Olyan bolondos nap volt… Érződött már a tavasz és ettől mintha minden vidámabb lett volna. Mosolygósabbak voltak az emberek az utcán, könnyebbnek, gondtalanabbnak tűnt a világ.
   Bent a színházban sem volt ez másképp. A délutáni előadáson zömmel idős nénik és bácsik ültek a nézőtéren, mégis úgy zsongtak, mint egy vidám gyermekcsapat. Elkezdődött a játék és ugyanúgy folyt, mint máskor, mégis apró csillogásokkal volt teli. Mintha a szerepük szerint színpadra beözönlő színészek sem tudták volna függetleníteni magukat az általános tavaszi jókedvtől. Egy árnyalattal élénkebbnek tűntek a mozdulatok, harsányabbnak a nevetés, kedvesebbnek minden – az első sorban ülve még egy szelet narancsot is kaptam! Az előadás első pillanatai módot adtak rögtönzött bolondozásokra és ők vidáman  használták ki a lehetőséget. Azután mindössze egy óra pihenés az esti előadás előtt, és kezdődött minden elölről. Most már szinte minden korosztály képviselve volt a nézőtéren. A színpadon továbbra is valami extra jókedv uralkodott, úgy mosolyogtak a szemek, mintha különleges, ritka boldogság érte volna a fellépő művészeket. A siker pedig hónapok óta kísérte az előadást, most is hosszú percekig zúgott a taps.
   Kifelé menet idősebb hölgy lépett oda hozzám. Gratulált. El vagyunk ragadtatva – mondta. Nem tudom, miért gondolta, érezte meg, hogy nekem kell ezt elmondania, de nem tévedett nagyot. Évek óta jól ismerve, tisztelve és szeretve a társulatot, hozzájuk tartozónak érzem magam, s az üzenet eljutott a címzettekhez. Íme, ezennel még egyszer átadom.

* Az előadás a József és a színes, szélesvásznú  álomkabát volt.