Őrzök egy régi magnófelvételt. A győri Kisfaludy Színház Nem bánok semmit sem című előadásának részletei jutnak eszembe, 1974-ből. Ez az első emlékem Losonczy Arielről.
   Nem ő játszotta a főszerepet. Edith Piaf önmagukban is sikert hozó slágereit más énekelte, színpadi jelenlétének mégis súlya, meg nem kerülhető hatása volt, mint később itt, Egerben is. Kevesebbet láthattuk, mint szerettük volna, s most ennek is vége, családi kapcsolatai révén Ausztráliában él ezután.
 

A Macskajátékban Losonczy Ariel (elöl) Agárdi Ilonával Fotó: Koncz János

   Emlékeznek arra, ahogyan megjelent a színpadon? Annyi nőiesség, külön alakítás számba menő, de nem megjátszott, hanem ösztönös, nem gőgös büszkeség volt ebben, amivel azonnal figyelmet keltett. Játékával azután azt is mindig bizonyította, hogy az előlegezett figyelem megérdemelt volt. A Szentivánéji álom Titániájaként felerősítette az említett kisugárzást. A Macskajátékban, ahol szerepe szerint egy tolókocsiban ült és többnyire hallgatott, a szeme beszélt. A méltóság mögött rejtőző fájdalom, sebezhetőségtől való félelem is megmutatkozott. Ezt éreztem akkor is, amikor a társulattól elbúcsúzott.
   Hiányozni fog a közönségnek. Csak földrajzilag kerül messze.