Aktualitását, jelen időnkkel vonható párhuzamait észre nem venni elképesztő vakságra, érzéketlenségre vallana. Mint ahogyan az is, ha legalább magunkban nem próbálnánk tanulságokat levonni.
  Csiszár Imre rendező a színház honlapján így ajánlja az előadást:
  „Zuhanunk, zuhanunk, Szentatyám!” – írta az ifjú II. Lajos király egyik utolsó levelében a pápának. Nem írhatta volna szebben, igazabban. Az ő királysága tíz esztendeje nem volt más, mint egyetlen zuhanás. Eladó volt már minden. Eladó és ellopható. Magyarország a Mohácsot megelőző tíz évben veszett el igazán. Mohács már csak a ráadás volt. Háy Gyula drámája pontos és realisztikus pannóját festi meg ennek a kornak; az elszegényedett, már csak Jézus segítségében reménykedő királynak, a gyermektelen királynénak, a csak saját politikai sikerükkel foglalkozó Habsburg monarchiával, és a haszonszerzéssel, birtoklásvággyal eltelt magyar főurakkal, nemzetes asszonyokkal. A magyar történelem egy kivételes pillanatát élhetjük át, - van mit tanulnunk belőle…
  A korhű díszlet hangsúlyos eleme a rideg, fémes, szúrós „tüskés” mennyezet már az első pillanatban valami kellemetlen érzést kelt bennünk, s az előadás folyamán ez a mennyezet lejjebb ereszkedik, behatárolja a mozgásteret, beszorítja maga alá a darab figuráit, hogy a végső percekben egészen aláereszkedve jelképesen ez temesse maga alá a királyt.
  A szöveg remek lehetőségeket kínál a sokszínű vagy éppen nagyon is egysíkú emberi sorsok, jellemek ábrázolására, s az előadás szereplői igyekeznek is mindent megtenni. II. Lajost Karalyos Gábor vendégként alakítja, hitelesen, árnyaltan rajzolva ezt az összetett és az első percektől a darab végéig hallatlan jellemfejlődésen keresztül menő személyiséget. Felesége szerepében Marjai Virág a második felvonásban nő fel igazán ehhez az átalakuláshoz.
  Emlékezetes Nagy András kalocsai érsekének, Pálfi Zoltán nádorának és Fekete Györgyi Kanizsai Dorottyájának őszintesége. De mellettük is érdekes alakításokkal találkozhatunk, - Venczel Valentin (pápai követ), Kelemen Csaba (Zápolya), Várhelyi Dénes (Bakics vajda ), Tunyogi Péter (budai várkapitány), Sata Árpád (Csikasz)… – és jelen van a (bár keserű) humor is az előadásban, leghangsúlyosabban a Habsburg rokonok találkozásakor, Ozsgyáni Mihálynak és Radvánszki Szabolcsnak köszönhetően, valamint Fehér István szánalmasan törtető udvarmesterében.
  Nem tudom, előny-e az első felvonás harsánysága. Az első perctől emelt hangon beszél mindenki végig, akkor is, amikor a szöveg – szerintem – ezt nem kívánja, s így később, amikor ez inkább indokolt, már fel sem tűnik a hangerő.
  Az előadást díszleteit Szlávik István, jelmezeit Szakács Györgyi tervezte.

Fotó:gardonyiszinhaz.hu