Átdolgozta: Romhányi Ágnes
A betétdalok szövegírói: Kellér Dezső, Pártos Jenő, Szécsén Mihály

Fotó: Gál Gábor

Rigó Jancsi: Török Tamás
Clara: Dimanopulu Afrodité
Ficsúr: Dósa Mátyás / Csathó Norbert
Lisette: Nagy Barbara
Mariska: Nagy Szilvia
Chermay: Várhelyi Dénes
Albert: Nagy Lóránt
Mámi: Dér Gabi
Öreg prímás: Kelemen Csaba
Lajos: Rácz János
Gyula: Reiter Zoltán
Béla bácsi: Balogh András
Elemér: Radvánszky Szabolcs
Impresszárió: Tóth Levente
Adjutáns: Kós Mátyás
Főpincér: Lisztóczki Péter
Lakáj: Pilisy Attila
 

GGTánc: Emődi Attila, Gioele del Santo, Kelemen Dorottya, Novák Laura, Tóth Karolina, Rovó Virág, Törteli Nadin, Plita Márk

Zenekar: Ádám Endréné, Ágoston Ottó, Ágostonné Kugler Zsuzsanna, Báder Elemér, Bányi Szarvas Márta, Bereczky Vilma, Császiné Deák Dorottya, Fazekas Melinda, Gulyásné Bartók Beáta, Gulyás László, Gulyás-Huszárszki Éva, Homa Edit, Juhász András, Kardos Judit, Kerekes József, Kiss József, Klem Dénes, Kovács Henrik, Mándoky Béla, Mándokyné Ványi Gabriella, Nemes Ferenc, Nyeste Erzsébet, Pótor Márk, Takács Balázs, Vállajiné Nagy Andrea, Virág Lilla, Zsigmond László

Kórus:  Berkiné Ficzere Krisztina, Jámbor Imre, Keresztfalvi Bence, Kiss Alexandra, Lukácsi Boldizsár, Nagy György, Pusomai András, Radó István, Szabó Henrietta, Szuromi László, Vincze Karolina

Díszlet: Bényei Miklós
Jelmez: Molnár Gabriella
Zenei vezető: Nagy Zoltán
Korrepetitor: Marík Erzsébet
Koreográfus: Topolánszky Tamás, Harangozó Gyula-díjas, Érdemes művész
Koreográfus asszisztens: Kelemen Dorottya
Ügyelő: Hódosi Ildikó
Súgó: Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens: Lázár Rita
Karmester: Nagy Zoltán
Rendező: Moravetz Levente

