Magam is más városban tapasztaltam azt, amit az egri néző tán elképzelni sem tud: folyik az előadás, korrekten, tisztességes rendezésben, mindenki hiba nélkül mondja szövegét, jók a díszletek, a jelmezek - mégis hiányérzetünk van.
   Több száz ember kész befogadni a szerző és a színművészek üzenetét, de csak szavakat és gesztusokat kap, amelyek sehogyan sem állnak össze az őt körülölelő megfoghatatlan, de tagadhatatlanul létező és titokzatos módon ható erővé. Nem jön létre az áhított közösség a nézőtér és a színpad benépesítői között. A színház küldetésének pedig éppen ez az igazi értelme: közösséget és sorsközösséget vállani a nézőkkel, életük, múltjuk, jövőjük egészével, vagy egy-egy szeletével. Azokkal, akik a jegyváltással már azt is elhatározták, hogy hinni fognak a színésznek, s elvárják, hogy teljes hittel azonosuljon az aznap estére rendelt figurával. Ha a színészből ez a hit nem sugárzik, akkor hamis minden.
   Igen sikeres egri produkció volt A padlás. A szerzők maguk mondták, hogy az országban ez volt a legjobb előadás, mert itt lelke volt... És hány meg hány előadásról mondhatnánk még el ugyanezt! Méltóan a névadóhoz is, hiszen Gárdonyi műveiben gyakran befelé fordult, a lélek titkait kutatta, mint a műsoron lévő A láthatatlan emberben is. A színház törekszik rá, hogy közönsége várakozásainak minél teljesebben megfeleljen. Fel kell tennie a kérdést: népszínház vagy művészszínház kell-e Egerben. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az idei műsorterv is arra utal, hogy a kettő jól megválasztott arányokkal létrehozott keverékét próbálják megvalósítani, játszanak operettet is, de stúdióelőadásokat is, lehetőséget teremtenek a műhelymunkára, mert igazi színházi kultúra nem alakulhat ki ott, ahol nincs önálló művészi műhely. "Egy életem van, és én hiszek abban, amit csinálok" - hallottam egy beszélgetés során a színház igazgatójától.  A nagyszínházban, de minden azon kívüli kezdeményezés esetében is a hit lehet az egyedül hiteles kiindulópont, ha nem másoknak üzenni, divatokat követni akarunk, hanem egyes-egyedül a közönségnek szóló és kétséget kizáróan őszinte színházat akarunk csinálni. Ennek kell egy áramkörbe kapcsolnia mindenkit, aki akár csinálja, akár nézi, de szívügyének tartja a színházat. Ha ez a hit valódi, akkor megkapja a kellő visszaigazolást.