Manapság igen aktuális újra az a gazdasági-társadalmi szituáció, amelyben „lehet” választani: tisztességesnek maradni vagy engedni ebből az egyébként tiszteletreméltó életfilozófiából, viszont jól (jobban) élni.  Az idei utolsó bemutató ezt a helyzetet elemzi, illetve az egyén szerepét benne, a döntés lehetőségeit, a határokat, az önfeláldozás és az önfeláldozás teremtette jólét elfogadásának lelki és erkölcsi kérdéseit.
   Az évad rendhagyó játékterű előadásai után szembetűnő a hagyományos színpad-nézőtér viszony és az előadás is visszatérés a hagyományos színjátszási stílushoz.-  és igenis szükség van az ilyen típusú, kicsit lassúbb tempójú, ráérősebb, "beszélgetős" estékre is. Mindemellett van némi csavar, legfőképp a harmadik felvonást tekintve, amelyik mind a rendezést (asztal alatt bújkálás), mind a színészi játékot (az inas – Rácz János, a szobalány – Nagy Adrienn) tekintve bohózati hatáselemeket tartalmaz, noha az alaphangulat egyáltalán nem ez.
Szegvári Menyhért rendezése tőle megszokott módon színvonalas.
   Nádasy Erika (Boriska) olyan széles skáláját mutatja érzelmeknek, szárnyaló, mégis szerényen háttérbe húzódó örömnek, majd csendes, de mély fájdalomnak, amire kevesen képesek. Kascsák Dóra fiatalon is érett a szerepben. Venczel Valentin bárója charme-os, nagystílű és kisfiús egyszerre. Tóth Levente gesztusrendszere, mimikája az „ismerős” költő-újságíróé. Tunyogi Péter tornatanára rendkívül pontos, szórakoztató, hol megértésre, hol megvetésre késztető jellemrajz. Nagy örömmel látjuk újra nagyobb szerepben Bessenyei Zsófiát. Vívódik ez az asszony anyai érzelmek, a gyermekéhez való tisztesség, s a jólét megtartásának már beléje ivódott kényszere közt. Tatár Gabi és Topolcsányi Laura nővér-alakjai közül előbbi nincs tisztában azzal, mit követ el, amikor leendő férje kívánságára hajlandó feláldozni kapcsolatát Boriskával, akinek pedig mindent köszönhetnek, utóbbi rideg, kemény nő, akit végső soron csak a saját boldogulása érdekel. Fekete Györgyi szintén elszegényedett, de magát munkával eltartó rokona kellemes pillanatokat szerez.
    Díszlet és jelmez: Csík György

*  Az utolsó előadáson a színház dolgozóival közösen a fellépő művészek meglepetésére kis ünneplést rendeztünk. Rózsaszirmok hullottak a színpadra (kapcsolódva a rózsák darab-béli szerepéhez). Megérdemelték, valódi értéket teremtettek!