Mint egy szabadtéri színpad. Közepén emeletes, de apró öreg ház, körül padlásszobák ablakai, kirakatok, a háttérben magasodó falak - ez a díszlet. Téglavörös, fehér, szürke, szurokfekete. A fővilágosító személyesen a Nap. Végtelen játékot űz fénnyel és árnyékkal, szeretettel emelve ki egy-egy kedves részletet. Szavak, zörejek, a természet hangjai, esténként zene a kíséret. Állandó szereplők a feketenadrágos, fehéringes fiatalemberek és a joviális mosolyú bajszos úr, virágárus lányok, a kopott koldus. A statiszták felbukkanása rendszertelen, kiszámíthatatlan.  Év- és napszaktól függetlenül folyik az előadás. A közönség gondtalanul jön-megy, az állóhellyel megelégedők bármikor bekapcsolódhatnak, aki ülőhelyet vált, maga is könnyen szereplővé válhat.  Látványos, nagy jelenetek nincsenek, aprócska történések laza füzére csak a cselekmény, amiben azért őszinte kapcsolatok is születnek, színjátéknál jóval többek, a majd eljövendő ősz megfontoltságával építkezve. Egy szempár, egy mellékalak főszereplővé válik, a rögtönzés komolyra fordul, s miközben az új felvonásra vársz, a térnek is rajongója lettél. Törzsközönség…