Játsszák: Fekete Györgyi, Bessenyei Zsófia, Tatár Gabi, Váli Zita, Saárossy Kinga, Blaskó Balázs, Nagy Adri­enn. Zene:    Agoston Ottó, Benyó Tibor és Tóth Benedek m. v. Díszlet: Dér Denissza m. v., Bátonyi György m.v. Jelmez: Benedek Mari m. v.  Mozgás:  Szögi Csaba m. v. Rendezőasszisztens: D. Katona Mária. Rendezte: Dér András m. v.
   Kétségtelen, hogy elmondhat valamit a hír, az ilyen-olyan terjedő vélemény is egy-egy produkcióról, adhat valamiféle támpontot arról, miyen lesz a közönség véleménye, én azonban szeretem magam eldönteni, tetszik-e nekem az adott előadás - s számomra nyilvánvaló, hogy e döntésnek előfeltétele az, hogy megnézzem...! Sajnos, bármennyire magától értetődő, nem mindeki számára az. Bizony sokan döntenek csak szóbeszéd alapján. Erről a stúdióelőadásól még olyan hír is járja, hogy azt kell beülteni rá, akivel ki akarnak tolni. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy sem nem könnyed, sem nem köznapi értelben véve szórakoztató. Bár tele van fülledt erotikával, mégsem pikáns, csiklandozó, ellenkezőleg, nagyon is komoly kérdéseket feszeget. Aki ismeri Sade márki, a szadizmus névadója nevét, annak kell valami elkézeléssel rendelkeznie a boncolgatott témáról, ami az ego és a másokhoz való egoista viszonynak erőszakkal, mások megalázása, felettük való uralkodás iránti vággyal átitatott változata. A kérés, hogy ez a fajta boldogság elfogadható-e, esetleg meg is osztható-e, bevonhatóak-e szeretteink, ismerőseink tevékenyen abba a körbe, amelyben nekik is alá kell vetniük magukat ezen akaratnak, akár az uralkodó oldalon, akár szenvedő félként. Hat nő vergődik ezen kérdések hálójában, következetesen kitartva álláspontja mellett, vagy ellenkezőleg, sorsának, korának, jellemének alakulásával viszonyulását is változtatva, de végig vággyal a Férfi iránt.
   A zárt, határaival díszes kalickaként fogva tartó, fizikai és szellemi értelemben is korlátok közé szorító díszletben, a természet hangjait idéző, ólomkiristályokból, dobból, csengettyűből, kavicsokból, gongból kicsalt, elővarázsolt hanghatásokból összeálló, a földi szférából elemelő zenével kísért játékban a legátütőbb a címszereplő (Fekete Györgyi) játéka.  Eljut a megadó, előbb titkon, később bevallottan is élvezetet okozó azonosulásól a poklok háborgásán át az elutasítás adta újabb, más minőségű nyugalomig.
   Érdekes megoldással a rendező két, ráadásul ellenkező nemű színészre (Blaskó Bálint és Saárossy Kinga)osztotta az egyik szerepet. Nem esténként váltva, hanem egy előadáson belül! Számomra ez a megoldás azt jelezte, hogy nemtől függetlenül alakulhat ki ugyanolyan attitüd, magatartás- és viselkedéskultúra, az átlagostól, a társadalom által befogadottól eltérő jellem, deviancia.