A My Fair Lady legendának számít műfajában Fotó: Strassburger Alexandra

     A páholysorok, a bíbor-fehér-arany színhatás, a nagycsillár... Ez az igazi! Miskolc gyönyörűen felújított színháza önmagában is esztétikai élmény. Az azonban még külön elismerést is érdemel, ahogyan vigyáznak arra, hogy minden egyes részlet összehangolt és a helyhez méltó legyen. Kezdve a legkisebb berendezési tárgyaktól a nézőtéri dolgozók elegáns formaruháján és a zenekari árokban ülők minden estén viselt sötét öltözékén át a ruhatári fém-tikettekig, amelyeket vissza kell szolgáltatni és nincs tele papírfecnikkel minden a közönség távozásakor.
   Milyen kár, hogy Egerben mások a kondíciók. (De milyen jó, hogy a társulat feledteti a hiányosságokat! Mert a legfontosabb mégis a játék, jól játszani pedig akár a legmostohább feltételek közt is lehet.)
   A My Fair Lady – egyike a műfaj legendás darabjainak. Szinte minden musical-kedvelőnek van valamilyen ismerete, emléke vagy elképzelése róla, amit meg lehet erősíteni vagy el lehet feledtetni és újakkal felváltani. Magyarországon "eredetinek" a filmváltozat számít, azt látták a legtöbben. Ez lehet tehát alap összehasonlításra. Nos, a mikolci produkció igazán kellemes, könnyed és szórakoztató estét nyújtott.
   Csík György díszletei és Zeke Edit jelmezei az elvárható visszafogottsággal, megfontoltan és elegánsan hely- és jellemábrázolóak. Majoros István korerográfiája a tulajdonképpen kevés táncossal és nem túl nagy ívű mozgásokkal betölti a színpadteret és mozgalmassá teszi azt. Ebben Horváth Péter rendezői ötletei is segítenek. A tánckar eleveníti meg a derby versenylovait is.
   Szóljunk végre a legfontosabbról, a darabot bemutató művészekről!
Higgins szerepében Szervét Tibort láttuk, aki ma már budapesti szí­nész, de nemrégen még e társulat tagja volt, őt láthattuk például a sok vitát is kiváltó, nagyon érdekes Hamlet-előadás címszerepeben. Okos, értelmező, de nem szájbara­gó játéka szimpatikus. Elisa – Nagy Ibolya. Személyében szerencsésen találkozik szépség, báj, tehetség, ének és mozgáskultúra. Üdítő volt nézni. Pickering ezredes – Dézsy Szabó Gábor. Őrá - a zenés műfajnál maradva — emlékezhetünk a Ci­gánybáróból. Jellegzetes, sajátos ka­rakterű alakja a miskolci színpad­nak. Elisa apjának szerepében Szegedi Dezsőt nézve arra gondoltunk, ebben az előadásban ő az, aki egy egri My Fair Lady-ben M. Horváth József lenne. Máhr Ági Pearcené-jének  a kérlelheteten komolyság álarca mögé bújt nagyszívű figurá­ja, Szerémi Zoltán (Freddy) igen érdekes felfogású alakítása szintén emlékezetesek. S akiket még nem említettem, Máthé Éva, Péva Ibolya, Ábrahám István, Komáromy Éva, Varga Gyula, Kulcsár Imre, Somló István, Masa Attila, Molnár Sándor Tamás, nem kevésbé méltóak a dicséretre. A miskolci My Fair Lady egyszerűen és minden további jelzőt fölöslegessé téve: jó!
   Miskolc és Eger sokáig összetartozott, a két város közönségét egy társulat látta el színházi élménnyel. A felsorolt nevek közül már csak ezért is sokan ismerősek lehetnek. Ha megtehetik, hogy megnézik őket, nem bánják meg. Mégis engedtessék meg nekem, hogy azzal fejezzem be: az egri társulatban is minden feltétel adott ahhoz, hogy ugyanilyen színvonalas előadásban mutassák be a darabot, ez pedig örömére szolgálhat minden városát és színházát szerető nézőnek.