Bornemissza Péter, Balassi Bálint nevelője 1558-ban – diáktársai kérésére – megírta Tragoedia magyar nyelven az Sophocles Elektrájából című művét, s ezzel megteremtette a magyar drámairodalom igazi kezdetét. A Gárdonyi Géza Színház a 2000. évben bemutatta ezt a drámát s megnyitotta vele a gyönyörűen felújított és átépített színházat. Az alkalomhoz méltó darabválasztás és méltó előadás dukál. Lássuk, sikerült-e megfelelni a várakozásoknak!
   Bár a dráma központi kérdése többé-kevésbé mindig aktuális és mindenkit foglalkoztat (zsarnokság és szabadság viszonya és az egyén szerepe, nevezetesen ellenállás és megalkuvás), a befogadáshoz a régies nyelvezet okán lankadatlan odafigyelés szükségeltetett. Az előadás egy óra negyven perc – szünet nélkül. De ha jó, akkor az erős koncentráció sem fáraszt. A történet követését irodalmi ismereteink is segítik (hiszen tanultunk az eredeti műről), s az olyan kapaszkodók is, mint a Bornemissza által alkalmazott beszélő nevek. Hogy mégsem csak fordításról, hanem végső soron új drámáról van szó, alátámasztja a szerző két változtatása, Parazitus – az udvari talpnyaló – figurája és a kórus helyett egy vénasszony (neve azonban Chorus) szerepeltetése.  
   Kiemelésre elsősorban Saárossy Kinga – Clytemnestra, a királyné asszony – és a címszereplő, a Agamemnon király lánya – Kalmár Zsuzsa kívánkozik. Játékukban ott a lélek minden rezdülése és tombolása. Különösen izgalmas, ahogyan a tökéletesen más úton járás, más morális értékrend és motiváció, valamint egymás gyűlölete, a totális szembenállás mellett kiolvasható kettősükből az a tény is, hogy anyáról és leányáról lévén szó egy vérből valók.