Húsz év nem kis idő, felnőtt sok néző, akik nem látták az akkori előadást, de nem elég nagy idő ahhoz, hogy akik ott voltak, elfelejtsék azt a sikert (lásd a blog Színes, szélesvásznú nosztalgia című írását!)… A musical általam eddig látott előadásain találkoztam is nézőkkel, akikről tudom, hogy ott voltak akkor is, s nyilvánvalóan az emlékek hozták el őket most. A produkciónak tehát a nosztalgikus emlékekkel is meg kell küzdenie. Magam is kíváncsian vártam, milyen hatással lesz rám. 



   Az első pillanatokban szembetűnt két változás. Elmaradt az előjáték, azonnal a két narrátor lépett színre, s a másik, hogy ők most különböző neműek (mindketten vendégként vesznek részt a produkcióban). Nem csak kiegészítik, hanem ellenpontozzák is egymást, az ő megszólalásaikban, mimikájukban, gesztusaikban is jelen van az egész előadás kettős hangulata, a finom, érzelmes világ (Nagy Szilvia) és a fintorok, a groteszk vidámság (Nagy Lóránt). Kettősük nem kívülállóként, hanem szerves részeként van jelen az eseményeknek.
   Aki egyáltalán nem ismerné ezt a musicalt, annak elmondom, hogy mindössze két szó hangzik el prózában, ezt leszámítva a teljes játékidőben fülbemászó, olykor megható, máskor - nem egyszer - vérpezsdítő dallamokkal kísért szóló és csoportos dalokat hallunk, sok tánccal, amelyeket most is a megszokott magas színvonalon táncolnak Topolánszky Tamás koreográfiájára a színház táncosai, sőt többször a teljes szereplőgárda is.        


 
   Húsz évvel ezelőtt Hüse Csaba énekelte a fő- és címszerepet, akinek ez volt az első igazi nagy feladata, ami meg is hozta számára a kiugrást. Most (vendégként) Török Tamást láthatjuk, érzékeny, hiteles játékkal és kulturált énekhanggal. Rajta (és a narrátorokon) kívül kiemelt feladata, jelenete a Fáraónak van (Reiter Zoltán), Putifár és Putifárnénak (Baranyi Péter, aki a 90-es évek végén már volt az egri társulat tagja és Nagy Barbara), valamint a péknek és a pohárnoknak (Baráth Zoltán, Rácz János).
  Rátkai Erzsébet jelmezei pompás, színes mesevilágot varázsolnak az egri színpadra, Horesnyi Balázs nagyszerű, érdekes és – gondolom – technikailag nem egyszerű díszletébe.



   Egy próbafolyamat lehet nehéz vagy könnyed, a néző számára egyedül a színpadon látható eredmény számít. Esetünkben a rendező, Nagy Viktor, összefogott, gördülékeny produkciót hozott létre a népes – harmincon felüli – szereplőgárdával, az előadás könnyednek, jó hangulatúnak érződik. Sikere van.