Dürrenmatt: A fizikusok című darabjával az egri közönség 57 évvel ezelőtt találkozhatott, de akkor sem színpadon. A TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) Heves megyei szervezete 1965 áprilisában új irodalmi sorozatot indított, Modern dráma címmel, felolvasó színházi formában, fővárosi művészek tolmácsolásával. A zeneiskola nagytermében Dr. Ozsváth Béla, a Nemzeti Színház fődramaturgjának a filozófiai színházról szóló bevezetője után Básti Lajos, Bodrogi Gyula, Hindy Sándor, Kohut Magda, Somogyvári Pál, Till Attila és Törőcsik Mari, a Nemzeti Színház művészei olvasták fel.

   Szatirikus vígjátékot hirdet a színlap, de nem a közhasználatúlag értett vígjátékról van itt szó, nevezhetnénk akár filozófikus szatírának (vagy egy nézőtéri megjegyzés nyomán tudományos thrillernek) is.
   Dürrenmatt remek szituációinak, mesterien megírt szerepeinek köszönhetően adódik alkalom krimikben szokásos izgalomra (hiszen vannak itt gyilkosságok) is, nevetésre is és vitathatatlan, hogy alapvetően kettős hatás éri a nézőt, jól szórakozik (közbevetve: mindig elcsodálkozom, amikor egy előadás adott pontján van néző, aki tökéletesen félre-, illetve egyáltalán meg nem értve a helyzetet, hangosan kacag akkor, amikor a darab szövetét elemezve és a nézőtér teljességének rakciója által igazolva, ott erre semmi ok sincs – sőt…), de el is gondolkodik.
   A fizikusok az értelemre kíván hatni, sikerrel. A tudomány és a tudósok társadalmi felelősségéről szóló (atomháború) gondolatai agyunkba fészkelik magukat.
   Nem könnyen előadható darab, mert - különösen a második rész - mondatait csak pontosan, szövegben és játákban hibátlanul lehet elmondani és azért sem, mert a rendezésnek is humor és véres komolyság  határán kell egyensúlyoznia. Kiss Józsefnek - Horesnyi Balázs nagyon szép díszletében - ez sikerült.
   A szerző a bevezetőben (ez természetesen nem hangzik el az eladásban) 21 pontban foglalja össze a darab értelmét. A 4. pontban ezt olvashatjuk: „A lehető legrosszabb fordulatot nem láthatjuk előre, véletlenül következik be“. A 8. szerint  „Minél tudatosabban cselekszenek az emberek, annál végzetesebben sújthatja őket a véletlen.“ A 9.: „A tudatosan cselekvő ember el akar érni egy bizonyos célt. A véletlen akkor sújtja a legkeményebben, ha általa eredeti céljának az ellenkezőjét éri el. Azt, amitől rettegett, ami elöl ki akart térni (pl. Oidipusz). A 10. pont: „Ez a fajta esemény groteszk ugyan, de semmiképpen nem abszurd (az értelemmel ellenkező)".
   Nem, semmiképp nem értelmünkkel ellenkező, amit látunk-hallunk!
   A cselekményről csak nagyon dióhéjban: Möbius, a fizikus, bolondokházába menekül felfedezéseivel, mert felismeri eredményeiben az emberiséget fenyegető veszedelmet. De másik két ápoltról is kiderül, hogy nem őrültek, ők is fizikusok, egyben titkosszolgálati ügynökök, akiknek célja Möbius eredményeinek, a Rendszer Titkának, a Világképletnek megszerzése. Hasztalan, mert mindez az egyetlen valódi őrült, az intézetet vezető orvosnő kezébe kerül. Möbius reménytelenül, tehetetlenül mondja el az előadás befejezéseként látomását „kéken fénylő sivatag csupán, s valahol egy kicsi sárga csillag körül kering céltalanul mindörökké a radioaktív Föld” (az egri előadásban némi aktualizálással „a radioaktív, vírusos Föld”).  
   Dürrenmatt az említett 21 pontban azt is írta, hogy „A fizika tárgya a fizikusokra tartozik, hatása mindannyiunkra." … „Ami mindnyájunkra vonatkozik, azt csak közösen oldhatjuk meg”.
   Felelősséget kell vállalnunk a többi ember, mindnyájunk iránt.
   Dr. Mathilde Von Zahnd, ideggyógyász szerepében Saárossy Kingát láttuk. Púpos, kiszáradt aggszűzből változik a második részre igazi boszorkánnyá, félelmetes asztal teteji tombolása.
   Möbius – Nagy András. Virtuóz megformálás, látszik, hogy mennyire szereti ezt a (valóban hálás) szerepet, a néző – ez talán túlzás, de jellemzésül mégis találó lehet – szinte hipnotikus hatása alá kerül időnként.
  A két másik ápolt, titkosügynök fizikus Reiter Zoltán (Beutler, más néven Newton) és Baranyi Péter (Ernesti, más néven Einstein) „hozzák a figurát”.  
  Rácz János (Richard Voss) detektívfelügyelőről a néző eleinte nehezen tudja eldönteni, mennyi lényében az együgyűség és mennyi az alkalmazkodó képesség a szokatlan körülményekhez, de végül az utóbbi túlsúlyára voksol.
   Dimanopulu Afrodité főnővére (Martha Boll) és Babócsai Réka (Monika Stettler) ápolónője egymás ellentétei, előbbi természettől fogva rideg, katonás, utóbbi a hely, a körülmények által rejtegetni kénytelen csupa nőiesség.
  Tóth Levente (Oscar Rose) misszionáriusa megalkuvást nem ismerő, sőt könyörtelen ember.
   Felesége szerepében Nagy Adrienn nem túl okos, de nagyon jóindulatú nőt játszik.
   Möbius legnagyobb fia Adolf-Friedrich – Harangozó Álmos. Figyelni kellett erre a - ha jól tudom, 15 éves – fiúra, olyan pontosan és hiba nélkül követte arca és teste minden rezdülésével jelenetük minden pillanatát, minden mondatát. Teljesen hiteles volt.
További szereplők
Várhelyi Dénes – Uwe Sievers főápoló, Lisztóczki Péter (törvényszéki orvos), Csathó Norbert és  Kardos Kristóf (Guhl és Bocher) rendőrök, Mustos Gergely (McArthur) és Lakatos Péter / Becsei Balázs (Murillo) ápolók,
Csathó Csongor (Möbius legnagyobb fia a másik szereposztásban), Korózs Balázs / Dovák Soma / Nagy Ádám  (Möbius további fiai), valamint Apostol Csaba, Bóta Judit, Pilisy Attila

Díszlet: Horesnyi Balázs
Jelmez: Iványi Árpád
Ügyelő: Hódosi Ildikó
Súgó: Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens: Lázár Rita

Rendező: Kiss József (Jászai-díjas)