Hálás taps fogadta a török nagykövetség képviselője és török  televíziósok érdeklődésével is kísért bemutatót.
   Egymást idéző források - a színház honlapja is ezt vette át - szerint a zeneszerző életművének csúcsa ez az operett, ami megszületésekor, 1905-ben, témájával és magyaros dallamvilágával hatott a nemzeti érzelmekre és közben kielégítette a közönség szórakozási igényét. (Az már nem biztos, hogy ez a legnépszerűbb Huszka mű. A Bob herceg vagy a Mária főhadnagy legalább ennyire az, köszönhetően bizonyára annak, hogy a Gül baba dallamvilága közelebb áll a daljáték műfajához, de még vígoperákkal való rokonítást is megkockáztatnék.)
   Vajon miért esett a választás éppen a Gül babára? Zenei igényessége mellett talán azért, mert ugyanakkor kielégít egy olyan igényt is, amit a különböző internetes fórumokon az igazgatóváltással kapcsolatos kommentárok úgy fogalmaznak meg, hogy „színházba szórakozni járunk, kikapcsolódni” – értve ezalatt, hogy ne kelljen bíbelődni gondolkodással, értelmezéssel, katarzissal, csak lazán, elpihedve érezzük jól magunkat. A Gül babában csordogál szépen a mese, s tudjuk, a vég csak boldog lehet. Félreértés ne essék, ez nem feltétlenül baj, egy évadon belül lehet létjogosultsága ennek is (csak nehogy az egész évad ilyen legyen).
   „Mesés álmot”, vagy „álommesét” próbálunk színpadra varázsolni – mondta Szegvári Menyhért, rendező, akinek munkáit kifejezetten szeretem és nagyra értékelem. A mese olyan történet, aminek tanulsága, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik, de legalábbis hoppon marad. Ez maradéktalanul meg is történik. Mitől álom ez az előadás? Nekem leginkább attól, hogy mint éjszakai álmainkban, összekeverednek valós képek, történések és fantáziánk képei (táncoló rózsakert).
  Az előadás jelentős része egy – természetesen átlátszó – tüllfüggöny mögött zajlik. Szokott helyemről, az első sorból végig úgy éreztem, elzárja előlem azt a világot, amelynek része kellene lennem. Álmainkban mi is ott vagyunk a helyszínen, együtt az álom szereplőivel - most ez közém és közéjük állt. Természetesen tudom, hogy nem az első sor nézőszögére komponálódik egy előadás, nekem mégis az a kedvencem, mert kárpótol az arcok és szemek közeli látványa. Megnéztem távolabbról is a Gül babát. Valóban, ezt az elválasztást onnan nem éreztem olyan erősnek és a színpadi tér három síkja (a függöny előtti rész, mögötte a forgószínpad és a kórus) is így érvényesült igazán. A tüllfüggöny egyébként alapvetően vetítővászonként szolgál. Utóbbi évek tendenciája a vetített díszlet, díszletelem. A rózsák, sőt animált, hervadó, kinyíló rózsák képe a mai világ vizuális igényihez közelít. Hogy azután ez az operett világával mennyire kompatibilis, döntse el ki-ki magának, tőlem nem volt idegen, sőt nemcsak kiegészítette a látványt, hanem szimbolikájával gazdagította is.
   A díszlet fontos, sőt alapvető részét képező mozgatható elemek eleinte folyamatosan vízen ringó vitorlásokra emlékeztettek (tudom, más értelmezésben virágszirmok) - nem csak engem, a mellettem ülő hölgy is ezt mondta a szünetben, míg ki nem találtam magamnak azt a magyarázatot, hogy az álom tengerén ringnak. Az pedig nem jó, ha ilyen mellékgondolatok terelik el a figyelmet.
   Talán érezhető is az eddigiekből, hogy az előadás látványvilága (díszlettervező: Gróf Gyula, Szegvári Menyhért) inkább egy mai modern, de színes, mesésen vonzó álomkép, míg az átvitt értelemben is színes jelmezek (Húros Annamária) inkább őrzik az operett-hagyományokat.
