gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Volt egyszer... 1993

WEDEKIND: A TAVASZ ÉBREDÉSE

Szóba állt velünk az élet? 
   Nem biztos, hogy mindenkivel, aki egyébként fizikailag jelen volt a nézőtéren. Azzal a csupa fehérbe öltözött úrral és hölggyel például bizonyosan nem, akik hallhatóan beszélgetni jöttek, mindvégig kommentárokat fűztek az előadáshoz, vagy ha éppen nem, akkor az foglalkoztatta őket, hogy hányadik percben járunk és vajon tartanak-e majd szünetet. (De sajnos nem mentek el a szünetben…) Hogy mi talán mégis inkább a színészek szövegére lettünk volna kíváncsiak, az egyetlen pillanatig sem látszott őket befolyásolni.
  Kosztolányi Dezső a ”fiatalság regényességét, a „vágy ősi szembekötősdijét” emlegette a darabról szólva. Nézzük, mennyire jelentek meg ezek!i Fiatalok játékára épül az előadás, azon áll vagy bukik sikere. Lehetőséget kaptak arra, hogy kisebb-nagyobb, de mégis inkább epizódszerepek után főszereplőként láthassuk őket. De a fiatalok darabja ez abban az értelemben is, hogy aki koránál fogva már nem közéjük tartozik, ha nem őrizte meg lelkében legalább fiatalságát, akkor bizony okozhat nehézséget az azonosulás.
  Kancsár Józsefnek (Marci) és Nagy Enikőnek (Wendla) voltak igazán nagyon szép pillanatai, de teljesítményük egyenetlen volt. Tatár Gabit (Márta) most olyan szerepben láttuk, ami kevés alkalmat ad vidámságra. Az az ő igazi eleme, az felel meg egyéniségének. Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy most nem volt jó. Lisztóczki Péter (Jancsi) a két legkényesebb jelenetben – kényes a konzervatív ízlés és az álszemérem számára – teljesen természetes volt. Pistyúr Attila (Menyus) nagyon szépen bánt a hangjával, leghitelesebben az utolsó percekben.
  A rendezés (Dezsényi Péter) kidolgozott, részletekre is gondot fordító.  A gépi – egyébként koridegen – technika megjelenései, a hangfalakból jövő „belső hangok” belesimultak a darab hangulatába.        
  Gonosz képmutatás, s ezzel szemben ártatlanul ébredő gyermeki szexualitás, tiszta szerelem, a tiszta élet keresése.  Nincs min megbotránkozni, emlékezni kell inkább arra a gyermekre, ifjúra, aki jó esetben mi is voltunk. Újra érezni a fiatalság csodáját

 

 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


  
 

 

 
Lezárt szavazások