Nagyot néz, aki Csajkovszkij balettjére emlékezve ül be a nézőtérre! Egészen más, sokkal groteszkebb és szürreálisabb ez a világ, nem is lehet véletlen, hogy nem karácsonykor mutatták be. Csodálatos és félelmetes – ahogyan Marika ki is mondja ezt az előadás végén.
  Az első pillanatokban még karácsonyi a hangulat, tökéletes az illúzió, elhittem, hogy Szenteste van, éreztem az ünnep ízeit és illatait, simogatását, de amint megérkezett a türelmetlen, veszekedő, hangos rokonság, felborult minden. A cselekmény elmesélése nem feladata ennek az írásnak, de nem is lenne könnyű feladat! Bár vaslogikával épül, úgy folynak egymásba a jelenetek, és olyan gazdag az elénk táruló látvány, hogy azt sem tudjuk, hová kapjuk a fejünket. Látszólag össze sem illő elemek alkotnak fura, borzongató, lenyűgöző egységet. Igaz ez zenére, koreográfiára, kellékre, jelmezre is. Marika álmában a gyermeki – de kimondva vagy sem felnőttekben is élő – félelmek és vágyak, mese és realitás keveredik. Álma összeköt múltat és jelent…  János vitézt és a Teletubbies angol tévésorozat figuráit… A modern, racionális, már a gyermek asztalán is számítógépes világban nem szabadulhatunk ősi szorongásoktól, örök sóvárgásoktól. Csak küzdhetünk a félelem legyőzéséért, a tisztaszívűség megőrzéséért.
  Hatalmas munka áll az előadás mögött!
  Csizmadia Tibor első egri rendezésében nagyon sok szereplő van egyszerre színpadon, mindegyik egyéniség, üresjáratok nélkül. Kemény, odaadó munkájuk meg is látszik a színvonalon! És akkor még nem szóltunk például a veszélyes akrobatikus ügyességet igénylő mozgásokról, a tér (beleértve a nézőteret is) horizontális és vertikális kihasználásáról, a meglepő és meglepő effektusokat produkáló kellékekről.
  Ez után az előadás után nem szabad alacsonyabbra állítani a mércét. Vitatható, de nívós, érdekes, elgondolkodtató – igazi színház!