Hét év telt az utolsó egri Tennessee Williams bemutató, A vágy villamosa óta, s azóta világunk bizonyosan mélyebbre merült a csak magunkkal törődés, a hazugságok és elhallgatások, az anyagiasság szövevényébe. Az elfojtott feszültség, a titkok, leplezések kényszere mozgat mindennapi cselekedetet és hosszútávú terveket egyaránt, de néha törvényszerűen kitörnek az indulatok, hisztéria, kegyetlenség élvezete önkontroll nélkül, önmarcangolás, önsajnálat. Közben körülöttünk minden a ragyogás, a kitűnés, a siker nagyszerűségét, prioritását, sőt felsőbbrendűségét sugallja, még idegesebbé téve a gondok és korlátok közé szorított életének szürkeségéből szabadulni nem képes embert. Hogyan lehet ezt a feszültséget legkönnyebben levezetni? Egymáson! Nosza, nem is kíméljük a másikat, fájdalmát idegennek kijáró távolságtartással kezeljük, gunyorosan, színjátékként nézzük. Hogy - jótét helyébe jót várj...? – mi sem kapunk mást, s akkor meg mi szenvedünk? Ez része a játékszabályoknak. Egyszer neki, egyszer nekem - ha már egyszer össze vagyunk zárva életünk ,,közös ketrecébe”, kiszolgáltatottan, pőrén. Apropó, pőreség. Amikor az előadás elején felmegy a függöny, az alvó Brick-et látjuk, aki ébredezvén lassan kászálódik ki a takaró alól, álomtól és részegségtől kábultan - és meztelenül. Ennek a meztelenségnek azonban - bár a darab egészét átfogja valami rejtett, mégis mindenhol jelen lévő szexualitás - nincs erotikus tartalma. A néző (lásd még Színpadi meztelenség című írásunkat) e pillanatban talán még nem tudja, nem érti, de ahogyan halad előre a cselekmény egyre inkább megérzi, bogy ez a testi kiszolgáltatottság előrevetett és az előadás egésze alatt ható jelképe a lelki kiszolgáltatottságnak - elsősorban Brick-ének, de nem csupán övének. Neve egyébként úgynevezett beszélő név. Ha felütünk egy angol szótárt, ezeket a jelentéseket találjuk mellette: 1. tégla, 2, derék fickó. Mindkettő ráillik. Az első azért, mert kemény, szögletes, de megfelelő eszközökkel mégis formálható ember. A második azért, mert van benne tisztesség, lelkiismeret, ha kimutatni csak a maga módján, késve, sajátosan képes is. S bogy mi lehet az a bizonyos megfelelő eszköz? Mi adhatna megoldást, még inkább mi előzhetné és akadályozhatná meg a bevezetőben leírt életérzés, életmód kialakulását? Csak a minden körülmények közt megőrzött belső tisztaság. “Mindenkinek van egyetlen tiszta dolog az életében” – mondja Brick, s ha nem volt tartásunk, szerencsénk -, ha hagytuk, eltűrtük bemocskolását, akkor ennek fájdalmától már sohasem szabadulhatunk.
  Felmerül a kérdés, ki ennek a darabnak egyáltalán a főszereplője? Brick? Big Daddy? Margaret? Mindhárman, azt hiszem, de az előadás minden szereplő számára fontos feladat és nagy lelki teher. Menszátor Héresz Attila (m.v.) részegsége mindvégig őriz annyi józanságot, hogy titka őrzésére képes legyen, magát mindentől és mindenkitől elszigetelje. Amikor – egyetlen egyszer – mégis megnyílik, megkönnyebbülése csak ennek az egyszeri alkalomnak szól, de tudjuk: ott fogja folytatni, ahol abbahagyta. Van benne szeretet apja iránt - aki most meg fog halni -, talán épp azért gyűlöli mégis, mert viszonyuk sohasem engedte, hogy ez a szeretet kifejezésre juthasson. Big Daddy – Csendes László – fojtott idegességgel elegy bölcs, leplező nyugalommal viseli a bizonytalanságot, majd a rövid megkönnyebbülést követő szörnyű valóságot, s legalább most, élete végén rendezni akarja viszonyát a családhoz, további képmutatás nélkül, tárgyilagos őszinteséggel. Kalmár Zsuzsa – Margaret - az, aki joggal érzi magát a leginkább becsapottnak. Ő nem láthatta napok, évek során át a viszonyok alakulását, lassan, keservesen kellett rádöbbennie a család és férje hazugságaira, s akkor, amikor már nem volt lehetősége megfontolásokra. Csapdában vergődik, vagdalkozik, kér, rimánkodik, kecsegtet - mindhiába. Big Mama – Bessenyei Zsófia - gyanútlan egyszerűsége, naivitása, a család szentségének bűvöletéből eredő értetlensége szánalmas és megindító. A másik testvér és felesége –Lamanda László és Saárossy Kinga - irányítója a racionalitás, hideg számítás, s bár igyekeznek úgy tenni, érzelmek igen kevéssé vezetik őket.
  További szereplők Pálfi Zoltán (Tooker tiszteletes) és Fehér István (Baugh doktor).
  Bátonyi György díszlete első pillantásra tágasnak tűnő, mégis önmagába zárt, függőleges és vízszintes elemekkel ketrecszerűen tagolt tér. Itt is, ott is nyílnak ablakok, ajtók, közelíthetsz erről-arról, kedved szerint, de végül mindig ugyanoda jutsz vissza: nincs kiút.
  Bal József (m. v.) rendezése hangsúlyozza a feszültséget, erősítve a minden elismerést megérdemlő színészi játékot. Az elkapott beszélgetések, utólagos vélemények tanusítják, hogy zaklatottan jönnek ki a nézők az előadásról, foglalkoztatja, nem hagyja nyugodni őket amit láttak. Vagyis tovább él bennük...