Petőfi Sándor verses elbeszélése nyomán


 

János vitéz / Kukorica Jancsi: Török Tamás
Iluska: Misurák Tünde
Bagó: Baranyi Péter
A gonosz mostoha: Saárossy Kinga, Jászai-díjas
Francia király: Reiter Zoltán
Francia királylány: Nagy Szilvia
Bartolo, udvari tudós: Fehér istván
Strázsamester: Vokó János
Csősz: Balogh András
Gazda: Lisztóczki Péter
 

GGTánc Eger: Emődi Attila, Gioele del Santo, Kelemen Dorottya, Martina Tizzi, Novák Laura, Plita Márk, Rovó Virág, Tóth Karolina, Törteli Nadin

Kórus: Barcsa Dorina, Ficzere Krisztina, Csák Ádám, Harman Dalma, Hegyi Máté, Kiss Alexandra, Lukácsi Boldizsár, Nagy György, Nagy Zoltán, Németh Márta, Petró Balázs, Poór Emese, Svéd Mátyás, Szabó Henrietta, Vanya Noémi, Varga György

Gyerekek: Dovák Csoma, Juhász Ábel, Varga Ildikó

Zenekar: Ádám Endréné, Ágoston Ottó, Ágostonné Kugler Zsuzsanna, Báder Elemér, Bányi-Szarvas Márta, Bereczky Vilma, Császiné Deák Dorottya, Fazekas Melinda, Gulyás László, Gulyás-Huszárszki Éva, Gulyásné Bartók Beáta, Homa Edit, Jakab Zsófia, Juhász András, Kardos Judit, Kerekes József, Kis József, Klem Dénes, Kovács Henrik, kovács László, Mándoky Béla, Mándokyné Ványi Gabriella, Nemes Ferenc, Nyeste Erzsébet, Puzsík János, Raby Zsófia, Takács Balázs, Vállajiné Nagy Andrea, Virág Lilla, Zsigmond László 

Díszlet / Jelmez: Laczó Henriette
Zenei vezető: Nagy Zoltán
Korrepetitor: Marík Erzsébet
Koreográfus: Topolánszky Tamás, Harangozó-díjas, Érdemes művész
Társkoreográfus: Emődi Attila
Koreográfus asszisztens: Kelemen Dorottya
Ügyelő: Hódosi Ildikó
Súgó: Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens: Lázár Rita
Karmester: Nagy Zoltán

Rendező: Halasi Imre, Jászai-díjas, Érdemes művész

MESEJÁTÉK FELNŐTTEKNEK

  1904-es ősbemutatója után így írt a Magyar Színpad egyik decemberi száma (eredeti helyesírással): „A Királyszínházban a színháznak fönnállása óta legnagyobb sikere. Gyorsan meghódította a közönséget, a mely látható gyönyörüséggel kiséri a darab vidám és érzelmes jelenéseit, kitörő tapsokkal fogadja a magyar lobogó diadalmas szereplését, érdeme szerint méltatja a tündérország ragyogó diszleteit, jelmezeit és nagy balletjét.” (Egerben utoljára 2001-ben szerepelt műsoron, Beke Sándor rendezésében, a Líceum udvarán).
  A mostani produkció szerintem ugyan a legkevésbé sem „gyermekelőadás”, viszont visszahozza gyermekkorunkat. Kicsit zavarban vagyok, hogyan is lehetne érzékeltetnem azt a világot, színpadi megjelenést, amelynek részesei vagyunk. Talán úgy, ha két másik „műfajt” hívok segítségül. Emlékeznek azokra az estékre, amikor édesanya vagy édesapa elővett egy mesekönyvet? Mielőtt elkezdte volna olvasni, már elbűvölő volt a látvány. Nem túl bonyolult, letisztult formákkal, vonalakkal megrajzolt, élénk színekkel kifestett illusztrációk, segítségükkel máris egy másik vonzó helyszínen termettünk, s alig vártuk, hogy megtudhassunk vagy újra átélhessünk mindent, ami ott történt. Nos, ilyen a látványvilág a János vitéz egri színpadán. Laczó Henriette díszletei és jelmezei színes mesevilágot ábrázolnak, mintha kinyitottuk volna gyermekkorunk kedvenc mesekönyvét. A színeket egyébként arra is használja, hogy direkt, mégsem tolakodó módon orientálja a nézőt, a francia királyi udvarban például mindenki a francia trikolor kék – csododaszép kék árnyalatok –, fehér és piros színeiből tervezett ruhákat visel (sőt némelyeknél még a frizura színe is kék).