   Hosszú idő óta az első alkalom, amikor versbe szedett szöveg hangzik el Egerben, már eleve adva bizonyos zeneiséget, ezt egészítik ki a dallamok, köztük olyan nagyon népszerűek és ismertek, mint a Darumadár fenn az égen vagy a Borban az igazság. A verses szöveget észrevétlenül értelmezve, szépen, természetesen mondják az előadás szereplői.
   A zene és dalok minőségi hangzását az Egri Szimfonikusokból alakult zenekarnak, Nagy Zoltán zenei vezetőnek és Marík Erzsébet korrepetitornak is köszönhetjük. Az Eszterházy Károly Főiskola énekszakos hallgatóiból alakult nagyszerű kórus végig egy hátsó síkban helyezkedik el, lépcsőzetes sorokban és csak akkor kapnak megvilágítást, amikor énekelnek, máskor láthatatlanok.
   A címszerepben Tunyogi Péter. Precíz, megbízható színésznek tartják. Írtam ezt róla én is már többször és mint mindig most is bebizonyosodott. Jól emlékszem évekkel ezelőtti nagy szerepeire és szívesen láttam újra nagyobb feladatban. Külön kiemelném szép szövegmondását.
   Az operettek hagyományos négyese itt is jelen van, de a fent említett daljátéknak megfelelően azért nem a hagyományos felfogásban.
   Primadonna: Leila, Gül baba lánya - Szabó Emília.  Finom, cizellált szépség. Megközelíthetetlenség és forró szenvedély együttese. A bemutatón éreztem némi elfogódottságot – azóta kibontakozott. Tegyem hozzá az önkéntelenül is adódó hasonlatot? Kinyílt a rózsabimbó.
   Bonviván: Gábor diák - Hüse Csaba. Musical szerepek után operettben (ami azonban nem szokatlan, most csak régebbi egri előadásokra utalok – például a Csárdáskirálynő Bóni grófjára, vagy fellépéseire az Operettszínhában). Énektudása, ábrázoló képessége egyaránt elismert és közkedvelt.  
  Szubrett: Mujkó felesége - Nádasy Erika. Kedves, természetes humorú, rokonszenves kisember, akinek jól felvágott a nyelve és nemigen tesz lakatot a szájára, de nagy szíve van és érzelmei irányítják.
   Táncoskomikus: Mujkó - Kaszás Gergő. A Darumadár fenn az égen című dalhoz fűződő családi emlékei miatt maga kérte a rendezőt, hogy megkaphassa a szerepet. Érezni, hogy a dalhoz való kötődése mennyire segített magáénak érzi figuráját.
   Szívós Győző – kedvelem, ha énekelni is hallom - Ali basája és Vajda Milán bírója, egy-egy kisebb-nagyobb hatalommal rendelkező ember érzékletes típusa.
   A koreográfiát Túri Lajos készítette. Ötletes, kedves, hogy a tánckar eleveníti meg a rózsakert növényeit.  A (tüllfüggöny mögötti, behatárolt és az említett díszletelemekkel is szűkített) térből következik talán, hogy sokszor inkább csak a karok, kezek mozognak. A mozdulatok, tánclépések, táncgesztusok a mai jelleget erősítik, még olyan is megesik, hogy groteszk elemekből teremtenek harmóniát.
   Hálás taps fogadta a bemutatót – én kicsit zavarban voltam, mert az álom vitt ugyan magával, de nem sodró lendülettel. Minek köszönhető ez? Úgy vélem, nem az alkotóknak, az okok inkább magában a darabban keresendők.

Zülfikár: Rácz János, Fehér István
Zulejka: Fekete Györgyi
Kocsmáros: Balogh András
Müezzin, Börtönőr, Szolga: Horváth Ferenc
Tolvaj, Szpáhi kapitány: Tóth Levente
Polgárok, Polgárasszonyok, Eunuchok, Háremhölgyek, Zarándokok Ivády Erika, Csere Zoltán, Darabont Áron, Feledi János, Horváth Zita, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya, Szeles Viktória

Világítás: Oláh Sándor
Hang és vetítés: Vozáry Dénes
Ügyelő: Hódosi Ildikó
Rendezőasszisztens és Súgó: Horváth Éva