Fotó: Gál Gábor - gardonyszinhaz.hu

  Németh László Kossuth-díjas írót, drámaírót egy különös éjszakán meglátogatják darabjainak hősei, hogy számon kérjék rajta egyéni drámájukat, azt, amit írt róluk, ami kimaradt, s aminek nem lett volna szabad megjelennie. Közben késztetésükre és segítségükkel szembesül saját sorsának és a magyarság sorsának kérdéseivel.
   A minőség forradalma… kizökkent idő… szakrális hierarchia és hivatalos hierarchia… liberalizmus… finánc oligarchia… szabadkőművesség… Tündérszép Ilona… Attila hun király… közép-európai gondolat… a fény ősi magyar királysága... Gondolatok, témák a teljesség igénye nélkül Kocsis István A fény éjszakája című drámájából, melyet ősbemutatóként hozott színre évadnyitó előadásában a Gárdonyi Géza Színház. A felsorolásból sejthető, nem lenne meglepő, ha az előadás vitákat is generálna.
   Blaskó Balázs, a színház direktora két és fél év után Németh László szerepében tért vissza a színpadra. „Tétje van, nagyon várom ezt a megméretést a dráma kicsengése, üzenete miatt.” – nyilatkozta még a bemutató előtt. Valóban érezhető volt, mennyire hisz ebben a Színház felkérésére született műben.
   A bemutató alkalmából könyv jelent meg, a dráma teljes változatával és annak rendezői példányával. Ennek előszavában így ír:

A Jóügy

Kocsis István: A fény éjszakája c. drámája elé

Idézet 1.

NÉMETH: Nem akarok leegyszerűsíteni semmit! Éppen azzal akartam folytatni, hogy lappang valami a tudatunk mélyén, ami ezt a személyes, beszélgetőtárs Istent mégiscsak megadja. Az egész emberiség létét meghatározza egy szinte testet öltött vállalkozás, a Jóügy, ahogy magamban nevezni szoktam… S ez a Jóügy nem föntről, kívülről, de önmagunkból, belülről figyel, vizsgál bennünket, minősít, számon kér és ítél… Bennünk él! Ez az, amit úgy szoktam mondani: az ember ma nem föl s előre, hanem maga mögé imádkozik.

Álljon itt minden kommentártól mentes, puritán egyszerűségű párhuzam egy jelenkori színházigazgatói ars poetica és egy kortárs színmű küldetéses belső világa között.

Igazgatói pályázatomat annak idején, több hónapos felkészülés és anyaggyűjtés után, 2010 októberének elején, négy, szenvedélyesen átdolgozott napon készítettem el.

2011. február 1-je óta színész-rendezőként vezetem az egri Gárdonyi Géza Színházat.  2011 májusában kértük fel Beke Sándorral (korábbi főrendezőmmel, későbbi igazgatómmal) együtt Kocsis István írót a Németh László drámaírói belső vívódásait korunk kihívásaival ütköztető színpadi mű megírására. A darab 2012 tavaszára elkészült, tovább csiszolódott, s most, 2013 szeptemberében színpadra érett. (E könyvben olvasható a dráma teljes változata és a rendezői példány rövidített szövege.)

Az alábbiakban igazgatói pályázatom alapgondolatait állítom párhuzamba a bemutatásra váró mű esszenciális eszmeiségével. E párhuzam tanulságai segítenek belső zsinórmértékként engem mint színészt, Németh László alakjának megrajzolásában.

Pályázat 1.

A XXI. század magyar társadalmának alapkihívása a pozitív példaadás fájdalmas hiánya.

E rehabilitációs folyamat kötőszövete: a kultúra.

A kultúraközvetítés leghatékonyabb, esszenciális műfaja: a színház, hiszen egyedül a színház tud ma szintetizáló-komplex, gyors és hatékony választ adni – példamutató, sajátos lehetőségeivel – a morális biztonságát vesztett köz- és magánélet kétségbeesett kérdéseire: ki vagyok, hová megyek, van-e értelme az életemnek, lehetek-e boldog.

Idézet 2.

BOLYAI:  A kizökkent idő helyretolását nevezhetjük nyugodtan a minőség forradalmának is!

