gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

ÉVFORDULÓ - HÚSZ... (HUSZONHÉT / HUSZONNYOLC?)

2020.05.18. 14:31

   „Viszont ezt te sem tudod jól” – mondja majd nekem Terike, sok évvel később, de most még csak a 2000. évet írjuk és én a nézőtéren ülök. Nem a Gárdonyi Géza Színház épületében, mert azt éppen átépítik. Az előadások ideiglenesen több helyszínen folynak, itt, az Ifjúsági Házban átriumában is. Ami persze építésekor nem terveztetett igazi színházi előadások megtartására, színpada is inkább csak pódium. Ahol én ülök, onnan a függöny és a fal közötti résen kicsit be lehet látni a „kulisszák mögé”, s azt is látom innen, amikor az átrium körüli gangról (ahonnan az öltözők nyílnak) a hamarosan színpadra lépő szereplő a lépcsőn már lejött és várakozik. Néhány üléssel odébb vagy hátrébb nem látnám mindezt, de hát nekem ez a törzshelyem a színházban, első sor bal egyes szék, itt is ragaszkodom hozzá minden előadásán a darabnak, amelyet már húszon felüli alkalommal néztem meg. Sőt, nagyjából az előadások felétől, ahogyan a szakzsargon mondja, „benne is vagyok”, a második felvonást kezdő szereplő mindig odajön hozzám, kezet fogunk, beleillik a cselekménybe, aminek a helyszíne akkor egy bár, közönségével együtt. Ez az utolsó előadása a darabnak (bár később mégis bekerül a megnyíló átépített színház Stúdiójába is).
   Furcsa, szokatlan mozgásokat, mozzanatokat, összenézéseket veszek észre ma este. Az egyik szereplő lejön a gangról. A többi néző tehát nem lát oda, csak én, akinek pedig leginkább nem kellene, de ezt most még nem tudom. Kabátja alatt valamit hoz, eltűnik az ügyelő oldalán, majd visszamegy, de akkor már nincs nála semmi. A másik – ez már nyílt színen történik – szerepe szerint támaszkodik a zongorista hangszerére, de az már furcsa, hogy jelentőségteljesen néz a szemébe, s mivel alig egy-két méterre van tőlem, értem is, amit odasúg neki: „Jó, kész.“ S még egyebek is történnek, mire elérkezünk a fináléhoz és a tapsrendhez. A fal és függöny közti résen látom, hogy az ügyelő kezében egy szál vörös rózsa van…
   Nagy siker, többször visszatapsolt szereplők. Egyszer csak a címszereplő előrelép, kezével intve csendet kér a tapsviharban és nagy meglepetésemre ezt mondja:
   -  Kedves közönségünk! Van egy nézőnk, akit nagyon szeretünk, hálásak vagyunk neki és szeretnénk köszönetet mondani.
   Mosolyogva néz rám, fel kell mennem a színpadra, megölel, ezegyszer nekem tapsolnak, művészek és közönség egyaránt és megkapom a gyönyörű szál vörös rózsa (megszárítva, bekeretezve őrzöm azt is) mellé az előadás valamennyi szereplőjének és közreműködőjének sajnos mára már erősen megfakult aláírásával ellátott, stílszerűen a darab címére utaló képeslappal az Örökös Néző címet.
   De csak „hivatalosan“ lettem az most éppen két évtizede, mert ahogyan sok évvel később Terike, a Gárdonyi Géza Színház gazdasági, majd később ügyvezető igazgatója elmondta: - „Papíron” akkor kaptad meg, viszont már régen így emlegettek a Színházban. Még a kilencvenes évek elején, az egyik igazgatósági ülésen nevezett el téged Gali László, azzal, hogy már odaítélhetnénk neked ezt a címet, mert minden előadást többször megnézel.” Így hát valójában nem is húsz, de 27-28 éve vagyok örökös néző, s ezt valamennyi direktor - Gali László, Beke Sándor, Csizmadia Tibor, Blaskó Balázs – respektálta. Ez a blog alapvetően természetesen nem rólam, a személyemről szól, de engedtessék meg nekem, hogy a húsz éves évforduló kapcsán álszerénység nélkül kimondjam, büszke vagyok és mindenkinek köszönöm!

 

   

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
2020.06.26. 22:54
Fogarassy Péter
Emlékszem, mikor aláírtuk a lapot. Én utoljára írtam alá, s lévén, hogy mindenki szerényebb helyet keresett az aláírásának, nekem már csak középen jutott hely. Emlékeztem a lap színére is, és arra is, hogy nehezen fogott a toll a fényes lapon, ami miatt ma nehezebben olvasható, mint írtad is. Megható érzés, ahogy a kollégáim neveit kibogarászom!

 

2020.05.20. 19:09
Menkó Terézia

A magam részéről gratulálok ! Olvasni is jó volt !  Ez egy nagyon kedves történet, s kicsit  leképezi azt, amiért a SZÍNHÁZAT  lehet ennyire szeretni, mint amit ez a történet is a szemünk elé tárt.  További sok-sok szeretetet és művészi élményt kívánok!


Válasz:

Köszönöm szépen! J.F.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


 
  
 

 

 
Lezárt szavazások