1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.
Groteszk és abszurd. A szereplők állóvízben tespednek, amelyet egyedül a szerelem képes felkavarni. Kiábrándultak mindenből, nincsenek céljaik. A költő nem költ, a sorozásra kiküldött tiszt nem soroz, a legtöbb életjelet a három paraszt mutatja, de ők sem képesek igazi cselekvésre, ha látják is, mi az, amit tenniük kellene. “Vagy mi...” Van olyan szereplő, akinek semmi más feladata nincs, mint az első perctől az utolsóig a karjára borulva aludni.
Válságban vannak a hagyományos értékek, és a végső kicsengés is csak ennyi: Hát akkor várjunk!
A stúdiószínházi bemutatót ezúttal az Ifjúsági Házban tartották.
Friss hozzászólások
Archívum
