A ”bábszí­nészek” megérkeztek u­gyan a helyszínre, de bábuik útközben valahol elkevered­tek, s most nem tudják, mit tegyenek. A közönség, a gye­rekek várják őket - csalódást okozni nem szeretnének. Megpróbálnak pusztán ujja­ikkal, kezeikkel illúziót kelte­ni, de nem igazán sikerül. Ek­kor jön a mentő gondolat. Mi lenne, ha most az egyszer teljes mivoltukban, egész a­lakjukkal és arcukkal a kö­zönség elé állnának, a bábfi­gurák helyett maguk szere­pelnének? Ez az előadás  alapötlete. Az első feladat a szereposztás. A véletlen dönt, egy kisgyereket kérnek kiszámolóra. Valamennyi színésznek meg kellett tehát tanulnia mind a hat szerepet, hiszen csak abban a pillanat­ban tudja meg, kit is kell ép­pen alakítania. Maguk is kíváncsian - és élvezettel - vár­ják, mit hoz a szerencse. Hátra vannak még a jelme­zek, a smink. A “bábszíné­szek” személyes holmijából kerül ki minden, kellékké lép elő fogkefe, léggömb... S a keretjáték után elkezdődik maga a mese, csaknem végig interak­tív előadásban. Mindig is há­lás dolog az  előadásba be­vonni a gyermekközönséget, itt azonban ez a szokásosnál jóval nagyobb teret kap, valóban szerves részévé válva a produkciónak. A gyermekek sminkelhetnek, díszletelemeket formálnak, kérdésekre felelhetnek, énekelhetnek – észre sem veszik, olyan magától értetődően lesznek passzív nézőből aktív résztvevővé. És szeretik az előadást! Láttam hetedikes kamasz fiúkat is szájtátva, örömmel kísérni minden mozzanatát és a hivatalos szereplőgárda (Horváth Ferenc, Nagy Adrienn, Rácz János, Szarvassy Csaba Zsolt, Topolcsányi Laura, Tóth Levente) igazi, vidám felszabadultságát.