Ez a felirat fogadja a Tánctagozat előadására érkező nézőket:
   „Tájékoztatjuk az első két sorban ülő vendégeinket, hogy a vízben mozgó táncosokról víz fröccsenhet a ruházatukra. Amennyiben ez gondot okoz Önöknek, a nézőtéri felügyelők segítenek átülni egy másik helyre. Amennyiben vállalják az extrém szórakozást, kérjük, használják a lábuknál elhelyezett fóliát! Megértésüket köszönjük!”
   Játsszunk, el a lehetséges reakciókkal!
   - Dehogy okoz gondot, a nézők egy része éppen úgy képzelte színházi estéjét, hogy közben a színpadról fröcsög rá a víz.
   - Gondot okoz. És mi történik, ha telt ház van? Vagy ezzel a lehetőséggel nem is számol senki? Az első sorba megvásárolt legdrágább jegyekkel valahol oldalt pótszéken fog ülni a kedves néző?
   - Vállalják az extrém szórakozást. Képzeljék el, amint az előadás második felében – amikor elkezdődik a vizes rész – a  legelül ülők elkezdik a lábuktól előszedegetni és a továbbiakban pajzsként maguk elé tartani a fóliát...
   Egyébiránt a tánctagozat bemutatójáról van szó. Mozart: Requiem, illetve – a tavaszi előbemutató idején ez még hangsúlyosabb volt, mostanra alcímmé lépett hátra - nOzone.  A darab koreográfusa és rendezője Barta Dóra. Az előadás a műsorfüzet szerint „Requiem a földért, magunkért: a pusztulás képei, apokalipszis.” Valóban: a színpadon (némi) vér, szemét, rengeteg víz – pusztító özönvíz, de megtisztító is más részletekben (rendkívül látványos a vízzel való játék, a testekről hatalmas félköröket alkotva leválló cseppek, sugarak), jégbe fagyott emberek, groteszk malacfigura – bár azt hiszem ide most inkább „disznó” illik, kukákból rakott torony, fóliában fuldokló élet… s mindehhez Wolfgang Amadeus Mozart zenéje. Valóban extrém előadás. A szórakoztató jelzőt nem használnám – természetesen nem is ez a célja…  -, de az, hogy extrém, nem azt jelenti, hogy élvezhetetlen (s mellesleg az a fröccsenő víz sem olyan vészes)! 
   Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az egri színház tánctagozatát csakis ennyire komoly témájú produkciókban lehet látni – noha nem csak ez volt ilyen -, sietek emlékeztetni a megalakulásuk óta eltelt időből például a Diótörőre – tulajdonképpeni bemutatkozásukra -, vagy A kaméliás hölgy  és a Maya című előadásban játszott fontos szerepükre  - utóbbiban klasszikus balett és humor kedves, néha groteszk elegyére.
   Már az önálló társulat megalakulásakor, jó két évtizede tervezték és szerették volna a tánctagozatot, csakhogy akkor és azóta sem volt rá pénz, egészen a legutóbbi évekig. Nagyszerű, hogy végre létrejöhetett és hogy valóban magas színvonalon végzi munkáját. Művészi képességeiket, a táncosok tudását az országos kritikák is rendre kiemelik. Biztos vagyok benne, hogy ezzel még azok is egyetértenek, akiknek egy-egy előadással kapcsolatban vannak ellenérzéseik. Jó, hogy közreműködőként és önálló produkciókban is láthatjuk őket: Barta Dóra rendező-koreográfust, Csere Zoltánt, Darabont Áront, Feledi Jánost, Horváth Zitát, Kiss Róbertet, Kulcsár Noémit, Nagy Eszter Katát, Zombori Dorottyát.