Elmaradt az előadás. Minden erőfeszítés és kötelességtudat ellenére a váratlanul jött betegség győzött. A közönség nagyobb része már értesült a hírről a rádió adásából.  Alig néhányan érkeztek - az alkalomra öltözötten, kényelmesen, hagyva időt az előadás előtti ráhangolódásra is, vagy épp ellenkezőleg, estek be az utolsó pillanatban.
   A kivilágítatlan épületet szürkeségbe burkolta a korán érkező este.  Csak a pénztárfülke ablaka fénylett. Mészáros Erzsike, a jegypénztáros, bekapcsolta az előcsarnokban álló fenyő égőit, de a szokásos fények, zsibongás és várakozó izgalom nélkül ugyanolyan szomorú maradt a színház.  Néhány nap volt csak hátra már az évből, még néhány előadás és itt is elkezdődik egy új periódus - de az évad még éppen csak a derekán jár.  Thália hívei évente kétszer is köszönthetnek egy új időszakot.  Mit hoznak a közelgő hónapok? Langyos fogadtatást vagy zajos sikereket?  Lesz-e elég pénz a legideálisabb feltételek megteremtésére,  aprólékosan  kimunkált díszletekre,  jelmezekre? Maradnak-e el kényszerűen előadások? Jön-e a közönség úgy, mint eddig?
  Délután többen telefonáltak. Jobbulást kívántak a betegnek és sajnálkoztak az elmaradt élmény miatt. A társulat, a színház szeretete csendült ki szavaikból. Erzsikére is várt otthon az ünnepi készülődés megannyi teendője, így mégis könnyebb volt a várakozás az üres épületben. Úgy érezte, ő is részese annak a csodának, amit  színháznak neveznek, s ami  lám, most megértő együttérzést vált ki az emberekből. Valamikor maga is tagja volt egy műkedvelő együttesnek, gimnazista korában itt, ezen a színpadon is szerepelt. Ma a pénztárban találkozik a közönséggel. Ez nem mindig könnyű, de igyekszik mindenkivel megtalálni a legmegfelelőbb hangot. Azzal a két-három nézővel is próbált kedvesnek lenni, akik őt tették felelőssé a meghiúsult estéért. Így lesz ez jövőre is…
   Boldog újévet, Erzsike! Boldog új évet, Thália!