A Heves Megyei Hírlapban akadtam arra a cikkre, amely a Gárdonyi Géza Színház zenés kabaréjával foglalkozik. Természetesen tiszteletben tartom a vélemények sokszínűségét, de elmonom, én hogyan látom a cikkben kimondott vagy sejtetett megállapításokat. Véleményem helyenként hasonló, többnyire azonban más.
   “Az egri Gárdonyi Géza Színház amúgy is problematikus műsorrendje...” A műsorrend helyessége vagy sem én úgy gondolom, az egyén szempontjából a saját ízlésén, a Színházéból a látogatottságon áll. Amire kíváncsi lennélk, hogy a szerző (Farkas András) milyen szempontból véli problematikusnak. Én azt az igyekezetet látom, hogy széles nézői igényeket elégítsenek ki, a színvonal fenntartása mellett.
   “A zenés kabaréra azért kerítettek sort, mert egyrészt van egy jól zongorázó zeneszerző, Aldobolyi Nagy György...”
   Valóban szépen zongorázik, ehhez azonban nem volt szükség erre a bemutatóra, a korábbi előadások közül többnek is közreműködője volt.
   “Konzervanyagról” és “felmelegítési sürgölődésről” szól az írás az est szerzőivel kapcsolatban.
   Én örültem, hogy nemes irodalmi anyagból állították össze, dehát ez megint ízlés kérdése. Aki a kabaré szó hallattán egész mást várt, azt a címe téveszthette meg és a plakát sem segítette, hogy ne így legyen. A jeleneteket, dalokat egyébként én is egytől egyig ismertem, mégis tudtam jól szórakozni.
   Igazi konferansz helyett “itt mit kaptunk? ...beolvasték a következő számot, olyan előzetesét ennek-annak, amit egy nyolcéves kislány a maslival is teljesített volna.”
   Túl azon, hogy “Blaskó meg a Tunyogi” egy nyolcéves kislánynál talán azért mégis magasabb színvonalon teljesített, megjegyzem, hgy ez csak a bemutatón volt így. Később már hiányzott az összekötő szöveg és – megint az ízlések – én meg éppen ezt hiányoltam, mert én odaillőnek éreztem.
   Ami Bakody József erre a “műfajra termett termetét” illeti:
   Ő ezt a műfajt is remekül tudja, éppúgy mint mást – és a megjegyzés kissé ízléstelen.
   “Óvakodtak attól, hogy valamit is belevigyenek egyéniségükből abba, amit az író megírt.”
   Ezen a ponton értek egyet annyiban, hogy én is túl “sterilnek” éreztem a játékot, amint azt meg is írtam, ahogyan azt is, én kit emelnék ki. Akkor is azon a véleményen voltam például, hogy a Csendes László által elmondott ismeretlen francia költő verse előadásmódjában nagyon kedves, de kilóg a többi műsorszám közül.
   Áradó, visszatarthatatlan nevetés “...ebben a színházban csak évekkel ezelőtt történt meg! Miért?” – kérdi a cikk.
   Ismét annál a kérdésnél vagyunk, hogy a kabaré feltétlenül folyamatos visszatarthatatlan nevetéssel egyenlő-e. Nos, valóban nem ártott volna néhány pont ahol ez kitörhetett volna, de az előadás értékét számomra ez nem teszi vitathatóvá. Ami pedig az elmúlt éveket illeti, lehet, hogy ehhez olyan gyakori látogatónak kell lenni az egri színházban, mint én vagyok, de jól emlékszem csak például a Szentivánéji álom egyes részeinél igenis visszatarthatatlanul áradó nevetésre, a Nebáncsvirág tárgyalási szempontunkhoz tartozó részeire, vagy ahogyan a Svejk bemutatóján egyszerűen tombolt a közönség. Hogy csak a hirtelenében eszembe villanó példákat említsem...
   Nos, én így látom, de dönteni úgyis a néző fog, aki a “színház barátja és nemcsak hivatalból kuksolója, esetleg félreértője jobb és kevésbé tűrhetőbb teljesítményeknek”.   

* Lásd még: Zenés kabaré (1994)