A Dzsungel… esetében színes, varázslatos képekről írtam, s bármily furcsán hangozzék azok számára, akik még nem látták az előadást, a Valahol… látványvilága is – a háborús téma ellenére – varázslatos, megejtő. De azon sem lepődöm meg, ha vannak, akik számára az első pillanatokban meghökkentő. Hiszen biztosan nem számítottak ilyen díszletre. Hosszasan szólni nem szeretnék róla, mert – bár minden díszletnek, ha jó, így kell „tennie” – ez most igazán magért beszél. Csak azt emelném ki mégis, hogy jelen vannak a képi világban olyan elemek, amelyek nem hagyják elfeledtetni, hogy a háború borzalma nem csak életeket tesz tönkre, semmisít meg, de támadás a művészetek, a kultúra ellen is, s itt gondolhatunk a konkrét harci cselekményeken túl szellemi háborúkra is… Mindez kiegészítve invenciózusan tervezett világítással, különleges hát- és előtéri vetítési technikával, álló és mozgóképekkel, amelyek régi és aktuális borzalmakra, akár a szomszédunkban éppen folyó háborúra is utalnak.  
   Ebben a valóságos és lelki térben mozognak a szereplők (a gyermekcsapat alakítói közül kiemelném  Szabó Zalánt – Szeplős, Jágerszky Aisát – Kuksi, Szívós Regőt – Professzor, hozzátéve, hogy több szerep van, amit többen is játszanak, én a bemutatót velük láttam), felnőttek és a viszonylag nagyszámú gyermekgárda, akiket előzetesen meghirdetett meghallgatás során választottak ki. Egészében véve azt mondhatjuk, megállják helyüket.