Csendes ünnep - méltánytalanul az -, de a Gárdonyi Géza Színház barátai számon tartják: tíz éve van Egernek ismét önálló társulata! A Miskolccal való felülről diktált fúzió éveit megelégelve a színházművészet iránt fogékony város közönségének kö­szönhetően megindult az a folyamat, ami egyre nagyobb teret és nyilvánosságot kapva elvezetett az újbóli önállósághoz. A törekvés azonban nem járhatott volna sikerrel, ha nem akadtak volna, akik fel­vállalták, fontosnak érezték képvisele­tét. Kiss Sándor, aki ma a színház ügyvezető igazgatója, sokat tett ezért az ügyért.
  - Úgy éreztem, ha semmi mást nem hagyok magam után az életben, csak elérem, hogy a színházunk újra önálló lesz, akkor nem dolgoztam hiába - mondja, de nem feledkezik meg a sajtó azon munkatársairól sem, akik mellé álltak, Gyurkó Gézá­ról, Márkus Lászlóról. A cél kezdettől fogva mindenkép­pen önálló társulat volt, de gazdasági okokból az első két évben egyszerre befogadó és bemutató jelleggel működ­tek - Szikora János vezetésével -, maid az ezután kiírt pályázatot Gali László nyerte meg, aki megteremtette a ma is működő társulat alapjait és arculatot adott a színháznak. Az 1987/88-as évad elején bemutatták Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabját.
  - Nemcsak nagyszerű előadás volt, hanem azért is felemelő, mert a közönség érezte: ez a MI TÁRSULATUNK, A MI SZÍNÉSZE­INK! A kezdeti lelkesedés helyébe később sem lépett megszokás. Nem váltunk egy in­tézménnyé a sok közül. Kivívtuk magunknak a megkülönböztető helyet. Nekem ma is meggyőződésem, hogy ahol csak befogadnak előadásokat, az nem igazi alkotóműhely. Nemigen különbözik egy művelődési háztól, ahol többéle szakkör és szórakozási lehető­ség között a színjátszásnak is helyet biztosíta­nak. Az országnak-megyének-városnak az itt élő polgárok iránti kötelezettsége az alkotóműhely fenntartása. Lerombolni könnyű, újra megterem­teni óriási energia. Ez a mi “Nemzeti Színházunk”. Bízom a jövőben és mindent meg akarok tenni érte.