1987. október 16. "Évadnyitó bemutató előadás". Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja. Dráma három felvonásban.

XXI. évfolyam 1. szám 1988. január

Földes Anna

A veszteség is fegyver

A tizedik Lócsiszár - Sütő András drámája Egerben - 1.

  Délutáni diákelőadáson találkozni egy, a XVI. században játszódó, másfél évtizeddel ezelőtt írott, jó néhány színpadon már játszott, tévében is sugárzott drámával – a színházi álmoskönyv szerint nem sok jót ígér. Különösen akkor, ha hozzátesszük, hogy a találkozásra egy színházi hagyományokkal alig rendelkező, direktorbuktató városban, tapasztalatokban szegény, nemrégiben összetoborzott társulat előadásában kerül sor.
   De ha a felsorolt körülmények ellenére a fiatalokkal zsúfolásig megtelt néző-téren az előadás tizedik percétől elül a zsongás, vágni lehet a csöndet, érzékelni a művel most ismerkedők fojtott izgalmát, ha a taps nem gyors és udvarias, hanem lázas és kitartó - akkor a kritikának is nyugtáznia kell: valami történt Egerben Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című művének bemutatásakor.  
   A bitófa előtt megdicsőült vesztes, Kolhaas Mihály útjának legújabb állomása megérdemli, hogy felmérjük 1973 óta megtett színházi útját………..(az írásnak itt következő része a blog sorozata szempontjából kevésbé releváns, a dráma korábbi magyarországi bemutatóit veszi sorra)…………..
   Gali László, az újjászervezett egri Gárdonyi Géza Színház Debrecenből jött igazgatója, Sütő András drámájával, az Egy lócsiszár virágvasárnapjával mutatkozott be a városban, és - az elmúlt esztendő előkészítő, szervező munkája után - színházi életünkben.
   Célkitűzéseit a műsorfüzetben (a többi között) így fogalmazza meg: „induló színházunk szeretné a közönség színházi igényeit kielégíteni, és ugyanakkor feladatának tartja, hogy újabb és újabb igényeket ébresszen. Használni akarunk, nem tündökölni. Komolyan vesszük feladatunkat, hogy tükröt tartsunk a világ, a társadalom és az egyén elé. Kortárs színház kívánunk lenni, azaz: nem kitérni a kor problémái elől, mondván, úgyis olyan sok bajunk van, felejtsük a bút, »kapcsolódjunk ki«, hanem válaszolni szándékozunk ezekre a kérdésekre, vitába szállni velük, tisztázni, hogy hol a helyünk, mi a feladatunk, kik vagyunk, mit akarunk".
   Ezekre a kérdésekre az első választ Gali László rendezőként Sütő András drámájának bemutatásával kívánta megadni.
   Választása önmagában is helyes volt. Jelezte, hogy a Gárdonyi Géza Színház magasra emeli a mércét. És nemcsak irodalmi értelemben, a dráma önértékét tekintve, hanem azzal is, hogy a kis létszámú, fiatal és együttesként tagadhatatlanul tapasztalatlan színészgárda vállára rögtön ólomsúlyokat helyezett, és úgy késztette őket - egyenként és együtt is - szárnyalásra.
   Nos, a nehéz terhelési próba - mint azt tanulmányom bevezetőjében már előrebocsátottam - sikerült. Sikerült, mert az egri előadás, ha nem is reveláció a dráma színpadi történetében, minden tekintetben - értelmezésben, színészi játékban, a közönségre gyakorolt hatásában - méltó a programhoz, a műhöz és a vállalkozáshoz.  Legszívesebben korrektnek mondanám, ha nem járattuk volna le ezt a szót. Gali rendezése ugyanis nem oly módon korrekt, hogy zavartalanul, többé-kevésbé hibátlanul lebonyolítja a három felvonás színpadi megjelenítését, hanem abban, hogy gondosan-pontosan végigelemezte a szöveget, és következetesen ügyelt arra, hogy a dráma magántörténete érzelmi síkon is hatásos, követhető legyen; ugyanakkor nem halványította el a mű vitadráma jellegét. Jellemző az előadásra, hogy Kolhaas Mihály érveinél ezúttal mintha hangosabbak, messzehangzóbbak lennének az előadásban a kérdések, amelyeket Kolhaas Nagelschmidthez, Lutherhez, önmagához és az elfogadott, majd megtagadott világrendhez intéz. Milyen igazság az, amely saját hordozóit  akasztófára juttatja? Ki tehet róla, hogy csak az Isten igazsága hatalmas, ám az ember porszemenként kapta a maga egyetlen életét? „Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették?" Kolhaas Mihály kérdése a meghirdetett és be nem váltott igazság híveinek és áldozatainak jajkiáltását is tartalmazza, s a kiáltásban az ítéletet, a vádat.
 
Az írás folytatása a következő részben!