A mesekönyv azután többször „meg is elevenedik” (még nem a színészek játékáról beszélünk), filmes eszközök jelennek meg, realisztikus filmrészlet a háttérben (a patak, amelyben Iluska fehér ruháját mossa… mossa…) vagy ugyanott az animáció a szétszéledő nyájjal. Ezekkel pedig egy későbbi generáció gyermekkora idézhető fel, akik talán (sajnos) kevesebb meséskönyvet, de több rajzfilmet, számítógépes játékot ismernek. A filmes eszköztár groteszk módon előkerül egy esetben igen markánsan még a színészi játékban is, de erről később.    

Az ősbemutató címszerepében Fedák Sári (úgynevezett nadrágszerep), műtermi felvétel 1904

    Bakonyi Károly szövegkönyve természetszerűleg nem idézhette színpadra Petőfi művének teljes cselekményét. Az első felvonás „Jancsi és Iluska” (a faluban), a második „A rózsaszál” (a francia király udvarában), a harmadik „A kék tó - Tündérország - Otthon”. A második és harmadik felvonást a mostani produkció összevonja és „húztak” is több helyen az eredeti szövegkönyvből, érdekes összehasonlítás volna, mi az, ami itt kimaradt és mi volt a húzás indoka. A dalok szövegéről idézzük fel a Pesti Napló korabeli kritikáját! „Heltai Jenő valóságos bűvészmunkát végzett magyar regélő alexandrinusok anyagából szőtt pergő operettverseket, pajkos rímeket, rokokó hangulatú és mégis magyar jellegű pásztordalokat. Az ő bájos trubadúr-könnyelműsége szinte magához ölelte a másik két fiatal szerzőt.”
   Az utolsó, szintén korabeli idézet pedig szóljon Kacsóh Pongrác zenéjéről! „…olyan kész, könnyed, végtelenül kifejező, amilyen kifejezően csak anyanyelvén tud szólni az ember” (Budapesti Hírlap). A zenét most is Nagy Zoltán vezénylésével tolmácsolja az Egri Szimfonikusok tagjaiból alakult zenekar, szépen, megbízhatóan. Az énekszámok korrepetitora Marík Erzsébet volt.
   A fent idézett valóságos bűvészmunka és végtelenül kifejezőség persze csak akkor jut el ideális módon a nézőhöz, ha a játszó személyek is teljes lényükkel átérzik és képesek is mindezt kifejezésre juttatni. Ebben az általam mesekönyvekkel (és mesefilmekkel) rokonított egri változatban azonban még ehhez a rendezői felfogáshoz is idomulni kell, így hozva egységbe a 116 éve született művet és a mát.
   A nézőnek pedig nyitott és fogékony gyermeki naivitását kell előhívnia ahhoz, hogy ezt az egyáltalán nem szokványos rendezői koncepciót el tudja fogadni!
   Török Tamást megjelenése predesztinálja bár Kukorica Jancsi-János vitéz szerepére, de ez nyilván nem volna elég. Kell hozzá az a meglévő hangi adottság és színészi eszköztár is, ami hitelessé teszi. Méghozzá úgy, hogy nem keveredik sem játékában, sem a nézőben a szintén nem olyan régen bemutatott és most is még műsoron lévő Rigó Jancsiban játszott (szintén címszerep), sok tekintetben hasonló karakter.
   Misurák Tünde Iluskájára gondolva szintén a hitelesség jut elsőként az ember eszébe, ez nem kevés. Megengedem magamnak itt a megjegyzést, bízzon magában, hiszen a Bál a Savoyban Daisy Parkerétől a Kulcskeresők Erikáján át Iluskáig, megmutatta már, hogy jó!
   Bagó alakjában Baranyi Péter igyekszik elsősorban színészileg megoldani a figurát, érzékeltetni annak rejtett, majd feltörő érzelmeit.
   Ők hárman bizonyos szempontból különválnak a többi szereplőtől, s ez a szempont ismét a rendezői koncepcióhoz visz vissza bennünket (kisebb jelentőséggel idesorolhatjuk még Vókó János strázsamesterét). Mese és realitás… Ez a három szereplő a mesén belül a valóságost, az akár bárki által megtapasztalható életet, valóban létező világot képviseli. Hármójuk és a rendező, a színészvezetés közös érdeme, hogy simulékonyan tudnak hol illeszkedni, hol elválni, hol újra idomulni azokhoz vagy azokhoz az eseményekhez, akik, amelyek csak a mesék világában léteznek.
    A többiek már egyértelműen a mesevilág részesei.    
  A fiatal pár életének folyását alapvetően befolyásoló, sőt meghatározó gonosz mostoha Saárossy Kinga. Átvitt értelemben is „mesebeli” figura, mert bár alapból gyűlölni kellene, ez a banya itt - feltehetnénk a kérdést, hogy létezik ez - ,tán még szánalmat is ébreszt mulatságos, kisstílűségével, gonoszságában is humorosságával.
   A francia király Reiter Zoltán. Butácska, gyávácska, tehetetlen, de van szíve. S amikor a Ha egy király című dalát énekli, akkor ő azért mégis kilép kicsit a mesék világából, mesefigurából igazi emberire vált.
   Leánya Nagy Szilvia. Ő az, akiről korábban azt írtam: „a filmes eszköztár groteszk módon előkerül egy esetben igen markánsan még a színészi játékban is”. Egy remekül eltalált rajzfilmfigura elevenedik meg játékában, hogy a ma divatos nyelvezetet használjam, ütős formában, humorral, mimikában, mozgásban egyaránt.
   Balogh András, Fehér István, Lisztóczki Péter egy-egy kisebb karakterszerepet játszik.
   Három gyermek részint néhány részletet mond el felvételről az eredeti Petőfi műből, ez kicsit erőteljesebbre is sikerülhetett volna, részint időnként fizikai valójukban is megjelennek, átszövik az előadást (emlékeztetnek, hogy itt mégis arról a Petőfi által megírt „sztoriról” van valamilyen módon szó, amelyből a részleteket felolvasták?), az előadás legeleji, nyitány alatti megjelenésüket én elhagytam volna. 

