Népújság, 1986. július 12.

AZ ÖNÁLLÓ SZÍNHÁZ ÚTJA EGERBEN  I.

   Fontos kulturális eseményt jelentett a Gárdonyi Géza Színház önállóságának visszaállítása 1984-ben Eger város és megyénk életében. Az évszázados hagyományok, társadalmi szükségletek és az ilyen téren megmutatkozó hiányok indokolták az elhatározást. Megfogalmazódott az a követelmény: Heves megyének újra saját társulattal rendelkező, független színháza legyen..   Az első állomás az volt, hogy befogadó-bemutató jelleggel működött az intézmény, s jó eredményeket mutatott fel az értékteremtésben s –közvetítésben. Azonban mindenképpen szükséges a továbblépés, hogy igazi színházi kultúra alakulhasson ki.
    Hogy milyen módon történik ez, arról érdeklődtünk Gali László igazgatótól, aki pályázat útján került az intézmény élére, s most azon dolgozik, hogy célkitűzéseit megvalósítsa.

Népszínházi jelleg

   - Már első – programadó - nyilatkozatában leszögezte: népszínházi törekvéseket kíván megvalósítani. Mit is takar ez a kifejezés?

   - A Gárdonyi Géza Színház az egyetlen heves megyében, így arculatának helyzetéből következően is népszínházinak kell lennie, vagyis eleget kell tennie valamennyi közönségréteg igényének. Abban az értelemben is megfogalmazhatjuk ezt az alaptételt, hogy korszerű, realista eszményt követünk. Modernnek tekintve minden olyan ízlésáramlatot, amely a kort képviselő színvonalon áll: tudomásul veszi a társadalmi szükségleteket és igényeket, de teret nyit a kísérletezésnek is. Elsősorban a valós drámai helyzet s a létező vagy lehetséges életérzés a megítélés alapja. A lényeg a humanista elkötelezettség: szolgálja a művészeti ág az ember szellemi épülését, jelleme gazdagodását, lelki felfrissülését, de utasítsa el mindazt, ami idegen az egészséges, ép természettől. A létező – azaz a valóban színházba járó – közönség számára szeretnénk játszani Egerben, Heves megyében, mondandót megfogalmazva, de nem mondva le arról a vágyról, hogy a szakma országosan ismert alkotóműhelyévé váljunk. Egyúttal fokozott figyelmet szükséges fordítanunk a felnövekvő nemzedékekre: hosszú időn át csak részlegesen volt jelen Egerben ez a művészeti ág, hiányzott a ráhangolás, a nevelés. 
   Összességében modernek igyekszünk lenni, érzékenyen reagálva korunk fő kérdéseire: „kortárs szín ház” kialakítására törekszünk.

Csaknem háromszáz előadás

   - Ezek rokonszenves, reménykeltő elképzelések. De milyen is lesz a megvalósuló társulat?

   - Sem a város lélekszáma, sem az épület nagysága,  sem más tényező nem teszi lehetővé, hogy mindent játszhassunk. A társulat létrejöttét követően sem várható, hogy az együttes operettek, nagy létszámú musicalek, balettek, esetleg rock operák bemutatására vállalkozzon. Ezért a teljes műfaji választék biztosítása érdekében szükség lesz a befogadás részleges fenntartására. Döntően azért a teremtés kerül a középpontba, az értékközvetítéssel szemben.    
   Első évadban csak a „magot” vetjük el, nemek, életkorok, szerepkörök tekintetében  egy-egy művész jelzi majd az irányt és a színvonalat. A teljes társulat fő mércéje az együttes játékigényeit szem előtt tartó, a „csapatjátékra” felesküdni képes szándék. Mélyen hiszem, hogy az igazi, egyéni művészi siker is csak így születhet meg. Egyetlen mondatban összefoglalva: használni, nem tündökölni akaró színészeket kívánok egyesíteni a feladatra Egerben. Akik számára legfontosabb a mecénás: a város és a megye közönségének az elégedettsége.    
   Fiatal koromban módomban volt az ifjú, sőt pályakezdő Soós Imrét, Latinovits Zoltánt, Haumann Pétert, Sinkó Lászlót, Kézdy Györgyöt, Béres Ilonát és másokat látni. Nem az ő hibájuk volt kizárólag, hogy nem mindig ismertem föl bennük a jövendőt. Szeretném, ha a ami közönségünk minden egyes ide szerződő művészben igyekezne meglátni minél hamarabb és szeretetteljes figyelemmel a tehetséget, hogy képességeik kivirágozzanak és otthonra leljenek. Ahogy Tamási Áron az Ábel Amerikában című regényében mondja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."

A beszélgetés folytatása a 25. részben következik!