Zsúfolásig megtelt a nagyszála a nevezetes Liliomfi úr történetének bemutatásán, ahol ráadásul maga a nevezett aktor is a deszkákra lépett. A helybéli uraságok, asszonyok és kisasszonyok igen óhajtván látni őt, az alkalomhoz illő toalettjeiket felöltve minden helyet jó időben elfoglaltak.  Aldobolyi karnagy úr - ki maga szerzette a zenét - intésére felcsendültek a nyitást jelző dallamok, és mindnyájan izgatottan vártuk a szerencsére városunkban most hosszabb ideje tartózkodó társulat újabb szem- és fülgyönyörködtető felléptét. Néhányan készültek ugyan öszvehasonlítást tenni bizonyos Darvas és Pécsi urak, valamint Dayka és Krencsey kisasszonyok korábbi játéka s ez mai estén tapasztaltak között, de utólagos beismerésük szerint az est folyamán e szándékuk magától elfelejtődött.
  A magyar színművészet hőskorát magunk is élvén és a nehézségekről jól értesülvén készen lettünk volna bizonyos megbocsátással élni, ha a színpadi ágálás terén néminemű bizonytalanságot, hiányt éreztünk volna, de szerencsére e hajlandóságunk gyakorlatba ültetésére nem volt szükség.  Mind a fő szereplők, mind a mellékesebb alakok takarosan tették a dolgukat. Liliomfi úr például most sem tagadhatta meg önmagát és minden színpadi bohémsága és vidám cselekedet mögül kiérződött a benne meglévő komolyság és megbízhatóság. A színlap által ő – minden bizonnyal egyikeként mókáinak - Tunyoginak neveztetett. Szellemfit a társulat vendégeként adta Zubornyák úr, visszafogottan  idomulva pajtása,  színésztársa  jellemarculatához. Agárdy kisasszony Camilla szerepében a taszító vonásokat is vonzóvá tette, s szerepéből még a végső meghajlás idejére sem lépett ki, az utolsó másodpercig az volt, kinek lennie kellett. Mariskát Csonka kisasszony adta, felmutatva báját, ifjonti kedvességét. Szilvai professzorként Áts urat láttuk, ki korábbi deszkára lépéseivel már Jászai-díjat is kiérdemelt, s valóban, megjelenésekor mindig reá irányult a figyelem.  Igen tetszett még Venczel, Balogh, Sata és Hüse urak, valamint Ivády kisasszony játéka is, s remekül adta a szomszédasszonyt Váli kisasszony.
   Kellemetes volt a színpadi kép mind díszletelemek, eszközök, mind a viselt ruházatok tekintetében. Előbbit Kastner úr, utóbbit Húros kisasszony álmodá az egri szálába.
   Aldobolyi úr zenéje most kevesebb populáris dallamot tartalmazott, mint azt tőle megszoktuk és igen szeretjük,  ám jól szolgálta most is a cselekmény és a hangulat előbbre vitelét, s a darab-eleji keringő, s főképpen a záróénekbe foglalt kérés, miszerint szeressük a vándorszínészeket, mindenképp utat talált fülünkhöz is, szívünkhöz is. Köszönet illeti ezért a dicséretes buzgalommal működő hangászokat is, kiknek tevékenységéről alig esik szó, holott az egész előadást elronthatnák, ha nem jól tennék dolgukat.   Gali úr - ki maga vállalta a rendezést - társulata a hírek szerint még további estéken szándékszik ezen darabbal a nagyérdemű publikum elé állani, s a színművészet hű krónikása nem tehet mást, mint hogy e tényt az Önök szíves figyelmébe ajánlja.