Pályázat 2.

Az általános jövőkép előjelet váltott. Mára összeomlott a pozitív és optimista világkép, amely évszázadokon át, de korlátozottan talán egészen a múlt század végéig jellemezte kultúránkat. Ez a világlátás önmegváltást, az átélhető történelmen belüli – belátható – boldogulás lehetőségét kínálta.

Helyébe egy végletesen ellentétes előjelű jövőkép lépett. A korábbi, pozitív tartalmú mítoszt felváltotta egy negatív mítosz, amelyben az ember teljes mértékben kiszolgáltatott a globalizáció irracionális erőinek.

Ennek az előjelváltásnak számos következménye van. Az egyik a tekintély válsága, a deheroizáló magatartás. Mindent lehúzni a saját szemöldökünkig.

Aki ugyanis fenyegetőnek éli meg a jövőt, az értelmetlennek látja az életet. Így számára megszakad az a folytonos kapcsolat is, amely őt az előző nemzedékekhez fűzte. Megszűnik a hagyomány, a tradíció, tarthatatlanná, elviselhetetlenné, lehetetlenné válik képviselni valamit a múltból, mert elveszni látszik a jövő, elfogy a jövőbe vetett remény. Kizökken az idő.

Idézet 3.

     NÉMETH A „hang” volt az első, sokszor visszatérő vallásos fogalom, melyet az üdvösségösztön leírásánál fölhasználtam; ez annak az érzékszervnek a helyeslő vagy rosszalló jelzése, amely üdvösségünk kapaszkodóin irányít. (…) Aki olvassa régebbi, kizárólag a magam megkönnyebbedésére hevenyészett drámáimat, éreznie kell, hogy ezekben a szociális bűntudat csak a mélyebb kétségbeesés egyik, nem is legfontosabb szólama; – az elkárhozás az, amitől hőseim rettegnek, vonítanak, amint hogy magát a drámát is az elkárhozottság műfajaként definiáltam akkoriban. (…) Az életem vallásos élet, vallásosak a szárnybontásai s még inkább azok az elakadásai, kínjai, vívódásai. (…) Megértettem, mi a különbség a közt a vallás közt, amely fölött még ott derengenek a vallásos ösztön idejétmúlt segédfogalmai: Isten, a túlvilág s az enyém közt, amelybe nem világít le semmi ilyenféle fény, szinte csak önmaga zord makacsságából táplálkozik. Milyen jó volt az önök, írásaim hőseinek hitelesebb, fényesebb életébe áttenni magamat, még ha olyan rokonkomorság szólt is belőlük, mint Szentségedből, vagy úgy háborgott már az ész lázadása, mint Husz Jánosban! Mennyivel könnyebb volt az önök szívével égnem, s könnyebb az önök nyelvén szólnom, mint a magamén.

Pályázat 3.

„A tömegnek nincs Istene. A tömegnek csak társadalmi rendszerei vannak. Ezek a rendszerek megsemmisítik az egyéni ízlést és véleményt, éppen úgy, mint a lelkiismeretet. Lelkiismeret nélkül az emberiség kénytelen elpusztítani önmagát, a világot, mert nincs semmiféle erkölcsi parancs, amely visszatarthatná a pusztulástól.”                             
                                                     Márai Sándor
 

A tagadás kultúrája helyett az állítás, a „nem” helyett az „igen” kultúráját érdemes megteremteni. A lét értelmetlenségének hirdetése helyett a konstruktív életigenlés értelmét kell sugároznia a színháznak.

Idézet 4.

NÉMETH:   Helyesen gondolkozni: már egyfajta erkölcs. Szókratész erkölcstana nem is volt több: fordulj magad felé, ismerd meg és tisztítsd meg a gondolkozásodat, s ragaszkodj ahhoz, amit a helyes gondolkozás igaznak tart (…)

BOLYAI: A terem­téskor Isten mint a Tér mestere tökéletest alkotott, de a Teret az én századom embere már nem tudta felfogni, így nem tudta felfogni az élet értelmét. Ami az e világi, a könnyen érzékelhető tér legyőzése. Azaz az Égi Tér megtapasztalása… A tér és az idő legyőzése… A tér legyőzése a geometriában könnyű, de az ember valódivá válá­sának elérése sem más, mint a tér és az idő legyőzése… Alapkérdéssé vált tehát számomra, hogy tulaj­donképpen mit jelent az embernek önmagát le­győz­ni. 

