Eddig könnyebben befogadható műveket, vígjátékokat láthattunk a Gárdonyi Géza Színház Shakespeare-ciklusában. Örömünkre szolgál mols egy súlyosabb darab, hiszen a szerző ezeknek is mestere, és hasonlók híján a róla alkotható kép igen egyoldalú maradna.
   Mire térhetünk ki egy korlátozott terjedelmű írásműben akkor, amikor a darab és az előadás kapcsán is annyi mindenről lehetne, kellene beszélni? A korról, a történelmi háttérről szerencsére bőséges eligazítást ad a műsorfüzet. Akkor talán elemezzük a színészi játékot! De kiket fogunk kihagyni, ha Shakespeare 37 szerepet írt a darabba, és legalább egy fél mondatot mindenki érdemelne? Mindamellett azt sem tehetjük, hogy ne emeljük ki a színlap sorrendjét követve Venczel Valentin naiv tisztességét Clarence hercegeként, Szíki Károly Buckinghamét, aki mindenben méltó társa Richardnak, Pálfi Zoltánt (Lord Hastings), különösen abban a jelenetben, amikor rádöbben: maga mondott magára ítéletet. Vagy Horváth Ferenc és Balogh András bérgyilkosait. A három nemeshölgy trióját: Bókai Máriát, Agárdy Ilona démoni asszonyát és Ribár Évát, a valóban királynői Juhász Juditot vendégként a Nemzetiből Lady Anna szerepében és Poczik Andreát.
   Kiragadtam a sorból és a végére hagytam a címszereplő Csendes Lászlót. Cinikus gazembersége ellenére csodálattal figyeljük gátlástalan praktikáit, egyértelmű intellektuális fölénye, kisszerűségében is megmutatkozó nagysága teszi érdekessé, lankadatlan figyelmünk tárgyává ezt az embert. Hogy ez valóban így legyen, a viszonylag hosszú játékidő és szövevényes cselekmény ne fárasszon ki, abban nagy szerepe van az ő játékának.
   Kipróbált, jól bevált alkotótársi gárda segítette a produkció létrehozását. Kastner Péter díszlettervező egyetlen térbe helyezi el az egész előadást, puritánul egyszerű, de monumentális, nagyságot is kifejező elemekkel építkezve. Húros Annamária olyan ruhákba öltözteti a szereplőket, amelyek nem korhűek, idő-közelebbiek, párhuzam keresésre ösztönözve a mai kor mai gazembereivel, megalkuvóival, hőseivel, de összhatásukban azért nincsenek zavaró távolságban az adott kortól. Karsai János mozgástervező és Aldobolyi Nagy György zenei vezető munkájának eredménye hangsúlyosan egészíti, teljesíti ki az élményt.
   A rendező Gali László. Megszoktuk, hogy értelmező, nem szájbarágós, de okosan végigvezető rendezései a járatlanabb nézőnek is segítenek az eligazodásban, ugyanakkor mértékkel, de hatásosan alkalmazott ötleteivel "dörzsöltebb" színházlátogatóknak is mindig szerez - néha egészen finom, nüansznyi - örömöket, valami újat, izgalommal felfedezendőt. Az összkép pedig kiegyensúlyozott és vonzó. Jelen esetben is a nem lankadó érdeklődés másik meghatározó forrása.
   Az évad legvégére került a III. Richárd bemutatója. Hatalmas és eredményes munka áll mögötte, benne. Bízom benne, hogy a mostani néhány alkalom után látható lesz szeptembertől is, és hatására sokan ismerhetik fel, hogy nem kell megijedni egy Shakespeare-tragédiától sem. Mellékesen pedig részük lehet még egy élményben, a szép színpadi beszédben is, mert erre az előadásra ez is nagyon jellemző.