a díszletmunkásokat. Ez a szerző instrukciói szerint történik így. Első pillantásra fura, de néhány perc alatt meggyőzőbbé válik a háborgó tengernek emelkedő és süllyedő díszlettartó rudakkal történő ábrázolása.
   A darabnak sok szereplője van és nem kevesen több szerepet is játszanak, ez még egy ok az alapos odafigyelésre.
   Mészáros Sára éveken át, a tudatos halálig vállalt szerelme tökéletesen hiteles. Finom, gyengéd lényében ott az akaraterő is. Nem akar Istennek nem tetszőt tenni, de nem akar szerelméről sem lemondani. Cipőjét egy különösen szépen megoldott jelenetben - innen a darab címe - Szűz Máriának adja, hogy figyelmeztesse, ha letér a helyes útról. Ettől kezdve a cipő mindvégig látóterünkben van a színpad szélére helyezetten, ugyanolyan állandó emlékeztetőként, mint a rózsafüzér-háló.   
   Kaszás Gergő arca, szeme elmélkedik, töpreng, válaszokat,  megoldásokat keres és vár valahonnan – úgy érezzük talán tőlünk is, dehát hogyan léphetnénk be tevékeny résztvevőként a darab világába és ha beléphetnénk sem segíthetne rajtuk senki kívülálló, ő és Doña Prouheze e harc megvívására születtek.  
   Görög László (Don Camille) olyan pontosan értelmezi a szöveget, hogy a bonyolultabb szófordulatok mögöttes tartalmai is könnyen felfogható evidenciává válnak. Isszuk a szavait.
   Balogh Andrásnak van két kisebb monológja. Különösen az elsőben – ekkor Szent Jakab - én nagyon szeretem: „Itt aludtam, ezen a félig elmerült mólón, Krisztus után tizennégy évszázadot, addig a napig, amíg újra nekiindultam Kolombusz vitorlása előtt. Én húztam őt egy fényfonállal, miközben egy titokzatos szél éjjel-nappal fújta vitorláit. Világítótorony vagyok a két világ között, akiket szakadék választ el, csak rám kell nézniük, hogy együtt legyenek...”
   Járó Zsuzsa (Doňa Musique) és Hüse Csaba (Nápoly alkirálya) jelenetükben játékosan, szenvedélyesen évődnek. A szenvedély a  már várandós anya jelenetében felelősségben és lágyságban oldódik. Hüse Csaba a zárójelenetben – már Léon Testvérként – higgadt, egyszerű, tiszta.
   Vajda Milán spanyol királya önironikus figura. A függöny két szárnyába burkolózva, mintha azt mondaná, tulajdonképpen ti is alattvalóim lehetnétek, ha akarnám, csak most nem tartja kedvem.
   Schruff Milánnak különösen a türelmetlen közönség képviseletében fellépő jelenete kedves. Olyan belső közelséggel beszél hozzánk, mintha egy kiskocsmában, baráti társaságban volnánk.
   Ötvös András Őrangyala emberibb, érzelmekben, szeretetben és türelmetlenségben gazdagabb, mint egy látomás, egy éteri lény. Kapcsolata így a rábízott lélekkel összetettebb, realisztikusabb.
   Dimanopulu Afrodité (Doña Isabelle) rezignált létét mint égből hulló ajándék másítja meg a sorsfordításra felhasználható levél gondolata, s attól kezdve fáradt szeme és lénye erőre kap, újra él!
   Bozó Andrea élményszámba menően adja a nem túl tehetséges, az életben is olcsó vagy túlzó, színpadias gesztusokkal operáló színésznőt, míg jelenete későbbi részében,  Don Rodrigue-gal való beszélgetése során egyszerűbbé válik, megmutatkozik az álca mögött az igazi ember.
   Dér Gabriella a néger nő szerepében őserőket szabadít fel.
   Szabó Emília életkedvtől duzzadó indián lányát látva várjuk, mikor hallat harci üvöltést, ez be is következik, de a gyermeki naivság, vitalitás, szeleburdiság mögött érezhető a komoly, felnőttre valló tudatosság.
   Fekete Györgyi munkájától fásult, érzelgősség-mentes szerzetesnő.
   Rácz János, Doña Prouhez férjeként hideg, meggyőzően szerethetetlen.
   Venczel Valentin kancellárja urának és jól felfogott érdekéből önmagának hű szolgája.
   Lisztóczki Péter (Don Luis és Zászlós), Vókó János (Don Mendez Leal) a kevés színpadon töltött idő alatt is hús-vér figurákat ábrázolnak.
   A bemutatót követő húzás során kimaradt például a bálnák tengeri balettje. Zavarba hozó, de érdekes színfolt volt egyben. Egyik résztvevője, a táncos Túri Lajos egyébként az előadásban prózát is mond…
   Kísérőzene: Tallér Zsófia.
   Helyénvaló elnézést kérni mindenkitől, aki részese az előadásnak, de nevét most nem írtam le, mert hatalmas munka van benne, akár a megtanulandó szövegre, akár bármely más dologra gondolunk, színészekre, műszakra, mindenre és mindenkire! Nem tudom, mennyire volt meg egyáltalán a lehetősége közben megszeretniük mindezt… Ez persze nem tartozik a közönségre. De azt sem tudom, menyire fogja a fogadtatás visszaigazolni ezt a befektetett, tiszteletre méltóan hatalmas munkát...

  

 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


  
 

 

 
Lezárt szavazások