97 százalékos látogatottságról számolhatott be az évadzáró társulati ülésen a Gárdonyi Géza Színház direktora, s ez kétségtelenül imponáló szám. A nagyszínpadon 2 prózai produkció, 1 operett, 2 musical és 1 táncszínházi előadás várta a nézőket. A stúdióban 4 prózai és 1 táncszínházi előadást láthattak. A gyerekeknek 2 mesejáték és 1 táncjáték szólt. Ha ezeket a számokat összesítjük, a prózai és zenés vagy táncos előadások aránya meglehetősen kiegyenlített, de mivel a helyszínek férőhelyeiből következően eleve sokkal több nézője van a nagyszínpadi produkcióknak, mint a stúdió előadásoknak, a gyakorlatban a zenés színházi estek felé billen el az arány, s ennek nyilván szerepe van a csaknem teljes látogatottságban, népszerű a könnyedebb szórakozás. Én magam is kedvelem az operettet, a musicalt, de nagyon nem örülnék, ha csakis ezekből állna az évad, komolyabb, gondolatokat ébresztő, az élet kérdéseire reflektáló előadások nem volnának. Különösen megbocsáthatatlan lenne ez egy kisváros színházában, ahol nincsenek műfajra szakosodott intézmények, mint a fővárosban. Itt igenis mindent játszani kell és mindenfajta nézői igényt meg kell próbálni kiszolgálni.
  Valamennyi előadás színlapja megtalálható a 2014/15-ös évad menüpontban.
   Az évad Dürrenmatt darabjával indult: Az öreg hölgy látogatása. A címszerepben Saárossy Kinga, és Alfred Ill – Blaskó Balázs kettőse, harcuk múltjukkal, jelenükkel – egymással. Emlékezetes az Ill sorsáról (megöléséről) döntő tárgyalás jelenete, amelynek során Ill egyetlen szót sem szólva ül és szemünk láttára tör össze fizikailag is, nemcsak testtartása változik, de arcvonásai is, szeme kiüresedik, él még, de belül már halott.
   A másik prózai előadás igazi klasszikus volt, Shakespeare: Rómeó és Júlia. Vannak darabok, melyeket időről-időre újra elő lehet venni, hiszen felnő egy nemzedék, aki nem láthatta. Ez a Rómeó és Júlia mind rendezésében, mind látványvilágában (szerettem a jelmezek színvilágát) közelített a mához, bár egyértelmű, direkt aktualizálás nélkül. Nagy András Mercutio alakítását emelem ki – benne a Mab-monológgal.    
   A Bál a Savoyban személy szerint a kedvencem, de élőben látni kevésszer sikerült, ezért örültem a műsorra tűzésnek. Ábrahám Pál zenéje igazi jazzoperett, „különös ízű, csípősen modern, lefokozottan érzelmes, visszafojtva erotikus, ritmus-villamossággal telített” (Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, 1960), nagyszerű hangszerelési ötletekkel, olyan dalokkal, amelyek közül több mindmáig világsláger. Daisy Parker szerepében Misurák Tünde is „csípősen modern, lefokozottan érzelmes, visszafojtva erotikus, ritmus-villamossággal telített” volt. Itt említem meg a zenekar, és a zenés előadások segítőinek (Csüllög Judit, Kalló Zsolt, Marík Erzsébet, Nagy Zoltán) mindig színvonalas munkáját is!
   A Légy jó mindhaláligról elsősorban az jut eszembe, mennyi fegyelemmel, lelkesedéssel dolgozott a sok-sok gyermekszereplő és különösen Nyilas Misi szerepében Godó János és Gulyás Buda. Az eredeti regény persze jóval komolyabb, keserűbb, fájdalmasabb, mint ez a musical változat, de ha nem akartunk komoly összevetést tenni, kellemes szórakozás volt.
   A kölyök című musical hatalmas lehetőség volt Rácz János számára, s ő tudott élni vele. Elkerülte a buktatókat, nem esett abba a hibába, hogy Chaplin figuráját "túl chaplinesre" vegye, így hitelesen mutatta meg az érzelmek teljes skáláját, félelemtől, fájdalomtól meghitt boldogságig, kitörő örömig. Ebben az előadásban is dicséretet érdemelnek a címszerepben a gyerekek, Gulyás Buda, László Bence. Misurák Tünde játéka itt másképp, de nem kevésbé volt izgalmas. Gyönyörűen interpretálta az Ábrándozás című dalt! Megemlítendő Madame Foyer szerepében Saárossy Kinga humora és a lánya, Lucy alakjában Nagy Barbara esendően kedves, szerethető bolondsága is. Halasi Imre rendezése egyértelműen sikeres előadás és hangulatos zárása volt az évadnak.
