Ezt a mondást nálunk is so­kan így ismerik. Váratlan ese­mények bármikor és kivédhe­tetlenül előfordulhatnak. Sze­rencsés esetben órák, de ép­pen a színpadon állva pillana­tok alatt kell olyan megoldást találni, ami a lehető legkisebb feltűnést kelti és biztosítja a zavartalan folytatást. Meg­esik, hogy a színész komolyan megbetegszik, s az utolsó pil­lanatban kell átvenni szere­pét, mint Saárossy Kinga tette Az elveszett levél bemutatója előtt. Vagy ahogyan Szíki Károly - aki egyebként a rendező volt — állt A csábító naplója egyik főszereplőjének helyé­re.
   A hang a színpadon mun­kaeszköz, amelyet sokszor kíméletlenül igénybe kell ven­ni, s felmondhatja a szolgála­tot. A Svejk bemutatóját e ve­szély ellenére sem mondta le Áts Gyula. A Józsefet néhány napja hangszálgyulladással is végig énekelte Szilágyi Olga.

A rutinos színész mindig kivágja magát. Áts Gyula és Zubornyák Zoltán a Liliomfiban Fotó: Gál Gábor

  Az előadást magát kevésbé veszé­lyeztető, de zavarkeltésre azért alkalmas kisebb fenn­akadások is történhetnek. Például akadozva működik a mikroport, az a kis mikrofon, amit a szereplők testére vagy ruházatára erősítve az ének felerősítésére használnak. En­nél kellemetlenebb, ha - ez is közeli példa, a Józsefből -  a szereplők fejére esik egy dísz­letelem. A Liliomfi egyik előa­dásán pedig az történt, hogy a földre dobott levél a kelleté­nél kissé messzebbre vitorlá­zott, be egyenesen a zenekari árokba. Zubornyák Zoltán má­sodpercek alatt találta fel magát, egészen természetesen szólva le a zenészeknek: "Jaj, adjátok vissza! El kell olvas­nom!"
   A színpadi rutin, a lélekje­lenlét, humor segíthet ezekben az esetekben és a minden színművészben mélyen élő tu­dat, hogy bármi történjen is, az előadásnak folytatódnia kell. The show must go on.