“Történik tetszés szerinti helyen, a múltban és a jelenben.”
   Az avar... a színpadot beborító, mindent ellepő száraz levelek zörgése...  Az elmúlás jelei, de magukban hordozták a következő tavasz, a megújulás ígéretét is. Hol csak aggodalmasan, gyengéden vagy fájdalmasan susogtak, hol erőszakosabban kiabálva szóltak bele a cselekménybe – tanúi, emlékezetükben őrzői az atyai házban történteknek, sorsok, kapcsolatok, gyermeki, szülői, baráti szeretet, szerelem vagy annak hitt érzelmek kialakulásának, elmúlásának, visszatérésének.
   Áts Gyula, Dimanopulu Afrodité, Csendes László, Szíki Károly - a fiú, aki hosszú évek után váratlanul tér vissza a házba, amelynek lakói közben már egy másik világba költöztek, de a fiú lelkében élnek, ahogyan mindannyiunkban él az atyai ház és lakóinak emléke - örök időkre, Nádasy Erika és M. Horváth József, aiknek szemei szavak nélkül is beszélnek.
   A rendezés (Szegvári Menyhért, Jászai-díjas) visszahoz újra emlékeket és érzéseket, fiatalabbakkal megsejtet valamit, amit egyszer majd ők is átélnek...
   Tanít ez az este. A gyermekkor, a családi szeretet megbecsülésére, őrzésére, az atyai ház tisztaságára, meg­bánásra, megbocsátásra. Arra, hogyan legyünk jobbak.