gardonyiszinhazblog

   

     

     
Menü
     
search engine by freefind
     

 



Talán csak egyszerű
néző, talán nem. Én az utóbbit gondolom…
Azért, mert 1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is - a rekord 24 alkalom. Azért, mert írásaim hetente jelentek meg a Heves Megyei Nap című újság színházi rovatában. Azért, mert 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői és Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatódtam és büszke vagyok erre. Azért, mert vannak ott barátaim is, de mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik.
Azért, mert magamat is a színház csodálatos világához és ezen belül erős szállal a Gárdonyi Géza Színházhoz tartozónak érzem. 2010.04.05.  J.F.

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Napló

OZSGYÁNI MIHÁLY: A FÁTYLAM KICSIT OLDALRA BILLENT (REGÉNY)

2017.07.19. 17:04

   Tartozom némi indoklással, hogyan kerül ez az írás a blogra, hiszen a címben jelzett mű a legkevésbé sem színházi témájú. Szerzője viszont színész, több évig volt tagja a Gárdonyi Géza Színház társulatának. Tőle kaptam elolvasásra a kéziratot.
   Én tragikomikus családregénynek nevezném, ezzel kis eligazítást is adva a leendő olvasónak mind a témát, mind a könyv hangulatát illetően.
   Remekül megírt karakterek tetteinek és gondolkodásmódjának rendkívül olvasmányos, valójában a téma ellenére vonzó leírása a könyv, az a fajta mű, amire azt szokták mondani, nem lehet letenni, s ez most itt meglehetősen szó szerint értendő. Az olvasó úgy érzi, nem szakíthatja meg, nem akarja abbahagyni kis időre sem az olvasást, annyira gördülékeny, magával ragadó a váratlan fordulatokban gazdag cselekmény és a stílus, nyelvezet, írói eszközök profi egysége. A téma ellenére vonzó – írtam az imént, joggal, hiszen van itt minden, ami megkeserítheti az együtt – vagy, még ha egy család tagjairól van is szó, mégis inkább csak egymás mellett – élők gondolatait, testét-lelkét. Italozás, fizikai erőszak, sőt szexuális abúzus, mind részei mindennapjaiknak, s ráadásul azoknak, akik nem elszenvedői az erőszaknak, hanem tettesei, lelkiismeretük sem igen szólal meg, illetve igen ritkán (akkor viszont elrettentő, amit a „saját lelkiismeretként ismert Sátán” művel.)
   Groteszk módon (a groteszk vagy szarkasztikus hangnem jellemző csaknem végig a regényre) egy gyermek szemével láttat ugyan minden szörnyűséget az író, de ez a kis ember miközben játszik és próbál normális gyermekkort megélni, felnőtteket megszégyenítő és korát meghazudtolóan érett gondolatokra, együttérzésre, megértésre, máskor megvetésre képes. Elidegenítve, mégis együttérzéssel szemléli az őt körülvevő mikrovilág történéseit, borzalmait, ritkábban örömeit, s eszmél fokozatosan életük valóságára, árny- és jó oldalaira. A címben leírt esemény, a fátyolnak kicsit oldalra billenése is vele történik meg, egy szürreális jelenetsor végén (fiúgyermekről van egyébként szó, aki fátyolt sem éppen önakaratából visel, ráadásul a nyílt utcán), szimbolikusan jelezve azt is, hogy könnyen oldalra billenhet egész élete ebben a környezetben, s nem is kicsit. Eljut azonban a következtetésig: „Az átélt borzalmakat csakis egy módon tudom túlélni, ha úgy teszek, mintha nem velem történne. Persze ez iszonyatosan nehéz játék. De gyorsan megtanultam, hogy ettől a játéktól függ az életem.” Azt hiszem, ez a néhány mondat kulcs az egész regényhez.
   Az idősíkok váltogatásán alapuló szerkesztési technikában van egy írói fogás. „Gyönyörű júniusi délután volt. Az utcán akkoriban még alig jártak autók. Hallani lehetett a csöndet, meg az utcafronton álló három akác susogását.” – így indul a történet, s itt még azt vélheti a gyanútlan olvasó, hogy ez a nyugalom járja majd át valamennyi oldalt. Hamar rá kell azonban jönnie, hogy tévedett, sokkal inkább emlegethetnénk nyugtalanságot, vibrálást, feszültséget, tehetetlen dühöt akár, de mindezeket oldani igyekszik azért a szerző - két módon. Egyrészt azzal, hogy amikor már túl nagy a feszültség, visszatér, szó szerint ismétlődik az imént idézett mondat (s van másik ilyen ismétlődő rész is), mintegy nyugtatva, pillanatokra bár, de visszarepítve az olvasás kezdeti idilli hangulatba. Másrészt a humorral, ami legnagyobb részt átsző mindent. Van igencsak bőven helyzetkomikum, s bár a testi-lelki nyomorral látszólag ez szöges ellentétben áll, mégis képesek vagyunk jól mulatni olvasás közben, anélkül, hogy azt a szereplők kárára tennék, de ugyanolyan bőven jelen van a jellemkomikum is, s a kettő együtt remek rajzot, sőt korrajzot ad a család életén túl egy kisváros lakóiról, a városka mindennapi életéről is. (Gondolkodtam, mire is emlékeztet ez a kisemberek életét, gondjaikat szórakoztató formában ábrázoló technika. A cseh filmművészet remek, már szinte klasszikussá vált alkotásaira, realista bájára!)
   Hol lehet megvenni a könyvet? – kérdezheti az olvasó, s a bevezető indoklás után most tartozom egy vallomással is. Egyelőre sehol. Még (remélhetőleg nem sokáig marad így) nem jelent meg. Ha nekem kiadóm volna, habozás nélkül kiadnám ezt az élvezetes, fordulatos, súlyos és elrettentő kérdésekről rendkívül szórakoztatva szóló, mégis mélyen elgondolkodtatni képes regényt. J.F.

 

1 hozzászólás
Idézet
2017.07.20. 19:56
Bagoly

Hűha!!! Olyan érzékletesen írt, hogy azt mondom ide vele, de várhatok megint...  (ebben már van rutinom) Kívánom, hogy minél előbb kiadják és megbizonyosodhatunk mi is a nagyszerűségéről! 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
     
Ön szerint?
Lezárt szavazások
     

     
Plusz
Friss hozzászólások
     
Mobilblog