50 ÉV UTÁN ÚJRA EGRI SZÍNPADON A RIGÓ JANCSI

   „Sem zenéjét, sem librettóját tekintve nem méltó arra, hogy a Gárdonyi Géza Színház műsorra tűzze” - írta a Népújság 1969-ben, amikor utoljára volt látható, mégpedig a Miskolci Nemzeti Színház művészeivel, hiszen azt az időszakot éltük, amikor az egri és miskolci színházat összevonták, s az előbbiben önálló társulat nem maradt. Nem az előadás színvonalával volt persze gondja a cikk írójának. Akkor mivel? „El tudjuk képzelni, hogy 1947-ben, amikor az országban a szellemi és művészeti élet még nem heverte ki a háború idegbántalmait, egy kicsit minden hasonlított a művészek és a színház életében a zsibongóhoz, ez a darab meg tudott élni – még egy sikert is.” Majd a cselekmény ostorozása következett.
   Valóban egyszerű, viszont jó színpadi érzékkel, rutinnal megírt (operettekben szokatlan módon – csak néhány példa van rá – nem happy enddel végződő) cselekménnyel állunk szemben, de biztosan olyan nagy baj az, ha nem mindig minden Shakespeare-i mélységű és bonyolultságú? Az életben talán nem ugyanígy váltakoznak egyszerű és komplikált dolgok?
   Az előadás hivatalos beharangozója ezzel a kérdéssel indul „Rigó Jancsi - Élet, vagy operett?” Nos, ennek eldöntését magam is a nézőre hagyom, de a néhány sorral későbbi „élet-operett” megfogalmazást néhány szóban világítsuk meg. A darabbéli címszereplő két valóban élt személyből alakult ki, az egyik volt az a pákozdi születésű Rigó Jancsi, aki kevésbé volt tehetséges, viszont nagyon jóképű, és kapcsolata volt Chimay hercegnővel, a másik a csurgói születésű, azonos nevű világjáró prímás, aki viszont ellenkezőleg, nagyon tehetséges volt, viszont kevésbé vonzó férfi.
   De vissza még 1969-be! Következett a muzsika: „…a zeneszerző arra a reménytelen feladatra vállalkozott, hogy egy magyar nótával divatossá, ünnepeltté tett cigányprímást táncdalok közé szorítson”. Reménytelen feladat? Nem értek egyet. Fényes Szabolcs muzsikája, sok-sok nagyszerű filmdala, a Maya című nagyoperett… Fényes neve maga a minőség garanciája. A Rigó Jancsi zenéje pedig kétségtelenül elüt ugyan az operettek általában megszokott hangzásvilágától, mondhatjuk szokatlannak is, de érzelmekkel teli, áradó, szívbe markoló. (Nagy kár, hogy a bemutató estéjén – legalábbis ott, ahol én ültem – többször is előfordult, hogy egészen elnyomta a muzsika az éneket!)
  A zenekar Nagy Zoltán vezényletével az egri operettprodukcióknak mindig stabilan nívós kísérője, most sem volt ez másképp.
   Ugyancsak megbízható, magas színvonal jellemzi minden esteben a G.G. Tánc művészeit, akár önálló táncszínházi produkciót láthatunk tőlük, akár operettek, musicalek tánckaraként vannak jelen. Topolánszky Tamás koreográfiája kedves ötletekkel telítve, jól illeszkedett a zene hangulatához, mind a humoros, mind a komoly részeket tekintve.
   Ami az előadás látványvilágát illeti, ezt tulajdonképpen három tényező határozza meg, a díszlet, a jelmez, a világítás. Bényei Miklós színpadképe kicsit inkább csak illusztráció-szerűen hatott, de az adott korlátok között igyekezett nemcsak funkcionálisan, hanem megjelenésben a lehető legjobban szolgálni az előadást. Molnár Gabriella jelmezei úgy érzékeltették a két világ – cigányprímás és környezete, valamint főúri miliő közötti különbséget, hogy kapcsolatot is tudtak teremteni közöttük.
   Moravetz Levente egyébként nagyjából 20 évvel ezelőtt rendezte már Pécsett a Rigó Jancsit. Akkori nyilatkozatát olvasva azt is megindokolta, miért illesztette be Fényes Szabolcsnak olyan dalait, amelyek nem ehhez az operetthez íródtak, mint a Szeretni bolondulásig vagy a Kellene ma éjjel egy kis hacáré-hacacáré és még néhány. A szándék az egri előadásnál is ez volt eredetileg, a Színház honlapjának beharangozója sokáig meg is említette ezeket, végül mégis kimaradtak. Személy szerint én úgy gondolom az előadás megnézése után, hogy így volt jobb. Lehet, hogy a felsorolt dalok ismertebbek, népszerűek, magam is nagyon kedvelem őket, viszont mégis egységesebb lett a zenei anyag így, közelebb az eredetihez. (Szeretném még megemlíteni azt is – minden alkalommal megteszem ugyan -, azt a rendezői szokását én szeretem Moravetz Leventének, hogy az előadás kezdetére, ahogyan évtizedekkel ezelőtt még általános volt a színházakban, három gongütéssel figyelmeztetnek.)   
   Az operettek szerepköreinek hagyományos felosztására gondolva a primadonna-bonviván kettősnek esetünkben Clara és Rigó Jancsi, a szubrett-táncos komikus párosnak Lisette és Ficsúr felelnek meg, de ahogyan zenéjében, cselekményében, úgy különösen a primadonna-bonviván szerepében is rendhagyó ez a mű.
   A címszerepben Török Tamás. Írtam már korábban arról a blogon, milyen sokat fejlődött az elmúlt években. Elsősorban színészileg, mert hangi adottságaira és ezeknek biztos használatára mindig lehetett építeni. Rigó Jancsija érzékeny rezdülésekkel teli, méltó a prózai részekhez és ahhoz a zenei anyaghoz, amelyet még gazdagítani is sikerült, nem „csupán” tolmácsolni.
   Clara - Dimanopulu Afrodité, finom, elegáns játék jellemzi, ugyanúgy érzékeny rezdülésekkel ábrázolja az asszonyt, aki mindig is vágyott a romantikára, de sohasem kapta meg. Jó volna többet látni a nagyszínpadon is.
   Mariska, Rigó Jancsi eredeti kedvese, menyasszonya Nagy Szilvia, az említett felosztás szerint ő lenne tehát a primadonna, ha a darabbeli sors másképpen nem fordulna. Szerethető figurája mosolyog örömében és – szomorúan - mosolyog bánatában. Apja, az öreg prímás szerepében Kelemen Csaba szép pillanata, amikor utolsó jelenetében elhagyva Rigó Jancsi lakását még visszanéz.
   Ficsúr - kettős szereposztás. Dósa Mátyás vendég Egerben, a szolnoki színház művésze, nevét sokan televíziós szappanoperában ismerték meg. Kisfiús bájú alakja, energiával teli színpadi jelenléte világossá teszi, hogy ha valaki előítélettel várta, az tévedett. Csathó Norbertről már olvashattak a Warrenné mestersége kapcsán a "Meglepő választás - igazolva" című 10.05-i bejegyzésben. Ahogyan az volt első igazi nagy prózai feladata, "mélyvízbe dobva" ugyenez történt most, az első igazi táncos-komikus szereppel, ami nagyon összetett, hiszen próza-ének-tánc egyaránt feladat. Igazságtalan volna nem venni figyelembe, hogy Dósa Mátyás már hosszú évek rutinjával rendelkezik. Ez itt még természetesen hiányzik, de úgy gondolom, ebben a szerepkörben is megállja a helyét! 
   Lisette szerepében Nagy Barbara több korábbi szubrett szerepéhez képest könnyedebb, magabiztosabb lett.
   Rácz János (Lajos) hasonlóan bolondozásra alkalmat adó szerepei során – tehát most sem - „nem hagyja magát kizökkenteni” (a kiszólás idézet az előadásból) a nézők szórakoztatásából. Ebben most Dér Gabi képezi párját, a darabban eredetileg egyébként nem szereplő Mámi alakjában, de van alkalma bolondozásra "a banda" Lajos melletti többi tagjának is (Béla bácsi, Elemér, Gyula), Balogh Andrásnak, Radvánszky Szabolcsnak, Reiter Zoltánnak.
   Az úri világ képviselőiként látjuk Várhelyi Dénest, a felesége iránti szerelmét belül őrző, kimutatni nem tudó, szigorú, de korrekt hercegként és Nagy Lórántot (Albert), aki Ficsúr arisztokrata, elegáns „párja” a nőcsábászatban. 
   Kós Mátyás adjutánsa arckifejezéseivel jellemrajzot is ad.
   Tóth Levente impresszáriója, Lisztóczki Péter főpincére a maguk helyén lojális személyiségek.