gardonyiszinhazblog
Útmutatók

 
Színháztörténet

 
Menü
 
Kereső
 
search engine by freefind
 
Magamról

 

1987 óta - amióta Egernek újra van önálló társulata - minden darabot láttam, többször is, akár huszonvalahányszor. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. 2000 tavaszán egy előadás végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke vagyok rá. Mindenkit tisztelek, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal ehhez a világhoz tartozónak érzem. 2010.04.05-én indítottam a blogot. Remélem, kiérdemli az Olvasó folyamatos érdeklődését. J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

SZINHÁZ VALÓDI HITTEL – VÁLASZ EGY KONKRÉT, NEM KÖLTŐI, NEKEM CÍMZETT KÉRDÉSRE...

2010.05.07. 21:28

   Megígértem, hogy megválaszolok egy kérdést...  Bár konkrét személyre szabottan szól, de azt gondolom elhelyezhetem itt a választ, hisz nyilvános fórumon hangzott el a kérdés és általános érvénye is van – lehet a válaszomnak.
    - “...
a hitem hol veszett el??? …végül is mi lett a legvégem???”
   - Elveszett? Hányszor megtörténik, hogy f
olyik az előadás, korrekt rendezésben, mindenki hiba nélkül mondja szövegét, jók a díszletek, a jelmezek - mégis hiányérzetünk van. Több száz ember kész befogadni a szerző és a színművészek üzenetét, de csak szavakat és gesztusokat kap, amelyek sehogyan sem állnak össze az őt körülölelő megfoghatatlan, de tagadhatatlanul létező és titokzatos módon ható erővé. Nem jön létre az áhított közösség a nézőtér és színész között. A színház küldetésének pedig ugye éppen ez az igazi értelme: közösséget és sorsközösséget vállalni a nézőkkel, életük, múltjuk, jövőjük egészével, vagy egy-egy szeletével. Azokkal, akik a jegyvál­tással már azt is elhatározták, hogy hinni fognak a színésznek, s elvárják, hogy az teljes hittel azonosuljon az aznap estére rendelt figurával. Ha a színészből ez a hit nem sugárzik, akkor hamis minden. A hit lehet az egyedül hiteles kiindulópont, ha nem másoknak üzenni, divatokat követni akarunk, hanem egyes-egyedül a közönségnek szóló és kétséget kizáróan őszinte színházat akarunk csinálni. Ennek kell egy áramkörbe kapcsolnia mindenkit, aki akár csinálja, akár nézi, de szívügyének tartja a színházat. Ha ez a hit valódi, akkor megkapja a kellő visszaigazolást. S akkor gondolkozzunk el most ezen közösen! Érzed-e, hogy létrejön ez az áramkör? Sugárzik-e feléd a nézői szemekből ez a kellő visszaigazolás? Na ez viszont – nem úgy mint a tiéd – költői kérdés volt. Egyértelmű igen a válasz. De sugározhatna-e akkor, ha te nem hittel játszanál ott fenn? Ugye, hogy nem? Tehát hol veszett el a hited? Sehol! Megvan az, s szerintem a lelked mélyén ezt te is tudod. Megengedem, hogy ingott-inog időnként, tapasztalva és átélve ezt-azt – nem részletezem, tudod miről beszélek, s aki pedig olvassa ezt a választ, annak nem feltétlenül kellenek ezek az információk a lényeg megértéséhez. Inog, de a fák is inognak a nagy szélben – hát még a hegyektől, völgyektől nem védett szabadon álló alföldi fák! – mégsem dőlnek ki. Gyökereik kötik őket oda. Téged meg köt  minden a SZÍNHÁZHOZ. De ha a színpadon nem láthatna valaki, akkor is elég lenne mondjuk elolvasnia nyilatkozataidat, meghallgatni ahogyan beszélsz a színházról, böngészni kicsit (néha szarkasztikus, néha önironikus, de mindig élvezetes humorú) bejegyzéseidet itt-ott... Egy hite vesztett színművész, egy hite vesztett ember más hangon szól. Végül is kinek -kiért élsz te ott fent a színpadon? Magadnak, mert ezt tenni belső szükségszerűség számodra, meg a közönségnek. Akkor? Mindkét fél megérdemli és jogosan el is várhatja, hogy újra és újra erőre kapó hittel állj ott. A többit meg ott egye meg a fene! Mondom persze én a “kívülálló” könnyen, hiszen nem én éltem át a fájó dolgokat, s a sajátjaimon - vannak (s akadnak köztük  színházi szívfájdalmaim is) - ugyanúgy nem tudom örökre és végérvényesen túl tenni magam, mint te. Dehát van más megoldás, ha önbecsülésünket nem akarjuk elveszteni, mint megrázni magunkat és csakazért is legalább olyan, vagy ha tudjuk még magasabb színvonalon csinálni, tenni, álmodni ami az életünk?  Mi lett a legvéged? Nincs legvég. Hát nem emlékszel? “Tovább, tovább, az élet megy tovább. A sors útja végtelenbe ér. Feledd a bánatot, mindazt ki elhagyott, hidd el egyszer úgyis jó lesz a világ... Ha érzed már, hogy nem bírod tovább, hát hidd, hogy vannak még csodák! Lesz öröm, lesz  varázs, mindaz, mit várva vársz, és az élet mindig, mindig megy tovább.”

         

Még nincs hozzászólás.
 

 

Kommentek & évek
Friss hozzászólások
 
A blog közösségi csatornái


 
  
 

 

 
Lezárt szavazások