   Fontos szereplője az előadásnak a GGTánc együttese, Topolánszky Tamás koreográfiája minden ponton jól alkalmazkodik az előadás hangulatához. Társkoreográfus Emődi Attila.
    A Gárdonyi Géza Színháznak nincs saját kórusa. Az ezúttal is alkalmilag verbuvált csapatban azonban a színház rendszeres látogatói már sok ismerős arcot fedezhetnek fel, s a kórus csakúgy jó, mint ahogyan már említettem a zenekart (amely szintén nem a színház sajátja).
   Szeretnék még külön kitérni, csak néhányat említve közülük, a sok kisebb-nagyobb ötletre, amelyeket Halasi Imre rendezése felvonultat. S itt ismét emlékeztetek arra, hogy nyitottság kell konzervatívabb ízlés esetén elfogadásukhoz, hogy elsőnek mindjárt a legszembetűnőbbet, a rollerekből kreált lovakat említsem. Ha valaki nem látta az előadást, bizonyára eléggé vadnak tűnik ez az ötlet, de működik. Csakúgy, mint a gonosz mostoha szikláról letaszításának megoldása, amely a bemutatón nagy nevetést váltott ki a közönségből, de elfogadó, tetszést kifejező nevetést. Szép és kifejező a tündérország-beli jelenet, amelyben „kivetkőznek” tündérruhájukból, jelezve, hogy visszatérünk a (abban a pillanatban még szomorúnak tűnő) valóságba.
   A János vitéz 5. osztályos tananyag. De nem ez a színházi, zenés változat! Amivel nem azt mondom, hogy ez a maga műfajában rosszabb volna, mint ama eredeti. Ez… más! Egy igaz szerelem mesebeli meséje, felnőtteknek. (Fotók: Gál Gábor)