A  gyerekek kedvence a Micimackó előadása volt. Képünkön Tigris, azaz Bácsatyai Gergely dedikál.

    Véget ért az előadás. A sok-sok gyerek elhagyta a nézőteret, de egy csoport nem indult a ruhatárhoz. Vártak még valamire. Néhányan közülük először jártak igazi színházban. Már magát az épületet, a nézőteret, az előcsarnokban látható művészfotókat, az előadás részleteit mutató képeket is a felfedezés örömével szemlélték, s azután tátott szájjal nézték az előadást, teljesen megfeledkezve magukról és a külvilágról. Izgatottan lesték, lesz-e közöttük olyan szerencsés, akinek jut a cukorkából, amit a nézőtérre is lejövő szereplők osztogatnak, s Malacka értetlenkedő kérdésére hangosan kiabálták, hogy az a nagy durranás a léggömb kipukkanását jelezte. Élvezték az előadást ők is és azok is, akik már rutinosabb színházlátogatók.
   Az azonban mindnyájuk számára ismeretlen, izgalmasan új lehetőség volt, hogy el is beszélgethettek a színpadon látott művészekkel. Megszólaltak saját hangjukon is, válaszoltak a sok-sok kérdésre, darabról, műhelytitkokról, technikáról, színészi létről.  Néztem a gyermekarcokat, a tágra nyitott szemeket, hallgattam a kíváncsi kérdéseket, de figyeltem a szereplőket is, amint türelmesen válaszolgattak, és úgy éreztem, ők is örülnek az alkalomnak. Nem zárkóztak el különleges kérésektől sem, a gyerekek kezet foghattak a Nyuszival, megnyomogathatták Mici mackó pocakját, hogy megtudják, miből van. A fárasztó előadás és a beszélgetés után még arra is futotta a türelemből, hogy minden egyes gyereknek névre szóló és egy kedves mozdulattal is kísért autogramot adjanak.
   Hazafelé másról sem folyt a szó, csak erről az élményről, s még napok múltán is vissza kellett térni rá.
   - Megtudhattuk, hogyan varázsolják a színpadra a hóesést.
   - Tudjuk, mennyit készültek az előadásra és azt is, mennyire ártalmas a bőrnek az arcfesték.
   - Beavattak bennünket vidám, de sokszor nehéz életükbe.
   - Nagyon aranyosak és kedvesek voltak velünk.
   - Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy beszélgethettem a színészekkel.
   - Feledhetetlen élmény volt! Anyunak, a tesómnak és apukámnak is elmeséltem mindent.
   Tudják, hogy ez kivételes alkalom volt, s nem követ minden előadást közönségtalálkozó, de a színház ezzel még közelebb került hozzájuk, s alig várják, hogy újra elmehessenek!