„Minden művészetek fején a korona: a mi művészetünk”
Kelemen László és az első magyar színtársulat
 

  2014-ben emlékeztünk Kelemen László halálának 200. évfordulójára, 2015-ben pedig arra, hogy 225 éve kezdődött el a hivatásos, magyar nyelvű színjátszás Magyarországon. Kelemen László (1762-1814) színész a társulat egyik vezetőjeként szimbolikus alakja lett a magyar színháztörténetnek, neve egybeforrott a magyar hivatásos színjátszás megszületésével.
   A Gárdonyi Géza Színház 1990-ben az akkor 200 éves magyar színjátszás tiszteletére mutatta be Jókai Mór: Thália szekerén (Thespis kordéja) című színjátékát. Abban az előadásban a színház mai direktora, Blaskó Balázs játszotta Kelemen László szerepét.
   A most megnyitott kiállítás a színlapok mellett bemutatja a fennmaradt képeket, hivatalos dokumentumokat, leveleket és kérvényeket, a társulat díszlet- és jelmezleltárát. Az anyagot a korabeli sajtó híreiből készített válogatás egészíti ki. Megtekinthető február 10-ig. Az alábbiakban a január 9-i megnyitón elhangzottakat olvashatják. Elmondta Gajdó Tamás színháztörténész.

Hölgyeim és Uraim!

 Ha nemzeti színjátszásunk kezdeteit kutatjuk, elszomorító azzal szembesülnünk, hogy a magyar színjátszás apostoláról, az első magyar színházigazgatóként tisztelt férfiúról, Kelemen Lászlóról alig tudunk valamit.
   Kelemen László alakja úgy töltött meg több kötetet, hogy színjátszó tehetségéről, jelleméről, műveltségéről, olvasmányairól – források hiányában – nem írtak semmit a szerzők. Életrajzában több a következtetés, mint a tény. Arcképét egyetlen egyszerű ceruzarajz örökítette meg. De ez sem hiteles.
   Pukánszkyné Kádár Jolán volt az első, aki szűkszavú utalást talált Kelemen színészi tehetségéről. A társulat első előadásának sikeréről Ráday Gedeon levélben számolt be Kazinczy Ferencnek: „a Férfiak közül pedig jól játtzott a Polgár mester, a’ Nótárius és a’ Káplár”.
   Pukánszkyné fellelte a Ráday-gyűjteményben az 1790. október 25-én a Várszínházban Igazházi címmel előadott Simai Kristóf-darab kéziratos színlapját. Eszerint Kővári Verbunkos Káplárt Kelemen Úr játszotta. (Igaz-házi, a város polgármestere – Ráth Úr, Halaburdi, a város Al’-Notariusja – Szomor Úr volt.)
   De Pukánszkyné Kádár Jolán sem tudta kivonni magát a legendák hatása alól, és így írt Kelemen színészetéről: „Hajlamai a komikum felé vonták. […] Epizódszerepekre azonban nemcsak komikai hajlama utalta, hanem kötelességérzete is: nincs az a kis szerep, melyet az összesség javáért elvállalni hajlandó ne volna.”
   Ez a kiállítás, mely Pintér Márta Zsuzsanna munkája, mintaszerűen összesíti azokat a forrásokat, melyek Kelemen László életéről, működéséről, az első magyar hivatásos színjátszótársaság életéről fennmaradtak. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy mindaz a dokumentum látható itt, melyekből tájékozódni lehet a magyar színjátszás kezdeteiről.
   Pintér Márta Zsuzsanna válogatása arra az ellentmondásra is felhívja a figyelmet, hogy Kelemen László fő riválisa, Sehy Ferenc volt a társulat legkiválóbb színésze. Ráadásul Sehy nemcsak a színpadon kapott hősszerepeket, a Martinovics-féle összeesküvésben is jelentős – kortársai még nem tudták, hogy dicstelen – szerepet vállalt. A szervezkedés résztvevőivel együtt letartóztatták, de mivel a mozgalom besúgója volt, a kivégzések estéjén elengedték. A társulat bizonyára ekkor tartotta fennállásának egyik legforróbb hangulatú előadását. Ahogyan a feljegyzésekből kiderül, a közönség, mely nem tudott Sehy árulásáról, riadó tapssal fogadta a szabadon bocsátott színészt. Ez volt a mozgalom melletti egyetlen nyilvános rokonszenv-megnyilvánulás.
   Ám Sehy a színház szent ügyét is elárulta, hiszen ő irányította 1794 októberében Moór Anna és Liptay Mária nyílt vetélkedését, mely csúnya színházi botrányba fulladt. Ezt soha sem bocsátották meg neki: s ha Kelemen László nagyszerűségéről beszélnek, azonnal elítélik Sehy aljasságát.
   A hivatásos magyar színjátszás centenáriumán Váli Béla színháztörténet-író jó érzékkel vette észre, hogy Kelemen László személyében adva van egy nemesi származású, de mégis polgári pályát választó fiatalember, aki a magyar nyelvért, a magyar színjátszásért minden követ megmozgatott, s a levéltári források segítségével meg lehet tenni a magyar színjátszás apostolává, aki erre a szerepre azért is alkalmas, mert a német kultúrával szemben a magyart támogatta. Az 1867-es kiegyezést követő nacionalista korszak ilyen hőst követelt a színháztörténésztől. S ennek messzemenően eleget tett Kelemen alakja.
   Pukánszkyné Kádár Jolán 1940-ben írt tanulmányában így jellemezte Váli eljárását: „Minden mondának jellegzetes sajátossága, hogy egy hős köré csoportosítja az eseményeket, s hősének mindenben döntő szerepet tulajdonít. [...] Nemzeti színészeink öntudatra ébredésük idején ősök után kutattak, és így jutottak el Kelemen Lászlóhoz, kiről az úttörők közül még aránylag legtöbbet őrzött meg az emlékezés; társai teljesen elvesztek a személytelenség homályában. [...] Színészetünk története […] Kelemen Lászlót megteszi vezérnek, ami nem volt soha, s ami nem is akart lenni.”
   Az itt látható kiállítás mottóját, Pukánszkyné Kádár Jolán szavait kell újra és újra idézni: „Kelemen László nem vezér, több ennél: tiszteletet keltő jelkép. Neve az összes névteleneket, személyteleneket is magába rejti; a magyar színészetnek nagy Ismeretlen Katonája ő, s ha emlékének áldozunk, valamennyit értjük vele.”
   Hölgyeim és Uraim! Ebben a fényesen kivilágított, gondosan felszerelt és berendezett egri teátrumban, Kelemen László halálának kettőszázadik évfordulóján emlékezzünk egy pillanatra a magyar nyelvű színjátszás úttörőire, akik alkalmi játszóhelyeken, mostoha körülmények között, közönség és mecenatúra nélkül, de annál nagyobb elszántsággal színházat játszottak. Nélkülük nem kerülhetne sor a mai premierre sem!
   Köszönöm türelmüket.

* A miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban - Déryné utca 3. - is kiállítás nyílik január 15-én, délután öt órakor, Kelemen László és kora - Kelemen László, a magyar nyelvű színjátszás intézményesítője és a kassai magyar színjátszás a reformkorban címmel, a kassai Divadlo Thália Színház és a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria rendezésében. Megtekinthető 2015. február 28-ig, keddtől szombatig, 9-17 óra között. (Bővebben a blog Miskolci Nemzeti Színház rovatában.)