Első pillantásra egy formai elem tűnik szembe, a színpadot övező égősor (utalva a valamikori gyertyás megvilágításra) – ebből arra következtet a néző, hogy Beke Sándor rendezése meglehetős hűséggel fogja követni a korabeli színjátszást, vagy legalábbis ami abból mai eszközökkel, mai közönséggel követhető. De nem, talán egy-két jelenet harsányságát, alantasabb humorra építő hatásmechanizmusát kivéve a rendezés inkább visszafogott, s ezt mondhatjuk a színészi játékról is. Harsányság, külsőséges eszközök helyett a jó vagy rossz ügy érdekében, de töprengő, vívódó, ravaszkodó, mindenesetre intellektuális képességeit valami módon hasznosítani próbáló ember áll előttünk. Különösen igaz ez a címszerepet, Harpagont adó Blaskó Balázsra. Fia, Cléante, Nagy András kamaszos hévvel, az ifjúság mindent elérni akaró lendületével. Lánya, Elíz szerepében Lehoczky Andrea számítóbb, kevésbé ösztön-lény. Szerelmese, Valér Baranyi Péter. Nyeresége a társulat bővítésének. Marianna, Cléante imádottja és Harpagon titkos szerelmese Ráduly Katalin kicsit elfogódott. Anzelm szerepében Venczel Valentin biztos színvonalat képvisel. Bessenyei Zsófia házasságszerzője okos, ravasz, bölcs életderűvel teli, kedvvel formált. Emlékezetes Tűzkő Sándor – Cléante inasa – epizód alakítása.