Éles elutasítás és igen közelinek érzés - - mindkettő hallható.
A Bánk bánról mindenkinek van némi fogalma, de többnyire az operaváltozat alapján, még annak is, aki sohasem jár operába. A dráma maga kevésbé ismert. (Keletkezésének körülményei szépen megismerhetőek Jókai Mór És mégis mo­zog a föld című regényéből...) A kérdés az, megszerethető-e az egri produkció segítségével.
  Pályi András dramaturg tömörítésre irányuló tevékenysége rövidítette a körmondatokat, könnyíti a koncentrálást. A rendezés úgy közelít korunk életér­zéséhez, naponta érő aktuális benyomásaihoz, hogy eljuthassunk az alapállás­ként felvett gyanakvó távolságtartástól az azonosulásig. A mozgalmas nyitó­kép -  Ivády Erikának és a Fiatalok Táncszínházának közreműködésével -nem enged sokat gondolkodni. Gertrud udvarának mulatozása, közben a közönség folyamatos érkezése, a későbbi fontos szereplők feltűnése le­köti a figyelmet. Azután lassan elkalandozik tekintetünk a díszleten, az ősi és modern anyagok felhasználásával létrehozott, jelzésszerű elemekkel tagolt, mélységében és magasságában is tágas téren, amelyet jól használnak ki a játék során. Korokon át ívelnek, múltat és mát kötnek össze a hangeffektusok és a Gajdos együttes nagyszerű kísérőzenéje. A világítást vetített képek, sőt lézer­effektek is kiegészítik. Utóbbiak akkor jelennek meg, amikor az elme erősen há­borog, vagy már meg is bomlott. Az első gondolat érdekességük, ritkaságuk mellett az volt, hogy talán túlságosan direkten igyekeznek erősíteni a szavakat, gesztusokat, de végül is nem zavaróak, talán valóban szegényebb lenne nélkü­lük az összkép.
  A matt háttérbe szépen illeszkednek a jelmezek színei, a füstszürkék, moha­zöldek, óaranyak, s Melinda ruhájának pirosa, Izidóra öltözetének kékje. Érde­kes ez a színválasztás. Valamikor alapszabály volt a festészetben - elsősorban a vallási tárgyú képeknél -, hogy a nők kék köntöse a szűzi, ártatlan lélekjellem­zését szolgálta, a vörös a szabadosan gondolkodó, kikapós hölgyeknek járt. Melinda (Kalmár Zsuzsa) ,,együgyü” - vélik az udvarban. S annyiban talán va­lóban az, hogy későn ismeri fel a reá leselkedő veszedelmet, s talán mégis van benne egy adag rejtett kacérság, kiváncsiság. Későbbi határozott szembenál­lása tán önnön gyengesége, meggondolatlansága elutasításából táplálkozik, tragédiája, bogy már későn. Otto behálózta, tőrbe csalta, lecsapott rá mint a hálójában vergődő áldozatra. Ottónak torz, púpos a lelke, a gondolkodása, kis­szerű, gyáva, igazából gátlásos figura. Nagy Andrásnak ez egyike eddigi leg­jobb alakításainak. Mimikája, mozgása tökéletesen jellemzik ezt az embert, lelki púposságán túl időnként szinte valóságos púpot is látni vélünk a hátán, amikor görcsbe rándult elméje testét is összehúzza. Izidóra (Lehoczky Andrea) sze­reme iránta tiszta, akkor is, ha látja jellemének hibáit. Kész lenne ezekkel együtt is övé lenni, de sértett büszkesége s a gonoszság elviselhetetlenné váló mélysé­ge végül mégis a szeretett férfi elárulására készteti, reménytelenségbe taszítja. Otto két bujtogatója, segítője közül Biberach Venczel Valentin megformálásá­ban az előadás egyik legfajsúlyosabb alakja. Cinizmusa, érdekorientáltsága haj, de emlékeztet sok kortársunkra... A másik maga a királyné. Gertrudis - Jónás Gabriella - itt egyszerre határozott uralkodó és (ritkábban) esendő nő. Mono­lógja az uralkodásról lenyűgöző, a mégiscsak ébredező lelkiismeret tekinteté­ben már-már együttérzést keltene. Bánk maga nem heroikus, megközelíthetetlen ideál, hanem nagyon emberi, nagyon közeli lény, aki szereti es félti feleségét, nemkülönben hazáját, mindket­tőt védené, s a két kötelesség közti őrlődés, cselekvési és időkényszer szinte elviselhetetlen terhet ró rá. Bregyán Péter játéka kidolgozott, szép, néha a léleg­zetet is visszafojtani késztető. Tiborc - Várhelyi Dénes. Sorsával nincs - nem lehet - megbékülve, mégis ere­jén felül tűri azt. Nyíltsága egyszerű okossága az első pillanatokban pártjára ál­lít bennünket. Hevességével, (jogos) türelmetlenségével ellentéte Petur bán –Pálfi Zoltán. Rokonszenvünket ő is elnyeri, annyira nyilvánvalóan igaza van, annyira egyértelműek az indulatai. Réti Árpád Mikháljának kezdeti gyengesége után az események által kiköve­telt bátorsága tiszteletet ébreszt. Emlékezetesen játszik. Endre szerepében La­manda László a királynak arra a mondatára épít - talán erősebben is, mint a tra­gikus események indokolnák -, amely szerint neki minden alattvalójának kön­nyeit meg kell látnia, de az ő könnyeit ne lássa senki sem. Említsük még meg Sata  Árpád, Balogh András, Tűzkő Sándor nevét is! A kezdő mozgalmasság után a játék fokozatosan egyre intimebb lesz, kettősök, monológok, a lélek háborgásai és vívódásai veszik át a főszerepet. S hogy a közönség körében kinek-kinek saját lelkéhez milyen utat találnak, az eldől minden este... Rendezte Beke Sándor.