A Líceum tornya vigyázva néz le a nyár végi parkban sütkérezőkre. Lopva vagy nyíltabban, sokan vetnek felénk egy-egy pillantást. Felismerték Szilágyi Olgát. Meglehet irigyelnek, szívesen cserélnének velem. Bizonyosan ők is úgy éreznék, az egri társulat primadonnája, aki a színpadon tehetségével, szépségével hódít, magánember­ként kedves szerénységével vív ki tiszteletet.
   - Csodás szerepeket kaptam Egerben. A Mágnás Miskában debütáltam. A Zeneakadémia és az Operettszínház után itt éreztem meg igazán, milyen fontos, hogy színészileg is a maximumot nyújtsuk.  Azután a József következett, új szín Egerben, nagyon jó hangulat és óriási siker. A Csárdáskirálynőben Budapesten is felléptem, de akkor Stázit énekeltem. A Montmartre-i ibolya Violettáját pedig azért szere­tem, mert színes, összetett egyéni­ség. Zám Andreával váltva énekel­jük. Tehetséges, szép hangú, és én nem felejtettem el a pályám elejét, tudom, milyen fontos, hogy az ember lehetőségeket kapjon... Az előadás egyébként az új évadban is műsoron lesz. Csakúgy, mint a Mária evangéliuma, amit éppen itt a Líceum falai között lát­hattak. Nagyon közel állt hozzám a szerep. Igyekeztem a legjobbat adni. Mindennap újra feltettem magamnak a kérdést: megfelelek-e ma is a saját mércémnek. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, sokszor esett. Remélem, akinek nem sikerült megnéznie, pótolhatja a kőszínházban. Sokat izgultunk, be tudjuk-e fejezni az előadást. Fájt volna, ha nem, ha nem zárulhatnak le a nézőben felkavart érzések, gondolatok.
   -  Operett, musical, rockopera — melyik kedvesebb?
  - Kedvelem és szeretettel csinálom mindet, de kisope­rát is szívesen énekelnék! Operettben többet léptem fel, de nagyon kedves volt például Kathy szerepe az Ének az esőben című előadásban — azért is, mert imádok táncolni, szteppelni. Ha kétszer élnék, talán a prózai szerepkört is kipróbálnám, mert sokat le­het vele tanul­ni, de most nem vennék el lehetőséget kollégáimtól, nagyszerű prózai színészektől, csak azért, hogy próbálkozzam, kísérletezzem. Az operett egyébként korántsem olyan könnyű, ahogyan sokan szere­tik beállítani, hiszen amellett hogy jól kell énekelni és tán­colni, igenis hitelesen kell a feladatot színészileg is meg­oldani. Én ezt tanultam, ebben a műfajban vagyok otthon, és úgy érzem, hogy a közönség is elfogadott. Csodálatos érzés, amikor megismernek, érdek­lődnek, mikor látnak legközelebb, elmondják, miért tetszettem. Pes­ten ez nehezebb... Kisvárosban szükségképpen más a légkör, de Egerben különösen meghitt a kap­csolat a társulaton belül is - rögtön befogadják, segítik az új embert — és közönséggel is. Nagyon jól érzem itt magam, de igyekszem is, hogy meg tudjak felelni a várakozásnak. Rendszeresen tréningezek, járok balettre, tornázom. Az én életem a család mellett az ének, ze­ne és a tánc. Ha nekik mindent meg tudok adni és ez a három dolog ott van mellette, akkor én vagyok a legboldogabb ember! Valahogy így volt ez otthon is, ahonnan indítta­tást kaptam, hiszen Édesapám az Operaházban volt táncos, Édes­anyám és a húgom pedig balett­mester. Most az én kisfiamnak tet­szik nagyon a hivatásom, de én megfogadtam, ha tehetséges lesz, akkor maximálisan segíteni fogom a pályára kerülését, de ha nem -  lebeszélem, mert úgy nem lehet szép a pálya: nem jön meg a gyümölcse és vele a boldogság. Édesanyám is mindig kritikus volt velem.  És bizony na­gyon jól tette! Kisfiam a Mária evangéliuma bemutatóján odaszaladt hozzám. Csodálatos és megható volt látni, mi­lyen büszke rám. Ősztől az előadások egy részében a szín­padon is együtt leszünk...
   - És az új évad még egy nagy, de igen kellemes izgal­mat is hoz.
 - lgen, Kálmán Imre csodás zenéjével a Marica gróf­nő címszerepét, egyik szerepálmomat. Játszottam már a darabot Budapesten. Próbát énekeltem és rögtön felvettek az Operettszínházba, de Liza szerepére, mivel nagyon jól táncoltam, és szubrett éppen nem volt. A lelkemhez azon­ban Marica áll közelebb.
   A várhatóan és remélhetően izgalmas prózai bemuta­tók mellett (Madách lmrétől Goldonin és Heltai Jenőn át Molnár Ferencig) nem lesz tehát hiány zenés produkció­ban sem. A primadonna végül megvallja, hogy hiányzik neki a színház, a kellemes nyár után már várja a kezdetet. Elmosolyodik, s ettől körülöttünk is minden kicsit mosolygósabb.