Szomszédos ország, magyar nyelven játszó társulat, bár akad közöttük olyan is, kinek akcentusán érződik, hogy más az anyanyelve, de erről igen hamar megfeledkezünk - s mégis keveset tu­dunk róluk. Igaz, mindössze két éve alakultak, abban a vá­rosban, ahol korábban soha­sem működött a mi nyelvünkön játszó hivatásos társulat. Hallhatunk róluk itt-ott, hí­rekben, televízióban, de a személyes találkozás élményének hiányában nem kerülhettek közel hozzánk. Azután egy­szer csak megjelentek Eger­ben is, tartottak egyetlen előadást – s lenyűgöztek!
  A Sólyompecsenye Giovanni Boccaccio Dekameronjának történeteit fogja egybe, gátlástalan, prüdériamentes nyíltsággal, mégsem ízléstelenül. Vidnyánszky Attila rendezése összefogja a kor kettősséget, a mély vallásosságot és az életigenlést, a hódolást a pillanat örömeinek. Az invenciózus színész-mozgatás, a mindig helyén levő számtalan apró ötlet és a remekül megválasztott zenei betétek - Orff: Carmina Burana - ritka harmóniát alkotnak. Jelena Bogatirjeva jelmezeit pedig egysze­rűség és variálhatóságon ala­puló sokoldalúság jellemzi. De szóljunk végre az előadás szereplőiről is! Az első pillanat­ban szembetűnik a társulat át­lagéletkora. Hihetetlenül fia­talok! Nem tudom, mennyit játszanak, hányszor vannak színpadon, de feltűnően ruti­nosnak és ami fontosabb, na­gyon tehetségesnek látsza­nak. Nem véletlen, hogy rövid működésük ellenére már több színházi díj birtokosai. A vendégjáték ezt maximálisan visszaigazolta. Valóban megérdemelnék, hogy részletesebb elemzést adjunk, külön kitérve valamennyiük játéká­ra, de igazi értelmet az adna ennek, ha volna lehetőség megnézni őket azoknak, akik most elmulasztották. Ha mégis ki kellene emelni valakit, talán Calandrino és Tessa alakí­tóit nevezhetnénk meg.
   A színészek - ha a háttérben maradtak - kihasznál­ták az alkalmat, s figyeltek bennünket, nézőket. Gon­dolom, számukra is fontos esemény az anyaországbeli fellépés. A nézőtéren bizony üres helyek is akadtak, s a művészi teljesítményt látva ki kell mondanunk, hogy méltatlanul. De akik ott vol­tak az Ifjúsági Házban, azok szívükbe zárhatták a társulatot. A tehetség le­győzte az akadályokat.