Hivatalos nevük: nézőtéri dolgozó, de a közönség jegyszedőként ismeri őket. Ők is a színház szertartásának részei. Nem mindegy, hogyan fogadnak, köszöntenek. "Jó estét, Uram, jó estét, Hölgyem!" - mondja mindig Urbán Ágostonné, az egri nézőtéri dolgozók egyike. Szeret beszélgetni, felhívja a figyelmet az előadás egyes részleteire, ha kell, megköti a tizenéves néző nyakkendőjét.
   -  Szükségem van persze a pénzre is, amit itt keresek - mondja -, de szeretem is, amit csinálok. Természetesen minden darabot megnézek, másképp nem is tudnám ajánlani a közönségnek. Nagyon kedvesek a művészek, a színház vezetése is. A stúdiósok is nagyon aranyosak, vidámak, fiatalosan viccelődnek, de a színpadra lépve nagyon komolyan teszik a dolgukat. Kérdezik, mit tapasztalunk a nézőtéren, hogyan fogadja a közönség az előadást.

   - Családjukban van hagyománya a színház szeretetének?

   - Valamennyien kapcsolatban vagyunk-voltunk valamilyen módon a művészettel. Férjem hivatásos bárzongorista volt. Egerben csak Guszti bácsinak hívták, nagyon szerették. Édesanyám sokat mesélt a régi színházról, ami még kétemeletes, páholyos, hagyományos épület volt. Kár volt lebontani...
   Akkoriban Pestről jártak ide a színészek, köztük a Latabár-dinasztia tagjai. Annak pedig már magam is tanúja voltam, hogy itt kezdett például Csala Zsuzsa is. Bár nem színészként, de magam is felléptem a színpadán, néptánccsoport tagjaként.
   Emlékszem régi előadásokra, többek között az ötvenes évekből a nagysikerű Aranyemberre, Kovács Máriával, aki nagyon népszerű volt Egerben. A színészek és a közönség kapcsolata még személyesebb volt, mint ma. Amikor a férjem esténként végzett, el-elmentünk a Grillbe, ott is sokat beszélgettem velük.

   - Fontos, hogy állandó színház legyen Egerben?

   - Bizony, nagyon sokat számít az ízlés nevelésében az önálló és rendszeresen játszó társulat. Az utóbbi évek során sokat változott a közönség viselkedése, öltözködése, színházi kultúrája. Szeretem a színházat, a közönséget. Remélem, hogy ők is elégedettek velem.