Fotó: Gál Gábor

Szenvedély egy felvonásban – áll a cím alatt, mintegy műfaji meghatározásként. Valóban, nehéz is volna a hagyományos színházi kategóriák (színmű, dráma…) valamelyikébe besorolni, sem ez, sem az. Én talán még leginkább ezúttal egy másik művészeti ág, a film eszközeivel színpadra alkalmazott dokumentumjátéknak mondanám. Adódik a filmes párhuzam, nem csak azért, mert mindvégig háttérvetítés van jelen, álló- és mozgóképekkel egyaránt, de méginkább következik az előadás szerkezetéből, néha hosszabb, de gyakran csak egészen rövid jelenetekből, „snittekből” áll össze a cselekmény. Az első percekben még zavarba is ejtik a nézőt ezek a gyors váltások, azután hozzászokik.
   A gyors jelenetváltások nem teszik lehetővé bonyolultabb díszletek alkalmazását, de nincs is erre szükség. A néhány bútordarab (ágy, íróasztal, szekrény…) és az említett folyamatos háttérvetítés, valamint a kísérőzene képesek megteremteni azt a miliőt, amit a szöveg szövete kíván.
   „Én olyan érzelmes egyfelvonásosban gondolkodtam, amely az író embert próbáló életútjának hármas szenvedélyét ragadja meg: a nőkkel való kapcsolatát, az istenkeresést és a hazaszeretet jelentőségét.”  - nyilatkozta Frigyesi András, a szerző és egyben rendező.   Fejtsük meg a címben szereplő bűvös virág mibenlétét az előadással még nem találkozók számára: A Mózes című darabban találjuk: „Fiam, fiam – a nő bűvös virág. / Illatja édes – ámde illatával / Méreg lopózik szűnkbe – mely megöl.” A Madách életéből vett fontos epizódok és ezekre reflektáló, ezeket kiegészítő vagy továbbvivő idézetek műveiből összeállnak olyan élménnyé, amely közelebb tudja hozni őt, személyében és munkásságát is. „Ezt nem is tudtam róla” – hallottam a nézőtéren, egyik ismerősöm pedig azt mondta, most újra el fogja olvasni Az ember tragédiáját, amellyel évtizedekkel ezelőtt, még a középiskolában találkozott utoljára. Érdeme tehát a Bűvös virág című produkciónak, hogy képes felkelteni vagy újraéleszteni az érdeklődést irodalmunk 200 éve született nagy alakja iránt.
   A címszerepben Kardos Kristófot látjuk. Idézni szeretnék abból, amit a tavaly októberi Csehov bemutató kapcsán írtam vele kapcsolatban: „…kell a fokozatosan egyre komolyabb terhelés ahhoz, hogy egy ifjú színész fejlődni tudjon… ha akadtak bizonytalanságok, akkor azok oka az ilyen súlyú feladatokban még meg nem szerzett rutin. Kíváncsian várom, milyen szerepeket kap ezután.” Nos, jó, hogy még ugyanebben az évadban ismét nagyobb feladatot kapott. Mostani teljesítményét látva továbbra is azt gondolom, figyelni kell rá és újabb lehetőségekkel ismerni el kétségtelen haladását a pályán (és jegyezzük meg azt is, szépen beszél a színpadon!).
   Rajta kívül elsősorban Dimanopulu Afrodité és Raikovich Viktória kapták a legjelentősebb feladatot, s mindketten emlékezeteset nyújtottak. A szövegkönyv szerkezetéből adódóan rövidebb idejű - de nem feltétlenül kisebb jelentőségű - színpadi jelenlétükkel a többiek is igyekeztek beilleszkedni a játékba.

Madách Imre: Kardos Kristóf
Szontágh Pál, Néző a színházban: Tóth Levente
Auditor, Lucifer: Baranyi Péter
Arany János: Nagy András
Majthényi Anna: Dimanopolu Afrodité
Fráter Erzsébet: Raikovich Viktória
Lujza, Éva: Babócsai Réka
Ádám, zsandár, porkoláb, osztrák tiszt, Henricy Ágoston: Csathó Norbert
Az Úr hangja: Blaskó Balázs