   A Stúdióban a Grace és Glória kezdett, Tímár Évával és Dimanopulu Afroditével. A témája szerint tulajdonképpen nagyon szomorú történetet a szerző bravúrja szinte vígjátéki formába öntötte, neki és a szereplőknek köszönhetően valóban nem szomorúan álltunk fel az előadás végén, inkább beletörődve az elkerülhetetlenbe és azt kívánva, bárcsak mindenkinek megadatna ez a hozzáállás a sors akaratához.
   Jászai Mari – a megkoszorúzott. Ez a monodráma (tehát nem általában a monodráma műfaja) meglehetős nagy koncentrációt igényelt a nézőtől, kifejezetten Bodor Németi Gyöngyi érdeme, hogy sikerült ennyire élővé tennie.
   Robinson és Cruose – Endrédy Gábor és Radvánszky Szabolcs (aki egyébként, a nagyszínpadon többedik évadban játszik táncos-komikus szerepeket). Emberségre tanító történet. Tetszett a játéktér, valamint a hang- és képeffektusok.
   Görgey. A címszerepben Kelemen Csaba, nem könnyű és nagy mennyiségű szöveget kellett megtanulnia, sikerült az érdeklődést és a rokonszenvet mindvégig fenntartania. A kisebb szerepek egyikében Bodor Németi Gyöngyi a nagy tragika után itt megmutathatta egy egészen másik, vidám, kedvesen pajzán arcát is.
   Két mesejáték szerepelt az évad műsorán, koprodukcióban a Babszem Jankó Gyermekszínházzal, amely Barát Zoltán irányítása alatt már évek óta vesz részt ebben az együttműködésben (nem szólva most teljesen önálló, a Gárdonyi Géza Színháztól független tevékenységükről). Ezek az előadások, A palacsintás király című zenés mesejáték és a Pumukli a legkisebbek színházhoz szoktatásában, nevelésében töltenek be fontos szerepet, nagy odafigyeléssel, szeretettel törődve a leendő állandó nézőkkel.
   A GG Tánc – a színház tánctagozata – kettős feladatot lát el, a zenés (vagy adott esetben prózai is, mint a Rómeó és Júlia) darabok kiszolgálásán túl önálló produkcióik is vannak. Mind a két esetben egyenletesen magas színvonalon teljesítenek. Az önálló táncszínházi előadásaik sokat tesznek színvonaluk mellett tartalmi, formai változatosságukkal is a műfaj megszerettetésért, minél szélesebb közönséghez történő eljutásáért. Minden fellépésükkor érződik a tánc és a színpad tisztelete és szeretete. Ebben az évadban a Rómeó és Júlia, a Légy jó mindhalálig, Bál a Savoyban és A kölyök tánckari feladatait emelhetjük ki, megjegyezve, hogy az utóbbi kettőben nem egyszer túl is mutatva az „egyszerű” táncon, gesztusokkal, mimikával sokszor „színészileg” is adva valamit az előadáshoz. Az egyik önálló produkció volt a Cigánybáró (különlegesség, hogy ennek volt egy gyermekeknek szóló változata is, a Szaffi). Sokakat megtévesztett a cím, a Strauss daljátékra asszociáltak, annak dallamait várták. Ebben az előadás műfaji meghatározása – ethnoperett – is ludas volt kicsit, mert mégis csak ott volt benne az operett szó. A Dunaújvárosi Bartók Táncszínházzal közös (és egy prózai szereplőt, Dér Gabit is alkalmazó) nagyszínpadi produkció rengeteg ötlettel, humorral, színnel kápráztatta el a nézőt, ide valóban a „fergeteges” jelző illik. Az Utolsók című stúdió táncszínházi előadás ennek gyökeres ellentéteként a csend, a lélek előadása volt, sokkal komolyabb tematikával, nagyon más érzelmekkel.
   Természetesen voltak kisebb szerepekben mások is, akiknek neve most nem került bele az összegzésbe, de figyeltünk rájuk a színpadon.
   A 2014/15-ös évad legemlékezetesebb előadásáról a blogon is folyt egy szavazás. Ennek eredménye 493 szavazat alapján a következő:
1. A kölyök
2. Bál a Savoyban
3. Az öreg hölgy látogatása