1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.
Ezt a mesét sokáig nem feleded. Idilli dallamok keringő, zongoraszó kíséri végig a történetet (zene: Aldobólyi Nagy György), de csak látszólagos ez a kellemes hangulat, mint ahogyan még a Duna hullámzása sem lehet valódi élmény ezeknek a keservesen élő kisembereknek: a díszletfalon a hullámokból téglák tűnnek elő. Még a kirándulásra is elkíséri őket a nyomor, a gond, ami lelküket is megnyomorítja. Milyen megrázó, ahogyan a nagymama (Ribár Éva) a kisbaba életére tör. Mennyire nincs kiút Marianne (Román Judit) számára sem, aki pedig megingásaiban is tiszta lelkű. A történet a végén visszakanyarodik oda, ahonnan indult, de ha lehet még reménytelenebb, sivárabb az élet. Szájtátva figyeltük a mesét, de ha jó éjszakát akarsz kívánni, ahhoz válassz inkább másikat!
Friss hozzászólások
Archívum