Pályázat 4.

Egy valamikor fiatal, ma már középkorú politikusunk alábbi, szentenciaszerű gondolata – ideillő, mert mai világunkat alapjaiban átformálni képes – színház-vezérlő ideológiai vezérelv is lehetne:

„Közös jövőnk záloga, hogy mindenki személy szerint, egyéni, személyes példát felmutatva küzdjön meg, számoljon le saját benső, romlottságra való hajlamaival.”

Önmérséklet – személyes példaadás – önkorlátozás!

A legpontosabban fogalmazva:

„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

                                       József Attila: Két hexameter

A színház tud felelni mai világunk alapkérdéseire!

Idézet 5.

      NÉMETH:  A magyar történelem misztériumjáték… Hol olvastam én ezt? A kereszténység történetének a mélypontja Trianon... Trianon mint tudatos szembefordulás Istennel... Aki ma felelősen küzd a nemzethalál réme ellen, aki nemzete számára a biztonságos jövendő feltételeit szeretné megteremteni, az ma már Trianon ellensége... És akkor is, ha látszatra nemzetének nincs köze Trianonhoz, akkor is, ha látszatra nemzete Trianon kedvezményezettje.  (…) Mit jelenthet az, hogy a magyar történelem misztériumjáték? Isten az Önmaga helyett keresztre feszítetteket mindig feltámasztja… Akit a sátán az Úr Jézusra emelt fegyverrel próbál megsemmisíteni, az nem semmisül meg, hanem csak megsemmisíthetetlenné válik. Mindig erről szólt és mindig erről fog szólni a Misztériumjáték utolsó jelenete.

Pályázat 5.
 

A színház hit alapú misztérium-játék. Drámai töltete a jó és rossz, a hit és kísértés, a vágy és szenvedély, önmérséklet, önkorlátozás határainak kijelölése, végső soron a „szabad-e azt, amit lehet” – szabad-e megtenni korlátozás nélkül, amit módunkban áll megtenni – örök dilemmája.

Ez a művészet örök tárgya, Alfája és Omegája. A tételt a végletekig leegyszerűsítve: az ember örök döntéskényszere Isten és ördög között a lelkiismeret nyugalmáért folytatott küzdelemben. E harc eredménye a moralitás, az erkölcsi megbékélés, fölmagasztosulás, vagy a bukás, illetve a gyónás, a megbocsátás elnyerésének reménye. Ez a végtelen történet ismétlődik az alapművekben, az óriáskerék forog, minden végkifejlet ismert, a folyamat mégis újra és újra katartikusan lenyűgöző.

A színháznak élményt, áhítatot, katarzist kell sugároznia, mert a színház sugallatos, kultikus hely. A harcaiban edződött, nagy lélek, az önmagához hű, példaértékű magatartás legyen emblematikus lenyomata az oly régóta hiányolt nagy, emberformáló köz- és magánéleti mintáknak.

Adja vissza a színház a szavak eredeti jelentését, az érzelmek gyönyörűséges ízét, a tettek valódi jelentőségét, a kimondott gondolatok erejét.

Jöjjön el a minőség forradalma!

A színpadon Németh László alakját megformáló Blaskó Balázs színész-rendező, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója

 

Németh László - Blaskó Balázs
Bólyai János - Nagy András
VII. Gergely pápa - Kelemen Csaba
Széchenyi István - Várhelyi Dénes
Crescence, Széchenyi istvánné - Dinamopulu Afrodité
Galileo - Balogh András
II. József - Tunyogi Péter
Matild grófnő - Bánfi Kata
Díszlet: Mira János - Jelmez: Pilinyi Márta
Súgó: Szecskó Andrea
Ügyelő: Hódosi Ildikó
Rendezőasszisztens: Ivády Erika

                                            Rendező: Beke Sándor