Az 1986/87-es évadtól Szikora János megvált a Gárdonyi Géza Színháztól. Döntésének okairól a Színház című folyóiratban nyilatkozott, az 1986. szeptemberi számban. A hosszabb terjedelmű beszélgetés vonatkozó gondolatait a 20. részben idéztem. Arról, hogy Egerben hogyan gondolkodtak a helyzet megoldásáról, a Népújság (annál az írásnál valamivel korábban, júliusban megjelent) cikke következik.

  

A színház nevelőereje nékülönözhetetlen - 1.

Interjú Kiss Sándorral, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkárával

Népújság 1986. július 12.

Az egri Gárdonyi Géza Színház művészeti igazgatója három évre szóló szerződésének felbontását kérte, az új évadban a Vígszínház rendezőjeként dolgozik. E rövid hírre felfigyeltek megyén belül és kívül, a nézők és a színházi szakmához tartozók egyaránt. Több fórumon hangzottak el ezzel kapcsolatos beszélgetések, nyilatkozatok, köztük olyanok is, amelyek kételyeket ébresztenek a színház további sorsa iránt.

Az ilyen esetben gyakran elhangzó kérdésekre választ várva kerestük fel Kiss Sándort, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkárát, aki köztudottan sokat tett azért, hogy újra önálló intézményként működjön Thália egri otthona. Mint színházlátogató is egyike a legszorgalmasabbaknak, hiszen alig akadt olyan előadás, amikor hiányzott volna a nézőtérről.

Alap a továbbhaladáshoz

  - Hogyan vonná meg az önállósodás óta eltelt időszak mérlegét, beváltotta-e ez a döntés a reményeket?
   - A Miskolci Nemzeti Színházzal való közel két évtizedes „házasság” után, másfél éve működik az egri Gárdonyi Géza Színház független intézményként. Az eltelt idő arra még nagyon kevés, hogy messzemenő következtetésekre alkalmas tapasztalatokat összegezzünk, hiszen az önálló társulattal rendelkező színház újrateremtése időt, türelmet és folyamatos munkát igényel.
   Azt azonban megállapíthatjuk, hogy az eddig történtek igazolták döntésünk helyességét, volt értelme elindulni az önállóság útján. Ez az elhatározás ugyanis találkozott a város és a megye színházszerető közvéleményének álláspontjával.
   Mint emlékezetes, az első lépés az volt, hogy 1985. január 1-től a szépen felújított épületben független költségvetéssel dolgozó, befogadó-bemutató színház kezdte meg munkáját, a társulatalapítás – időben belátható, de pontosan be nem határolt – perspektívájával. Szervezetileg egységet alkotva a korábban amatőr együttesként nagy sikereket arató Harlekin bábegyüttessel és az Agria Játékszínnel.
   Az elmúlt másfél évadban több kitűnő előadást láthattak a nézők: több mint húsz társulat mutatkozott be, köztük a Katona József Színházé, a Vidámszínpadé, a Vígszínházé, a Játékszíné, de ki kell emelni az Állami Balettintézetet, és a Szovjet Déli Hadseregcsoport Művészegyüttesét is. A magyar színházművészet képviselőin túl külföldiek is színpadra léptek, emlékezetes volt ezek közül a leningrádi Kirov Balett fellépése – számomra az ő produkciójuk jelentette az igazi nyitányt -, s lenyűgöző volt a népi hagyományokat őrző vietnami Cheo Színház produkciója.  
   Sikert aratott a két saját rendezés, a Pirandello-darab és a nívódíjjal elismert Csongor és Tünde. Miközben diplomát szereztek a bábművészek, három bemutatójuk és az ezt követő hetvennégy előadásuk szép közönségsikert és szakmai elismerést hozott. Ezt igazolja a Hófehérkéért kapott nívódíj is. A nyári játékoknak is kedvező volt a fogadtatása.
   Mindez megfelelő alapot teremt továbbhaladáshoz, az önálló társulat feltételeinek megteremtéséhez.

Maradt a csapat

   - Távozott a művészeti igazgató, Szikora János, aki a közönség és a színházi szakma közvéleménye számára fémjelezte ezeket az eredményeket. Mit jelent ez a változás?
   - A művészeti igazgató három évre kötött szerződést Heves Megye Tanácsa művelődési osztályával, s most másfél év elteltével kérte annak felbontását, amit munkaadói teljesítettek. Én személy szerint sajnálom, hogy Szikora János megválik az egri színháztól, mert tehetséges művészembernek, jó rendezőnek tartom. Ha kellő türelme van, s tehetségével párosul megfelelő színházi adottság, továbbra is hasznos munkát végezhetett volna Egerben. Ehhez megfelelő feltételeket és önállóságot biztosítottunk számára.
   Nem tartom tragédiának, a sors különös csapásának, hogy munkáját máshol kívánja folytatni, ugyanis a színház nem egy ember ügye. A megkezdet munka eddig is - abban bízom, ezek után is – csapatmunka volt és az kell, hogy legyen. Igaz, a csapatból egy szerepéből adódóan meghatározó személyiség kivált. De maradt a csapat. Az eltelt idő alatt egy megbízható szervező, gazdasági és technikai stáb alakult ki, amelynek nagy része volt az eddigi eredményekben. Vállalták és magas szinten teljesítik nem könnyű feladatukat. És maradt a közönség, s az a politikai és állami vezetés, amely elkötelezte magát döntésével az önállóság mellett.

Az interjú folytatása a 22. részben!